Túlárazta a piac az IMF-megállapodás esélyét

Egyre inkább úgy tűnik, hogy csalódniuk kell azoknak, akik gyors megállapodásban reménykedtek a kormány és az EU-IMF páros között. Az előfeltételek részét képező kötelezettségszegési eljárások ügyében a kormány az utolsó pillanatban küldte meg levelet Brüsszelnek. A levélben nincs szó "teljes fegyverletételről", így aztán ezen még el lehet rágódni egy ideig, ha az Európai Unió sem akar engedni. Ráadásul az előfeltételek köre ezzel még nem teljes, arra tehát szinte esély sem mutatkozik, hogy a márciusi Ecofin-ülésen döntés születhessen a tárgyalások megkezdésére. Egy április végi bólintás után pedig már a tavasz végi megállapodás is erősen kétséges.

Újabb pakli török kártya?

A piac 2011-12 fordulóján rendkívül erősen büntette, hogy a kormány láthatóan csak az időhúzásra játszik. Éppen ezért - valamint ettől nem függetlenül a lakosság pénzügyi rendszerbe vetett hitének megingása miatt - erősebb fogadkozásokba kezdtek a bizalmi krízisbe került gazdaságpolitikusok, jelezve, megértették egy esetleges államcsőd következményeit. Ez szerencsére meg is hozta a kívánt fordulatot a piacokon.Ezek után tulajdonképpen hihetetlennek tetszik, ha a kormány mégis a Törökország esetében már ismert tárgyalási stratégiához folyamodna. Ott megegyezési szándékot színlelve húzta az időt a gazdaságpolitika, a megállapodás lehetőségét számba véve pedig a befektetők bizalmat szavaztak az országnak.Bár számos érv szól ellene, mégis egyre többen gondolják úgy, hogy a kormány időhúzásra játszik. A kiszivárgott információk szerint így látják ezt többen a Fidesz-frakcióban, és hasonlóképpen vélekednek Brüsszelben. Sőt, ha megnézzük, ebbe a hintába sikeresen ültette bele a befektetőket is a gazdaságpolitika. A piaci szereplők ugyanis most azt gondolják, hogy ha mégis bebizonyosodik, nincs nagy elszántság a megállapodásra, akkor az intenzív árfolyammozgások azonnal jobb belátásra bírják majd a kormányt. Ez a hit pedig már bőven elég arra, hogy ne forduljon nagyot a tőkepiaci hangulat. És ez egészen addig így is maradhat, amíg fel nem merül, hogy valóban teljes kudarccal végződnek a tárgyalások.

De vajon van-e erre esély? Szerintünk lehet, például besokallhatnak a kockázatoktól a befektetők, amikor a devizaforrás szűkében a kormány úgy próbál meg kimenni kötvénypiacra, hogy nincs megállapodás közelében. Ezt ugyanis nyílt beismerésnek lehet tekinteni.

Éppen ezért továbbra is érvényes, ami már decemberben is igaz volt: egy devizában eladósodott, növekedési kihívásokkal küszködő ország nem játszhat igazából a török kártyával. Az időhúzó taktika lehet "belső narratíva", de stratégia aligha. Nem véletlen, hogy ezzel kapcsolatosan akár az előrehozott választások forgatókönyve is felmerülhet - vélik forrásaink, mondván: amíg lehet, érdemes húzni, majd pedig egy gyors megállapodás után meg lehet szerezni újabb négy évre a választói felhatalmazást.

"Horizontális ellenszenv"

Akár török kártyáról, akár egyeztetési nehézségekről van szó, a siker elengedhetetlen feltétele, hogy az előfeltételek nyögvenyelős teljesítése után a hivatalos tárgyalások sokkal simábban folyjanak. Ebben a kormány azért bízik, mert a mostani szakasz meglehetősen informális, utána viszont olyan kérésekkel tud csak az unió előállni, amelyeket az "asztal felett" is lehet képviselni. Brüsszeli forrásaink ugyanakkor arról számoltak be, hogy érzésük szerint a kormány megalapozatlanul optimista a tárgyalások gyors lezárását illetően.

Milyen okok miatt lehet rázós a tényleges tárgyalás? Egyrészt félreértés lehet, hogy a mostani kemény uniós magatartás "jogszerűvé" puhul. Most például Brüsszel láthatóan elvárja, hogy a kötelességszegési eljárás ügyeit (jegybank, bírák, ombudsman) egyet nem értés esetén se terelje bírósági útra a kormány, hanem - önként lemondva jogorvoslati lehetőségéről - fogadja el a Bizottság álláspontját. Csakhogy a hitelszerződés feltételeinek megállapításakor hasonló kötöttségei eleve nincsenek az uniónak, sőt az IMF-nek sem, hiszen a tárgyalási folyamat nem épül formális, jogilag szabályozott eljárásokra. Vagyis szabadon képviselhet olyan álláspontot, amilyet csak akar.

További nehezítő tényező, hogy nem látszik, az előfeltételek teljesítése során enyhíteni tudtuk volna a velünk szemben táplált bizonytalanságot, sőt, mondjuk ki: ellenszenvet. Ehhez kapcsolódik még az a "horizontális" változás, hogy az unió az új gazdasági kormányzás szellemében általános szigort kíván felmutatni, Magyarország pedig kitűnő alany lehet a példa statuálására. Megerősítést jelenthetnek az unió számára a friss élmények is. A görög és olasz kormányváltás, valamint a görög rendezett csőd során az EU szokatlan mértékben szólt bele olyan ügyekbe, amelyek eddig nemzetállami hatáskörben voltak. És bár ezekben az esetben az erkölcsi felhatalmazást az eurózóna megmentése adta, a magyar helyzetben is találhatnak ilyet, ha nagyon akarnak. A friss görög események azért is lehetnek katalizátorai a Bizottság további "keményedésének", mert rövid távon a görög ügy megoldódott (mondjuk inkább úgy, hogy jelentősen enyhült), a magyar eset pedig önmagában jóval súlytalanabb az EU egészére nézve.

Azt se feledjük, hogy bár az előfeltételekről szóló, politikai jellegű tárgyalásoktól az IMF távol tartja magát, a tényleges tárgyalásokra már a washingtoniak is szigorú elvárásokkal készülhetnek. Szerbiában például most tervezik a nyugdíjkorhatár emelését, erős IMF-ösztökéléssel.

A lényeg persze pont ez: vajon mennyire lesznek a kormány számára politikailag költségesek a hitelért cserébe megfogalmazott elvárások? Az akár a görög példa alapján is szinte biztosra vehető, hogy az EU-IMF tandem 5 centiről, nagyítóval kívánja majd vizsgálni a gazdaságpolitika minden egyes lépését, sőt, a terveket is előre, érdemben kell egyeztetni majd vele. Az ambiciózus privatizációs elvárások mintája alapján az a minimumnak tűnik, hogy az állami vagyonfelhalmozás idehaza is megálljon, mondván, egy nehéz helyzetben lévő államnak nem azért ad hitelt a nemzetközi közösség, hogy az közvetve vagy közvetlenül vállalati felvásárlásokat segítsen. Persze hasonló ötletelések még vég nélkül folytathatók, a kérdés pedig az, hogy ezekkel kapcsolatban a kormány mennyire lesz elfogadó. Az, hogy egyelőre még egy lazább hitelmegállapodás megkötéséről sem tett le egészen, azt sugallja, lehetnek még erős illúziói a mozgásteret illetően.


A fentiek alapján tehát nem csupán az előfeltételek megvalósítása, hanem a tényleges tárgyalások is sokkal időigényesebbek lehetnek, mint amire a piac (és a kormány) számít. Az EU persze mérlegelheti, hogy érdekében áll-e egy gazdasági és politikai krízis előidézése, de ne feledjük: másfél év alatt kétszer állt fel nemzetközi tárgyalóküldöttség a magyar asztaloktól, meglehet, részben az érzelmeknek is engedelmeskedve. Az elmúlt időszak azt mutatta, hogy a jóindulatú kooperáció magatartásától mindkét fél el tudott szakadni, így pedig kialakulhat olyan helyzet, ami valójában egyiknek sem érdeke. Mint egy tipikus chiken game, csak itt az egyik fél kamiont vezet.