Megugrott az Angliába vándorlók száma
Olaszok, spanyolok, portugálok... és megint lengyelek
A nettó migráció nagy részét az Európai Unió felől jövők adták, kétszer annyian, 131 ezren mentek az EU-ból Angliába, mint egy évvel korábban. Érdekes azonban, hogy a 131 ezerből 60 ezer az EU15 országokból származik, ami lényegében az EU korábbi magországait jelentő csoport.
A társadalombiztosítási azonosítók igénylése alapján leginkább a spanyoloktól (52 ezren, 14 ezerrel többen, mint egy évvel korábban), olaszoktól (44 ezren, + 18 ezer), portugáloktól (30 ezren, + 10 ezer fővel) érkeztek többen. Az "újonnan" csatlakozott uniós országok közül (EU8) pedig a lengyelektől (111 ezer, 30 ezer fővel többen, mint egy évvel korábban). Arányait tekintve az olasz igénylők száma ugrott meg leginkább, 67%-kal az egy évvel korábbihoz képest.
A magyarok száma nem ugrott meg
Magyarország felől nem volt jelentősebb megugrás az Angliába érkezők számában, 2013-ban 27 ezer tb-számot igényeltek magyarok, míg 2012-ben 22 ezret, azaz a növekedés 5 ezer fős. Ez persze csak közelítő szám, ráadásul el- vagy visszaáramlást a tb-számok alapján nem tudunk mondani. A tb-számok igénylése szerint a válság után indultak meg a magyarok Anglia felé, 2010-ben 15 ezren, 2011-ben 18 ezren igényeltek azonosítót, számuk minden évben picit emelkedik.
Már nőtt a bolgár és román bevándorlók száma
Bár csak 2014 januárjától nyitották meg teljesen a munkapiacot a bolgár és román bevándorlók előtt, 2013-ban már nőtt a számuk, 24 ezren érkeztek ebből a két országból, míg egy évvel korábban csak 9 ezren.
A bevándorlás harmadik egymást követő negyedévben növekszik szemmel látható módon, miközben a brit belpolitikában egyre hangosabbak a bevándorlásellenes hangok. A brit politikusok leginkább a bolgár és román tömeges bevándorlástól tartanak, és az Economist által korábban közzétett felmérésből is az derült ki, bár az elmúlt időszakban több olasz és spanyol érkezik az országba, a briteket jobban zavarja, ha kelet-európai bevándorlót látnak.

Otthon Start: duplájára nőhet az elsőlakás-vásárlók száma a kormány szerint
A meginduló költségvetési bevételek pedig fedezhetik a program költségeit.
Fogadkoznak az oroszok, bemondták a dátumot, mikor indulhat Paks II. építése
A Roszatom vezérigazgatója elárulta az új céldátumot.
Elképesztő ajánlatot kapott Donald Trump: Ukrajna építené meg az amerikai drónhadsereget
Állítólag már sikerült is megállapodni.
Zelenszkij bevallotta, a világ legerősebb vezetőjét kérte, hogy nyomást gyakoroljon Orbán Viktorra
A feszült magyar–ukrán kapcsolatokhoz keresett magának szövetségest.
Abszurd botrány a metropoliszban: csak egy chipses zacskó kellett a bajhoz
A gyanúba keveredett tanácsadó szerint félreértés történt.
Adóssághegyek alatt rogyadozik a vörös óriás: elfogyott a türelem
Már a legnagyobb vezető lábát is idegesítik az elmaradt fizetések.
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok

Minierdők a város szívében
A Mijavaki-módszerrel telepített minierdők kis területen is hatékonyan növelik a biodiverzitást és mérséklik a városi hőszigethatást.
Merre mozdulhat az arany ára?
Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj
SPB: Alacsony kereslet és növekvő költségek veszélyeztethetik az amerikai vállalatok nyereségességét
Emelkedésnek indult a román CPI az energia ársapkák kivezetésének köszönhetően. A piac összességében pozitívan reagált a költségvetés rendbetételére irányuló kormányzati erőfeszít
Mi a baj dollárral?
Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr

Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni Mindenki jól jár a 3%-os hitellel? - Nem biztos. Sokan úgy gondolják, hogy a 3%-os kamat

Nem volt elég a tavalyi helikopterezés, idén hajóra váltottak (x)
A 2025-ös FIDE Iskolák Világbajnoksága és a Smart Moves Summit az Egyesült Államokban ért véget (x)
Magyarország csapata az 55 versenyző közül a 23. helyet szerezte meg
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
A magyar milliomosok titkai: így lehetsz te is tagja a klubnak
Ismét elkészült a Portfolio Prémium Banki Felmérése.
Döbbenetes új csúcsokon a világ tőzsdéi – Mi jöhet most?
Meddig tarthat a lendület?
