
Egy jól karbantartott krónikus betegség önmagában még nem jelenti azt, hogy a páciens a magasabb rizikójú csoportba tartozik, ha azonban hosszabb ideig fennállnak a magas vércukor- vagy vérnyomás-értékek, elhanyagolja az alapbetegséggel együtt járó szövődményeket, netán felhagy a rendszeres gyógyszerszedéssel, a szervezet számára jelentősen megterhelő lehet egy esetleges Covid-fertőzés. A jelenlegi járványhelyzet rövid és hosszú távú hatásairól Spányik Andrással, a Doktor24 orvosigazgatójával beszélgettünk.
Krónikusan romló tendencia
Míg 2005-ben százezer főre 679,4 cukorbeteg jutott a KSH adatai szerint, addig 2017-re már 1321,4 főre emelkedett a diabéteszes betegek száma, vagyis csaknem megduplázódott. A cukorbetegség kapcsán fontos különbséget tenni az 1-es és a 2-es típusú cukorbetegség között: az előbbi jellemzően gyermekkorban kezdődik és autoimmun folyamatok eredménye, az utóbbi felnőttkorban alakul ki, és az anyagcsere működési zavarával hozható összefüggésbe.
„Az 1-es típusú cukorbetegségnél az immunrendszer elpusztítja az inzulintermelő sejteket, ami miatt leáll a szervezet inzulintermelése, a pótlást pedig kívülről kell biztosítani. A 2-es típusú cukorbetegség ennél bonyolultabb, különböző metabolikus folyamatok következtében borul fel a szervezet cukorháztartása, ezzel kapcsolatosan azonban jó hír, hogy nem kell mindig inzulinnal kezelni a pácienseket: a kedvező változáshoz elegendő lehet az életmódváltás és/vagy a gyógyszeres kezelés” - mutat rá az alapvető különbségekre Spányik András.
Az orvosigazgató hozzáteszi, hogy a metabolikus egyensúly helyreállításához - vagyis a diabétesz megelőzéséhez, illetve a kezdődő cukorbetegség visszafordításához - rendkívül fontos a fogyás, az alkoholfogyasztás elhagyása és a rendszeres testmozgás gyakorlása.
„A mozgásszegény életmódot folytató, elhízott személyek általában magas vérnyomással is küzdenek, amihez diabétesz is társulhat - ez az úgynevezett metabolikus szindróma, ami a nyugati társadalmakban sajnos meglehetősen gyakori. Bár a metabolikus szindrómának nem képezik részét, az elhízással és a mozgásszegény életmóddal gyakran együtt járnak ízületi problémák is, tovább nehezítve az érintettek mindennapjait” - teszi hozzá Spányik doktor.
Sajnálatos tény, hogy a magas vérnyomásra és az iszkémiás szívbetegségre (vagyis a szívizom elégtelen vérellátása következtében kialakuló szívproblémákra) vonatkozó statisztikai adatok sem mutatnak javulást a KSH adatai szerint: 2005-ben százezer lakosra 2501,1 magas vérnyomásban érintett személy jutott, ami 2019-re jelentősen megnőtt, 3959,7 főre.
Az iszkémiás szívbetegség 2005-ben - százezer lakosra vetítve - 914,3 főt érintett, tavaly azonban már 1517,3 beteget regisztráltak.
A szívet érintő elváltozások sok esetben egy már meglévő alapbetegség szövődményeként jelentkeznek, de a helytelen életmód és az elhízás következtében is létrejöhet.
„Mind az 1-es, mind a 2-es típusú cukorbetegségre igaz, hogy a tartósan magas vércukorszint komoly szövődményeket okozhat: a leggyakoribb a szívinfarktus és a stroke előszobájának tekinthető szív- és érrendszeri károsodás, a vesekárosodás, az idegrendszert érintő szövődmények, megfigyelhető azonban a sebgyógyulás lassulása és az immunrendszer gyengülése is, ami mindenféle kórokozóval, így a koronavírussal szemben is védtelenebbé teszi az érintetteket” - magyarázza a Doktor24 orvosigazgatója.
Szívbaj, cukorbaj: nem csak az idősek betegsége
A szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők számára azért jelent nagyobb veszélyt a koronavírus, mert egy, a szervezetet jobban megviselő betegség vagy a tartósan magas láz jobban megterheli a keringési rendszerüket, ami miatt nagyobb eséllyel alakulhatnak ki olyan komolyabb szövődmények, amelyek indokolttá tehetik a kórházi kezelést vagy az intenzív osztályos ellátást.
Gazdasági szempontból egyáltalán nem elhanyagolható az a tény, hogy a hazánkban vezetőnek számító krónikus betegségek - vagyis a cukorbetegség, a magas vérnyomás és az iszkémiás szívbetegség - már jó ideje nem csak az időseket sújtja, egyre fiatalabb korban diagnosztizálják ezeket a pácienseknél. Nem javít a helyzeten az sem, hogy az egyre feljebb tolódó nyugdíjkorhatár következtében a munkavállaló populációba tartoznak azok az idősebb emberek is, akik korábban felhagyhattak a munkába járással.
Az utóbbi évtizedek szintén kedvezőtlen változása, hogy a jelenlegi életforma mellett számottevően megnövekedett az elhízottak száma, ez pedig jelentős rizikófaktornak számít a krónikus betegségek kialakulása szempontjából
- teszi hozzá a szakértő. Spányik András kiemeli továbbá, hogy megfelelő szűrővizsgálatokkal időben ki lehet mutatni például azt, hogy ki az, aki gyors léptekkel halad a diabétesz kialakulása felé, időben közbelépve pedig meg lehetne előzni a bajt, a jelenlegi járványhelyzetben azonban a korábbinál is kevesebben tartják fontosnak, hogy részt vegyenek a szűrővizsgálatokon (sőt, nem csak a tünetmentes páciensek odázzák el az orvosnál tett látogatást, hanem sok esetben azok is, akiknek panaszaik vannak.)
A magas vércukorszint egyik veszélye, hogy kezdetben semmilyen tünetet nem okoz, így szűrővizsgálat híján az érintetteknek nagy valószínűséggel fogalmuk sincs arról, hogy már fennáll náluk a cukorbetegséget megelőző állapot, az úgynevezett prediabétesz. Márpedig ha prediabétesz esetén tovább folytatják korábbi életmódjukat, nagy valószínűséggel nem kerülhetik el a cukorbetegség kialakulását.
Túlterhelt egészségügy: se kontroll, se szűrővizsgálat
A cukorbetegség prevenciója terén az úgynevezett FINDRISK-kérdőív alkalmazásával rendkívül komoly eredményeket értek el Finnországban, tudjuk meg Spányik Andrástól, aki rögtön hozzáteszi, hogy a lehetőség hazánkban is mindenkinek adott, a statisztikai alapon működő, egyszerű kérdéssor ugyanis könnyen és gyorsan kitölthető akár online is.
„Az ehhez tartozó pontrendszer megmutatja, hogy kinél mekkora az esély a cukorbetegség kialakulására: akinél az eredmény magasabb kockázatot jelez, annál érdemes sort keríteni a szükséges szűrővizsgálatokra, és azokat bizonyos időközönként rendszeresen megismételni. Ez többek között azért lényeges, mert a diabétesz megelőző állapotait - vagy a már kialakult cukorbetegséget kezdeti szakaszban - könnyebb kordában tartani, mint a már súlyosabb formában jelentkező, netán szövődményeket is okozó betegséget.”
A koronavírus szempontjából fontos információ, hogy a helyesen beállított vércukor értékekkel rendelkező, szövődmények nélküli, jó fizikumú cukorbetegekre nézve kisebb kockázatot jelent egy esetleges megbetegedés, szemben azokkal a diabéteszesekkel, akiknek tartósan emelkedett a vércukorszintje és szövődmények is társulnak az alapbetegséghez. Ugyanez elmondható a magas vérnyomással diagnosztizált páciensekről is: az elhanyagolt magas vérnyomás miatt kialakult szívelégtelenség vagy vesekárosodás növelheti a Covid-fertőzés súlyosabb lefolyásának esélyét.
A rendszeres szűrő- és kontrollvizsgálatok jelentősége tehát kiemelkedő, a korai felismeréssel ugyanis jó eséllyel megelőzhető, illetve lassítható a szövődmények kialakulása. A kórházak jelenlegi túlterheltsége mellett azonban az orvosok legnagyobb igyekezetük ellenére sem tudják megfelelően ellátni a betegeket, ami miatt egyrészt romolhat a már diagnosztizált krónikus betegek állapota, másrészt a szűrővizsgálatok halasztása miatt jóval később - és sok esetben már előrehaladottabb szakaszban - kerülhetnek felismerésre az új krónikus betegek.
A cikk megjelenését a Doktor24 támogatta.
Címlapkép: Shutterstock
Merénylet érte a fiatal konzervatívok vezetőjét: nyaklövés után kórházban halt meg
Trump jelentette be.
Zelenszkij sürgős figyelmeztetést adott ki, légpajzs kell Európa felett
Oroszország teszteli a határokat.
Merénylet Amerikában: rálőttek Trump szövetségesére
Az USA egyik legprominensebb Trump-párti aktivistájáról van szó.
Itt az újabb válaszcsapás Izraeltől, kulcsfontosságú épületekre csaptak le
A jemeni fővárost vették célba.
Váratlan fordulat: Mexikó is beszáll a kereskedelmi háborúba Kína ellen
50 százalékra emelik a tételt.
A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh


Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
