Megjelent a halálkereszt - Jön az apokalipszis négy lovasa?
Horváth Zsolt: Valóban, több izgalmas fordulatnak is a tanúi lehettünk. Több index esetében is új "all time high" szinteket sikerült elérni, mint például a DOW 30, S&P 500 vagy a NIKKEI esetében, de a DAX is januárban állította be mindenkori csúcsát. Februárban mind a nemzetközi indexekben, mind a hazai börzén egy testesebb korrekciót láthattunk. A megelőző évekhez képest ezzel együtt nagyon konkrét változás állt be a részvényindexek viselkedésében, visszatért a piacra a volatilitás és a bizonytalanság.

Nyáron különösen úgy nézett ki, hogy új mindenkori csúcsot beállítva lerázza magáról az év eleji korrekciót a piac. Ehhez képest ősszel visszatért a volatilitás, az év végén pedig elmaradt a Mikulás rally. Az indexek nem csak visszaadták a pluszokat, de mínuszba is fordultak éves alapon.
A valaha látott legnagyobb mértékű karácsonyi árfolyamesést nézhettük végig az ünnepek alatt, de egyúttal a DOW 30 index legnagyobb egy napon belül elért emelkedését (DOW +1068 pont, S&P500 +5%) is sikerült belesűríteni az utolsó kereskedési napokba.
A világ összes meghatározó piacának részvényindexe is hasonló utat járt be, egytől-egyig negatív tartományban zárva az évet, a DAX index 20 százalékot is meghaladó mértékben esett az év elején beállított csúcspontról.Halálkereszt Amikor a rövid távú trendeket mutató 50 napos mozgóátlag metszi a hosszabb 200 napos mozgóátlagot, az általában választóvonalat jelent a hosszú távú trendek alakulásában, és alapvetően lefelé mutató kockázatként értékelik a technikai elemzés alapján is kereskedő befektetők.
Ehhez képest mondhatjuk, hogy a BUX a vezető indexekhez képest felülteljesített?Éves alapon mindenképpen, lényegében ott zárta az évet a hazai index, ahol elkezdte, de a fejlődő piacok indexei összességében is a maguk útját járták az év második felében. A BUX-ból kifogyott a gőz és már nem tudta követni a vezető indexeket. Ebben az időszakban a fejlődő piacok egyébként is meglehetősen turbulens időszakot éltek meg, elég csak a török vagy az argentin helyzetre gondolni. A hónapokon keresztül tartó tőkekivonás a fejlődő piacokról itthon is megérződött, ami a "blue chipeket" illeti, de az év végére enyhült az eladói nyomás, amivel vissza tudtunk térni a 40.000 pont körüli indexértékhez.
Mi a helyzet a kispapírokkal? Hozott a tavalyi év akkorra robbanást, mint a 2017-es?
Mondhatnánk, hogy minden csoda 3 napig tart, vagy hogy egyszer volt Budán kutyavásár, de természetesen a kis és közepes kapitalizációval rendelkező papírok sem tűntek el a kirobbanó 2017-es év után, voltak kisebb-nagyobb sztorik, amik ebben az évben is táptalajt jelentettek a spekuláció és az aktív kereskedés számára. Azon nem lepődtem meg, hogy a 2017-es évet jellemző "kispapír-mánia" nem ismétlődött meg, illetve tartott ki. Kivételes volt, amit ezeknek a részvényeknek a piacán láthattunk akkor, nem 1-2 évente történik hasonló. Ennek ellenére érezhettünk "utórengéseket", mint például a 4iG bekerülése a Mészáros-papírok körébe vagy az Estmédia visszatérése a BÉT elkülönített szekcióból.
A jövőre tekintettel pedig a Konzum és Opus papírok is kiemelt figyelmet érdemelhetnek, hiszen, ha végbemegy a fúzió a két holding között, és valóban megérkezik a nemzetközi érdeklődés, akkor új lendületet vehet ez a sztori is.
Hogy festenek a világ vezető gazdaságainak kilátásai, további lassulás várható?A jelek és az előzetes várakozások ebbe az irányba mutatnak, az előző negyedéves amerikai GDP adat (3,4%) is megerősíti ezt, Kína pedig már régebben lassuló pályára állt. Egyelőre úgy néz ki, hogy 2019 első félévében még jobban visszaszorulhat az amerikai növekedés, akár 3 százalék alá is. Ez viszont a Fed kamatemeléseinek ütemezésében is hozhat változást, ami jó hír lehet majd a részvénypiacoknak.
3-4 kamatemelés lett korábban belengetve a 2019-es évre, nincs kizárva, hogy ebből majd csak 1-2 valósul meg.
Vállalati szinten nem minden fenékig tejfel, a konszenzus egyértelműen afelé mutat, hogy meg sem tudja majd közelíteni a vállalatok eredménynövekedése a 2018-ban látott 24 százalékot. Ennek ugye nagy lökést adtak Trump adócsökkentései, ami 2019-ben már nem lesz az egyenlet része. Ennek fényében nem lenne meglepő akár az egyszámjegyű százalékos eredménynövekedés sem. Ha ehhez még hozzávesszük a megemelkedő vámköltségek miatt potenciálisan megnövekedő ráfordításokat, az emelkedő kamatkörnyezetet vagy az alacsony munkanélküliség mellett emelkedő bérköltségeket, akkor egyáltalán nem venném készpénznek, hogy az elmúlt hónapokban látott mély korrekcióval olyan nagy mértékű alulárazottság mellett fordultunk rá a 2019-es évre.Mik a magyar piac kilátásai?
2019 első felében 4 százalék alá jöhet a GDP növekedés, ami itt is értelemszerűen lassulás, de a nagyobb kérdés itthon, hogy meddig hajlandó a jegybank tartani a 0,9 százalékos alapkamatot.
Könnyen lehet, hogy 2019-ben már kénytelen lesz emelni egyet az MNB.
A "blue chipek" közül jelenleg talán az OTP és a MOL állnak a legbiztosabb lábakon, előbbinél az akvizíciós tevékenység, és ennek köszönhetően a fontosabb piacokon történő piacszerzés az elkövetkező években is folytatódhat, ami természetesen kifejezetten pozitív. Ha emellett sikerül tartani az elmúlt negyedévekben is látott elképesztő pénztermelő képességet, akkor optimistán állhatunk ehhez a papírhoz. A Richter esetében az Esmya sorsa maradhat nagy kérdés, 2019-ben is megmozgathatja az árfolyamot bármilyen fajsúlyosabb hír ezzel a készítménnyel kapcsolatban. A Telekomba pedig megérkezett a spekuláció, ami kicsit fel tudta dobni a papír amúgy gyengébb évét. Ha megerősítést kapna 2019-ben a Deutsche Telekom részesedésének kivásárlásáról szóló pletyka, akkor kifejezetten izgalmas papír is lehet ebben az évben a Telekom. Persze az osztalékpapír mivoltáról se felejtkezzünk el, az 5,6% körüli jelenlegi hozam is ad vonzerőt a részvénynek. Ha sikerülne elengedni a Digi piacra lépésétől való halálos félelmet, akkor akár a jelenlegi 25 forintnál kedvezőbb osztalék kifizetését is el lehet képzelni a folytatásban.Az elmúlt két évben elindult a forgalomnövekedés a Budapest Értéktőzsdén és a magyar lakosság aktivitása is megnőtt. Hogyan látják ezeknek a folyamatoknak az előre haladását?
Elvitathatatlan, hogy elindultak pozitív folyamatok, melyek a lakossági befektetők számára is vonzóbbá tehetik a hazai részvénypiacot. A BÉT is sokat tesz ennek érdekében pld. a vállalatokról készülő elemzések támogatásával, ami egy lakossági befektető számára közelebb tudja hozni ezeket a cégeket, még átláthatóbbá teszi a tevékenységüket és a működésüket.
Emellett bízom benne, hogy 2019-ben az Xtend piacra is érkeznek majd további bevezetések, ebben tanácsadóként a Random is igyekszik segíteni a kis- és középvállalkozásokat, melyek a tőzsdén képzelik el a jövőjüket.
Kétségtelenül jót tenne a hazai piacnak, ha több nagyobb bevezetés is érkezne, és ezzel együtt több sztori lenne a magyar papírokban.
Az elmúlt néhány komolyabb tőzsdei IPO nem lett sikertörténet, nem érkezett velük olyan sztori, ami megmozgatta volna a befektetők fantáziáját. 2019-ben az MKB kibocsátásától lehet remélni, hogy felkavarja kicsit az állóvizet, de ennél többre lesz szükség hosszú távon, ha igazán vonzóvá akar válni a hazai parkett.
Az irányt, amiben elindultunk az elmúlt években pozitívnak tartom, eredménye is van, de még hosszú az út, amit meg kell tenni.Befektetési szolgáltatóként mit remélnek a 2019-es évtől?
A nálunk lévő ügyfelek jelentős része nem "buy and hold" mentalitású befektető, különösen a hazai piacon. Aktív, napi szinten is a piacon lévő, kereskedő ügyfeleink vannak, ennek megfelelően a Randomnak, mint szolgáltatónak az kedvez, ha van sztori, van volatilitás és napról-napra meg lehet találni a lehetőségeket a piacon. Így a 2019-es évben mi bízunk benne, hogy tovább tud növekedni a forgalom a BÉT-en és reméljük, hogy bővelkedhetünk majd a jó sztorikban legyen szó blue chipekről vagy kispapírokról.
TÁMOGATOTT TARTALOM
A cikk megjelenését a Random Capital támogatta.
Euróbevezetés: akkorát csaltak a számokkal, hogy minden statisztika torzulhatott
A konvergenciamutatók eléréséhez az állami árszabályozásokat írták át az euróövezet legújabb tagjelöltjénél.
Több mint 100 gyermeke van a tech milliárdosnak - Minden utódjának jár hatalmas vagyonából
De csak egy feltétellel.
100 milliárd euróra növelik az Európai Beruházási Bank tűzerejét
A védelmi ipar finanszírozására háromszor annyi jut, mint eddig.
Visszatért a régi harapófogóba a forint – Mi lökhetné ki innen?
Megint hetekig megfagy az árfolyam?
Hetedszerre emelt a brazil jegybank és lehet, hogy még ez sem volt elég
Makacs az infláció.
Friss felmérés mutatja: meggyengült a befektetők bizalma
Tavaly 11 százalékkal estek a külföldi befektetések a világon.
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke nem éri el a szükséges szinteket, mindenképpen további célzott kormányz
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi lépés a valódi intelligencia felé. Csakhogy ezen még sokat kell dolgozni. The
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.

Egyre többen intézik befektetéseiket a mobiljukon (x)
Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Vészjelzés érkezett: nincs jövőképe a magyar cégeknek
Baj van a hitelezéssel.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen