Gazdaság

Vergődés az adósságcsapdában

Mihályi Péter
Legyünk igazságosak, a bajok nem most kezdődtek. Az eladósodás, mint probléma végigkísérte Magyarországot a 20. században. Kétszer volt deklarált államcsőd, de sokkal többször vészesen csőd közeli helyzet. A 21. század eddig eltelt másfél évtizedének is az eladósodás a kulcsproblémája. A természeti erőforrásokban szegény, kisméretű és nyitott gazdasággal működő Magyarország kizárólag a saját erejére támaszkodva soha nem tudott hiteles befektetői célponttá válni. Az ország akkor kapott jelentős mennyiségű és relatíve nem túlságosan drága hitelt külföldről, és akkor jött az országba nagy volumenben a működőtőke (FDI), ha az ország mögött ott állt egy garantáltan fizetőképes támogató. A szocializmus idején ez a Szovjetunió és Kína volt, a rendszerváltás óta pedig az IMF és az Európai Unió.
2006-ban - egymástól függetlenül - még több gazdaságpolitikai elemző úgy látta, hogy egy gyors és határozott reform-fordulattal a magyar gazdaságot vissza lehet rántani az adósságcsapda széléről. Intézményi reformokra és olyan fiskális politikára lett volna szükség, amely a kiadáscsökkentésre és nem adóemelésre épít. Ezekre a javaslatokra nem volt felvevő piac. 2007-re a stagfláció állapotába került az ország, és így kellett a következő évben szembenézni a nemzetközi pénzügyi válság rövidtávon példátlanul súlyos következményeivel. (Két nap alatt az euró/Ft árfolyam 252-ről 272-re ugrott.) A 20 milliárd eurós IMF/EU mentőcsomag még egy esélyt adott a kilábalásra, el is indult a gazdaságpolitika a helyes irányba, de a 2010-es kormányváltásig - elegendő intellektuális bátorság, erő és idő hiányában - nem jutott messzire. Az adósságválságot, a csődöt mindezidáig sikerült elkerülni. Ennek az egyik oka az, hogy a növekedés tartós visszaesése 2009 végére egyensúlyba hozta az ország fizetési mérlegét, s ez a piacokra megnyugtatóan hatott. A másik pedig a múltból örökölt bizalom, vagyis az, hogy Magyarország - ha törik, ha szakad - 1950 óta minden külföldi kölcsönt hiánytalanul visszafizetett.

A múlt héten felvett két friss dollárkölcsön híre egyszerre mondható jónak és rossznak. Jó hír, mert erre a 3 milliárd dollárra egészen biztosan szükség lesz az év során lejáró hitelek törlesztéséhez, és több jel is arra mutat, hogy pár héttel vagy hónappal később csak rosszabb feltételekkel lehetne 5 és 10 éves lejáratú kötvényeket kibocsátani. Jó hír, hogy annak ellenére kaptunk még hitelt, hogy az ország hitelminősítése 2005 óta folyamatosan romlik, és 2011 óta a befektetésre nem ajánlott kategóriában vagyunk. Másfelől viszont az újabb kölcsönök felvételével az ország csak még mélyebbre ásta magát az adósságcsapda gödrében. Négy évvel ezelőtt, a válságkezelő Bajnai kormány 260 bázispontnyi felárat ígért a befektetőknek. Ehhez képest a helyzet még egy árnyalatnyit romlott is, mert 280 bázispontra emelkedett a felár. Ha a kamat abszolút nagyságát nézzük, akkor is rossz a helyzet, 2005-ben a 10 éves dollárkötvény kamata 4,75% volt, a mostani esetben 5,6%.

Ilyen magas kamattal akkor is önsorsrontás hitelt felvenni, ha a gazdaság növekvő pályán van. De mindenki tudja, hogy nem ez a helyzet. Folyó áron és aktuális árfolyamokon számolva 2008-ban a magyar GDP 155 milliárd dollárt tett ki, öt évvel később, 2013-ban viszont csak 130 Mrd dollárt. Ha azt feltételezzük, hogy a magyar kormány árfolyamgyengítő politikája a jövőben is folytatódik, a dollár pedig erősödik az euróhoz képest, és a reál GDP növekedése is maximum 1-2%-os lesz, akkor arra kell számítani, hogy a friss adósság 5,6%-os kamatát egy stagnáló vagy esetleg csökkenő dollár-GDP tömegből kell kivonnia adó formájában az államnak a következő 5-10 év során is. Ennél csak rosszabbat lehet mondani a Paks-II. építése érdekében elhatározott, 30 évre szóló, 10 milliárd eurós orosz giga hitelről is, melynek átlagos kamata 4,5% körül lesz. Erre ugyanis most nincsen elengedhetetlenül szükség.

"Elmúlt4év" A Portfolio.hu az "Elmúlt4év" sorozatának keretében üzletembereket, egyetemi oktatókat, piaci elemzőket, gazdasági szereplőket kért fel, hogy mondják el, milyennek látták a mögöttünk hagyott kormányzati ciklus négy évét, illetve értékeljék a kilátásainkat. Mindezt műfaji megkötöttség és szorosabb témamegjelölés nélkül. Az írások ezen az oldalon olvashatók.

Az ország eladósodottsága egyszerre oka és okozata is a gazdasági növekedés megakadásának, a stagnálásnak. A két jelenség egymással kölcsönhatásban van. Az adósságcsapda metafora erre is utal. Az elmúlt hat évtizedben volt már az ország a mostanihoz hasonló pénzügyi helyzetben - igaz, akkor erről a közvélemény nem igen szerezhetett tudomást. Az ország külső eladósodása - GDP arányosan, nettó módon számítva - a rendszerváltás idején 50% fölött volt, ezt 1997-re a privatizációnak és a Bokros-csomagnak köszönhetően sikerült 20% alá vinni. Erről a szintről emelkedett meg azután az adósságállomány 2011 tavaszára 61%-ig. Most valahol 40-45% körül járhatunk (2013 decemberi adat még nincs). Nagy kérdés, hogy most hány évig fog tartani, amíg a helyzet ismét konszolidálódik és sikerül az adósságot a kívánatos, 20-30% körüli szintre ismét leszorítani.

2010 óta a kormány - saját szavai szerint is - unortodox politikát folytat, melynek fő eszköze az adósság-terhek átrendezése a jelenben, illetve a jelenbeli terhek jövőbeli kitolása. A devizahitelesek terheinek átpakolása a bankok, illetve a költségvetés nyakába, vagy a települési önkormányzatok adósságának átvállalása, nemzetgazdasági szinten zéró-összegű átrendezés. Amikor a jelenbeli adósság-csökkentés oltárán a kormány feláldozta a magánnyugdíj-pénztári rendszer múltbeli megtakarításait, az nyilvánvalóan a jövőbeli implicit adósság-terhek növekedését eredményezte. Az unortodox politika további építőelemei viszont kifejezetten ártanak. A tandíj burkolt bevezetésével a kormány kiprovokálta az egyetemista korú fiatalok Nyugatra áramlását, az adórendszer átalakításával, a regulációs eszközök keményebb/durvább használatával, valamint a kényszerállamosításokkal frontokat nyitott a külföldi befektetőkkel, illetve az Európai Unióval szemben.

Mit lehetne tenni? Rövidtávon egyszerű a válasz. Az egykori brit pénzügyminiszternek, a munkáspárti Denis Healey-nek tulajdonítják a következő mondást: "If you find yourself in a hole, stop digging." Középtávon a helyzet kilátástalan. És hosszabb távon - erről semmit sem tudunk mondani.

NÉVJEGY Mihályi Péter (1953) közgazdász, az MTA doktora, a veszprémi Pannon Egyetem Pénzügytan Intézeti tanszékének vezetője, a budapesti Közép Európai Egyetem tanára, az angol nyelvű Acta Oeconomica főszerkesztője. 1983-93 között az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságában, Genfben dolgozott, később a magyar privatizáció irányításában töltött be vezető pozíciókat. 1997-98-ban, a nyugdíj-reform indulásakor a Pénzügyminisztérium társadalmi közkiadásokért felelős helyettes államtitkára. Ezt követően több mint egy évtizeden át az egészségügyi reform kutatójaként és formálójaként tevékenykedett. Tíz önálló könyv és száznál is több tanulmány cikk szerzője. 2010-ben jelent meg a Magyar privatizáció enciklopédiája c. két kötetes, 1500 oldal terjedelmű monográfiája. Jelen írása kapcsolódik legutolsó, 2013-ban megjelent könyvéhez, melynek címe A magyar gazdaság útja az adósságválságba, 1945-2013.

oltás vakcina koronavírus mti
frankfurt
astrazeneca_oxford_covid_vakcina
horror
napelem_haz_csaladihaz
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
2021-04-14
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2021
2021-05-12
Építőipar 2021
2021-05-13
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
oltás vakcina koronavírus mti