Mit ígérnek a pártok? Így adózunk a választások után
Ami közvetlenül a zsebünket érinti: szja
A pontos kép összeállítása persze nem egyszerű, minden politikai programból hiányoznak részletinformációk, amiket feltételezésekkel kellett pótolnunk. Az szja forgatókönyveket - az egyszerűség kedvéért, na meg mivel a családi adózást illető terveket kevésbé tudunk - minden esetben gyermektelen egyéni adózókkal számoltuk. A családi adózással kapcsolatos ismerhető terveket ezért külön kezeljük. Az még általánosságban elmondható, hogy többnyire kevéssé megfogalmazott, mennyi valósulna meg a tervekből közvetlenül a választások után, vagy csak több év alatt. Nézzük akkor, mit ígérnek a pártok!
A Fidesz adóterveit illetően az eddigi adórendszer folytatásával számoltunk. Tehát 16% az szja és nincs adójóváírás. Az szja e szerint nem csökken tovább, mivel erre vonatkozó konkrét ígéret nem jelent meg. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter többször elmondta, a 10% alatti szja kérdése 2015-2016-ban kerülhet napirendre, Orbán Viktor pedig úgy nyilatkozott az szja-kulcs további csökkentését illetően, hogy "szeretné megélni", illetve "ha lesz egy számjegyű szja". Ezek alapján a kulcs csökkentését nem tekintettük konkrét ígéretnek, ráadásul a Fidesznek nincs kimondottan választási programja, amiben adóígéretek megjelenhettek volna. A napokban Orbán Viktor ugyan beszélt a 10 pontban a "munkát terhelő adók további csökkentéséről", de hozzá is tette, az "egészségügyi- és nyugdíjkassza állapotát kell figyelni, hogy az adókulcsok vagy a járulékok oldalán van-e tér a csökkentésre". Ez az ígéret sem annyira konkrét, hogy azzal számítást végezhetnénk.
Baloldali összefogás: adójóváírás és több kulcs
A baloldali pártok részéről a tervek némileg szerteágazóak. Az MSZP-nek 8 pontja van, az Együttnek programja is. Amivel számolni tudtunk, hogy visszavezetnék az adójóváírást az adórendszerbe, illetve az szja-rendszerrel 280 ezer forintig mindenki jól járna, miközben az átlagbér kétszeresénél bejönne egy magasabb kulcs, ami a jelenleginél magasabb, de 30% alatti. Az egyszerűség kedvéért felső kulcsként majd 29%-kal fogunk számolni. Tulajdonképpen ide tartozik az az ígéret is, hogy a nettó minimálbért 100 ezer forintra emelnék, mivel az elhangzottak alapján ezt valószínűleg ugyancsak adójóváírással valósítanák meg, legalábbis részben.
Az Együtt programjából kiderül még, az adójóváírás miatt a minimálbér környékén havi 8-10 ezer forint lenne a nyereség az adózóknak, ami a kereset emelkedésével fokozatosan csökken, de teljesen csak jóval az átlagbér felett vezetnék ki a kedvezményt. Tehát az alap adójóváírás 10 ezer forint körül lenne, mi ezzel fogunk számolni, és teljesen 280 ezer forintos bruttó bérnél fogjuk kivezetni. Az szintén le van írva az Együtt programjában is, hogy a felső szja-kulcs 30% alatti lenne.
Megjegyzendő, az MSZP nyolcpontos programja nem tartalmaz konkrét adóígéretet, így az egykulcsos adó megszüntetését sem. Az adóígéretek így inkább nyilatkozatokban, az Együtt programjában és közvetetten a minimálbéres ígéretben jelennek meg.
Mesterházy Attila egyik legutóbbi nyilatkozata ráadásul bonyolította a képet, mert bejött egy 50 ezer forintig teljes adó- és járulékmentesség is, de mivel ez máshol nem jelent meg, illetve további konkrétumok hiányában ezzel nem számoltunk.
Jobbik: három kulcs
A Jobbik szintén visszaállítaná a progresszív adózást. A programjukból az derült ki, legalább három kulcsot vezetnének be. A legalacsonyabb jövedelmi sávban 16% helyett 12% lenne az szja-kulcs, e fölött progresszív lenne az adórendszer, de 16%-nál magasabb adókulcs csak az átlagbér kétszeresénél lépne be. Hogy a 12% és 16% között lenne-e még további átmenet, illetve, hogy mennyi lenne a felső kulcs, az nem derül ki. Az egyszerűség kedvéért felső kulcsként itt is 29%-kal számoltunk.
LMP: töröljük el a járulékokat!
Hirtelen ránézésre az LMP programja tűnik legradikálisabbnak. Az alap szja-rendszer ugyancsak három kulcsos lenne, a kulcsok 12%, 24% és 36%. A legfelső kulcs már kimondottan magasnak mondható, ráadásul a többi elképzeléshez képest jóval hamarabb, már az átlagbér szintjén (nagyjából bruttó 230 ezer forintnál) belépne. Ez elég drasztikus adóemelést jelentene, azonban ezt ellentételezné, hogy e mellett szerepel egy drasztikus járulékcsökkentés is. A programjuk szerint "a munkaadói járulékon kívül minden adót és járulékot el kell törölni, és ezek helyett be kell vezetni egy egységes, progresszív jövedelemadót". Arról nincs szó, hogy ez mennyi idő alatt valósulna meg. Ennek a lépésnek igen nagy költségvetési hatása lenne, amit itt most nem részletezünk, de ez valószínűvé teszi, hogy egy lépésben a terv nem lenne megvalósítható.
Mindenesetre a terv megvalósulása azt jelentené, hogy a bruttó bérből jelenleg fizetendő 18,5%-os járulék nem lenne. A munkaadói járulék (27+1,5%) az LMP szerint egyelőre változatlan maradna.
Hirtelen felszálltak az orosz MiG-31-esek: egész Ukrajnában riadó van, hiperszonikus támadástól rettegnek
A Kinzsalok bárhova lecsaphatnak Ukrajnán belül.
Így élheti túl saját magát az Otthon Start: vadiúj lakásvásárlási lehetőséget vezet be a kormány
Biztonságot növel, de kérdéseket is felvet a társasházi építményi jog.
Trump orrára vágták az ajtót, Brüsszelben parolázhatnak a kínaiak
Az Európai Unió és Peking kereskedelmi képviselői már a héten találkoznak.
Tizenegyedszer bukott el a finanszírozási javaslat, újabb határidő-hosszabbítás jöhet
Egyre nagyobb vergődés az amerikai kormányzati leállás, Trumppal tárgyalnának a demokraták.
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Három évnyi vagyonteremtés története - A HOLD OVK teljesítménye
Három éve indult a HOLD Online Vagyonkezelés (OVK) szolgáltatása, nagyon szerencsés időpontban. A nyomott kezdeti részvényárak, a magas kötvényhozamok remek környezetet teremtettek az befektet

Innovációs verseny nélkül nagyban lehet gondolkodni
Azaz nagyvállalatoknak pályázat, ahol ha most gyorsan teljesítesz egy feltételt, akkor különös verseny nélkül tudsz maximum 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapni - wow

KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Robosztus gazdasági növekedés mellett működhet a 14. havi nyugdíj
A magyar kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését is fontolgatja. A kijelentés azonnal beindította a találgatásokat, hiszen egy ilyen lépés nemcsak a nyugdíjasoknak jelentene pluszpénzt, hanem a
Forradalom a konnektorban
Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

Comcast Corporation - elemzés
Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10


Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!