Az áfa-fetisiszta gazdaságpolitikusokról

Az elmúlt években többször láthattuk, hogy a gazdaságpolitikusaink nem vesznek meg azért az adórendszerünk átalakítása során, hogy a lépések minden következményét végiggondolják. Elég, ha a 2006-os áfa-csökkentés majd visszaemelés abszurdba hajló megoldására gondolunk, de citálhatnánk akár a kormánypárti politikusok idei meglepődését is, amikor kiderült, hogy bizony rengetegen járnak rosszul az egykulcsos adóval. Az áfával különösen sok gond van, a kulcsok változtatgatása, illetve az egyes termékek mozgatása a kulcsok között évek óta mókás (kevesebb humorérzék vagy érintettség esetén: szomorú) eredményekre vezet. Egy magyar adórendszert nem ismerő külföldi szakértő például valószínűleg évekig találgathatna, hogy a torzítatlanság és a méltányosság klasszikus szempontjai miként játszottak szerepet abban, hogy a kismillió termék közül épp a távhő-szolgáltatás és az újság van az 5 százalékos adókörben.

Az új ötlet szerint a sertés- és baromfi-ágazati termékeket, esetleg még a kenyér- és tejtermékeket, és talán a tojást és az étolajat is a legalacsonyabb adóterhet viselő körbe kellene rakni. Ha valakiben felcsillanna az a remény, hogy esetleg az adórendszer egyszerűsítése örvén akarnánk megszabadulni a 18%-os, amúgy is kétes értékű adókulcstól, akkor le kell lomboznunk. Az ötlet közvetlen előzménye ugyanis az, hogy a húslobbisták 10 százalékos áfa-kulcsot (vagyis a mai 5, 18, és 25% mellé egy negyedik termékkategóriát) akartak kiharcolni maguknak. Az indok a sertés- és baromfi-ágazat nehéz helyzete - meg vélhetően a többieké is.

Idáig a dolog nagyjából még rendben is lenne, az érdekképviseletek teszik a dolgukat, a kormány pedig meghallgatja őket. Lépjünk túl azon is, hogy a piacgazdaság már csak ilyen: a szűkösen lévő termékek (ideiglenesen) drágulnak, mások olcsóbbak lesznek, ezt kormányzati politikával folyamatosan tompítgatni meglehetősen sziszifuszi tevékenység. Nézzük inkább azt, ami a szakpolitika színvonalára utal! A nem túl jól artikulált cél tehát nagyjából a termelők megsegítése - ráadásul az árak stabilan tartásán keresztül. Milyen hatásokat várhat el a politikus, aki a megoldást az áfa-csökkentéstől reméli? Már első pillantásra is gyanút kellene fognunk, hogy a cél és az eszköz nem igazán passzol össze, hiszen az áfa terheltje a fogyasztó, a csökkentéssel elsősorban ő járhat jól.

Persze ne legyünk naivak, tudjuk, hogy az árakba beépülő (közvetett) adók tudnak furcsán viselkedni, elég, ha a már említett 2006-os adócsökkentés meglehetősen szerény ármérséklő hatására gondolunk. És akkor itt az ideje végiggondolni, hogy mit is jelent az, ha a költségvetés lemond 240 milliárd forint áfa-bevételről. A válasz nem egyszerű, de a képlet világos:

- a termelő megpróbálja emelni a nettó árait, ami a kereskedelmi szegmenssel szembeni alkupozíciójától függően részben akár sikerülhet neki,

- a kereskedelmi szektor az egyik oldalon megpróbál ellenállni a beszállítók nettó árat emelő törekvéseinek, a másik oldalon pedig a lehető legkevesebbet próbál továbbadni a kisebb adótartalomból a fogyasztók felé,

- a fogyasztók az olcsóbb áruk keresésével részben rákényszerítik az egymással versenyző kiskereskedőket, hogy az extra hasznuk egy részét adják tovább nekik.

- További fontos következmény, hogy amíg a termelőknek és a kiskereskedőknek a profitnövekedési esélyei javulnak, addig a háztartásoknak az olcsóbb áruk miatt az elkölthető jövedelmük növekszik. Ezt vagy megtakarítják, vagy egyéb termék vásárlására fordítják. Semmi sem garantálja, hogy ez az egyéb termék éppen baromfi vagy étolaj lesz, sőt az alapvető élelmiszerek merev kereslete miatt vélhetően inkább más áruk gyártói érezhetnek majd némi keresletemelkedést.

Ebből a nagyon parciális és statikus okoskodásból is levonhatunk egy fontos következtetést: ha a gazdaságba az állam a fenti módon bedob 240 milliárd forintot, akkor azon a különböző gazdasági csoportok elkezdenek osztozkodni, az eredmény pedig az erőviszonyok függvényében majd csak kialakul valahogy. Egy dolog tűnik biztosnak: összességében kisebb-nagyobb mértékben talán minden csoport részesedhet a "prédából".

Bizonyára éppen azért is olyan népszerű a politikusok körében az ilyen megoldás, mert látszólag senkinek nem fáj. A kiskereskedők máris üdvözölték az ötletet (miközben teljes árcsökkentést ígérnek), a termelőknek természetesen tetszik a javaslat, a fogyasztók meg reménykedve várják az olcsóbb árut a polcokra. Valójában azonban az a helyzet, hogy a fentiek miatt az eredeti céljait szem előtt tartó politikusnak nem szeretnie kellene ezt az ötletet, hanem rémülten elfordulni tőle. Hiszen a termelők helyzetének könnyítése szempontjából két dolgot tudunk mondani: (1) a politikusnak az áfa-csökkentés eszközének alkalmazásával fogalma sem lesz róla, hogy mennyire is sikerülhet megsegítenie a termelőt, illetve (2) a 240 milliárd forintnyi költségvetési forrás a céljához képest elképesztően hatékonytalanul lesz elköltve, talán nem mondunk vele nagyot, hogy a termelők ebből legfeljebb néhány 10 milliárd forintot érezhetnének. Amit még az Európai Unió szabályozásai mellett is biztosan oda lehetne adni ügyesebben is a termelőknek, ha van ilyen szándék.

Vagyis szakpolitikai szempontból pazarló, és ismeretlen hatásfokú döntés születne, ami még akkor is kiábrándító, ha nem vesszük figyelembe, hogy a 240 milliárd forintról az állam természetesen nem mond, nem mondhat le. Valójában elkéri valaki mástól adóemelés, támogatásmegvonás formájában, esetleg eladósodással a gyermekeinktől. És akkor már az összkép még rosszabb. A jelenlegi feszült költségvetési helyzet talán arra még jó is, hogy a gazdaságpolitikus (ha már az elosztási hatásokat és a hatékonysági következményeket nem gondolja végig), az államadósság növekedésének gondolatára letegyen első, reflexszerű szándékáról, az áfa-csökkentés látszólag kényelmes végrehajtásáról.