A jüan árfolyam nagy menetelése
Az FX-swap ügyletek A devizapiacok egyik legnagyobb forgalmú terméke az FX swap ügylet , amelynek keretében a felek két deviza cseréjéről, illetve határidőre történő visszacseréléséről kötnek megállapodást. Az ügylet értelmezhető az egyik devizában történő hitelfelvételként, valamint a másik devizában történő egyidejű betételhelyezésként, ahol az egyik devizában keletkezett követelés szolgál fedezetként a másik devizában fennálló kötelezettségre. Az FX-swap ügylet keretében ugyanis a felek megállapodnak, hogy a birtokukban lévő devizát (T0 időpontban) az azonnali árfolyamon elcserélik a másik devizára, majd egy későbbi (T 1) időpontban - a jelenben meghatározott, a kamatkülönbözetet is kifejező határidős árfolyamon - visszacserélik. Az FX-swap tehát egy azonnali deviza-adásvételi ügyletből (induló láb) és egy határidős ügyletből (lejárati láb) áll. Jegybanki swapline megállapodások alatt elemzésünkben a jegybankok közötti FX-swap ügyletek megkötésére vonatkozó jegybanki szerződésekre hivatkozunk. Ezek a szerződések jellemzően kölcsönös kötelezettségvállalást jelentenek FX-swap ügyletek kötésére. Bizonyos esetekben a kötelezettségvállalás feltételekhez kötött, a partner országok szolvenciájának vizsgálata, a makrogazdasági helyzetéről alkotott döntés befolyásolja a lehívás lehetőségét, illetve pénzügyi részleteit.


- a tranzakciós és számlázási költségek csökkenthetőek, illetve az elszámolás gyorsítható a közvetítő deviza kiiktatása miatt. (A Standard Chartered vizsgálata alapján 2-3 %-os árkedvezmény érhető el, ha a számlázási deviza a renminbi. A PBoC szerint importőrök 2-3%-ot takaríthatnak meg. A Deutsche Bank az exportáló vállalatok esetében átlagosan 4,8 százalékos megtakarítást számszerűsített.)
- versenyelőnyt jelenthet a partnerek devizájában történő elszámolás
- a kereskedelemhez használt esetleges harmadik devizák likviditási turbulenciától függetleníthetik magukat a kereskedelmi partnerek (a kínai kereskedelem jelentős része például a válságot megelőzően amerikai dollárban került elszámolásra, így a dollárpiaci likviditási gondok különösen kedvezőtlenül érintették a kínai kereskedelmet)
- mérséklődhet a partnerek devizaárfolyam kockázata, ami az árazás pontosságát, vállalati tervezést is segítheti
- erősíti a piaci szereplők bizalmát a deviza iránt, ami kedvezően hathat a piaci likviditásra
- a külkereskedelemhez hasonlóan a külföldi közvetlen tőkebefektetések, portfolióbefektetések stb. elszámolási költségeire és kockázataira is kedvezően hathat a swap megállapodás
- külgazdasági kapcsolatok erősíthetők, illetve diverzifikáltabbá válik a külgazdasági kapcsolatrendszer
Az MNB kínai swapline megállapodása akár 375 milliárd forintos devizalikviditás biztosítását is lehetővé teszi, ami a külkereskedelmi elszámolásokhoz szükséges piaci likviditás biztosításához is támogatást nyújthat a jövőben. Magyarország Kínával szembeni külkereskedelmi hiánya a stagnáló importnak és növekvő exportnak köszönhetően fokozatosan csökkent a pénzügyi válság óta, 2013-ban a folyó áras hiány megközelítőleg 750 milliárd forint volt. Figyelembe véve, hogy a külkereskedelmi elszámolásokban a renminbi elszámolások aránya fokozatosan fog emelkedni, illetve a hazai vállalatok és pénzügyi szolgáltatók az európai offhsore renminbi piachoz is hozzáférnek, az MNB swapline kerete elégséges tartalékot nyújt a renminbi elszámolások biztonságos lebonyolításának támogatásához.

Bejelentették: fontos feladattal érkezik Donald Trump különmegbízottja Ukrajnába
Az ukrán hadsereg vezetői várják.
Lesújtó hírek érkeztek Magyarországról
Lemaradóban vagyunk a technológiai versenyben.
Kimondta Kirilo Budanov, mikor érhet véget a háború, és mire van ehhez szükség
Szerinte ez a realitás.
Üzent az E.ON a pusztító vihar után: mindenhol helyreállt az áramszolgáltatás
165 ezer ügyfél volt érintett.
Az orosz külügyminiszter nem áll le, itt az újabb találkozó
sűrű napjai vannak Szergej Lavrovnak.
Mi a baj a statisztikáról szóló törvény új, anonimizálásra vonatkozó definíciójával?
A Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2025. évi LXVII. törvény* több ponton is módosította a hivatalos statisztikáról szóló
Hulladékhő újragondolva: így fűtik Finnországban az otthonokat
Az adatközpontok működése hatalmas mennyiségű hőt termel, amely a legtöbb helyen kárba vész. A pazarlást felismerve Finnország a számítógépes feldolgozólétesítmé
ESG szabályozás 2025: fontos változások és lehetőségek a magyar vállalatoknak
Az elmúlt hetekben több fontos változás is történt az ESG nemzetközi és magyarországi háza táján. Blogbejegyzésünkben a legfontosabb módosításokat és tudnivalókat gyűjtöttük össze 20
Balásy Zsolt (és a HOLD) új kollégát keres
Az After Hoursben is elhangzott, a LinkedIn-en is fent van: junior elemző kollégákat keres a HOLD. Ritkán hirdetünk meg elemzői állást nyilvánosan, szóval kérünk minden... The post Balásy Zsol
Spórolj energiát, kapj pénzt - új lehetőség a vállalkozásoknak!
A KEHOP Plusz-4.1.6-25 kódszámú hitelkonstrukció célja, hogy kedvezményes, kamatmentes kölcsön révén segítse a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, valamint a víziközmű szolgáltatókat
Nyaralás helyett elemzőt keresünk Zsidayval
Zsiday Viktorral junior elemzőket keresünk, ahelyett, hogy nyaralnánk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, You
Felújítási pályázatok összehasonlítása - 2 lehetőség, amit érdemes ismerned
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Felújítási pályázatok összehasonlítása - 2 lehetőség, amit érdemes ismerned Bevezetés Ha otthonod felújítását tervezed, érdemes megismerned az
Apró csúsztatások, nagy hazugsággá válnak
Talán mindenki tudja, hogy a média mennyire megbízhatatlan, milyen alattomos taktikákat alkalmaz. Ezen taktikák egy része teljesen érthető, értékítélet alapú, tehát jogosan tükrözi vissza a

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Ismét pofon vágta Európát a kínai autóipar
A Xiaomi autója árnyékot vethet a Porsche modelljeire is.
Hogy érinti a magyar gazdákat, ha Ukrajna tényleg csatlakozik az Európai Unióhoz?
A szomszéd felvételét nagy viták övezik.
Mégis hogy mehetett csődbe egy nagy utazási iroda?
Ennyire erős a verseny?
