Intenzív osztályt nyitott a Doktor24

Intenzív osztályt nyitott a Doktor24

Intenzív osztállyal bővült a Doktor24 Multiklinika, amely komplex sebészeti ellátásokra is engedélyt kapott. A magánszolgáltató, amely idén is folytatja terjeszkedését, az akvizíciókra és a szolgáltatások bővítésére az utóbbi három évben 10 milliárd forintot fordított.

Megvan a magyar privát egészégügy Big Four-ja

Megvan a magyar privát egészégügy Big Four-ja

Jól teljesített a tavalyi évben a magánegészégügy Magyarországon, a piac koncentráltságára jellemző, hogy négy nagy szereplő egyfajta egészségügyi Big Four-ként jól elkülönül a többi szolgáltatótól – egyebek mellett erről beszélt a Portfolio Checklist keddi adásában Csiki Gergely, portálunk lapigazgatója.

Most Szegeden vásárolt be a Doktor24 és az Union

Most Szegeden vásárolt be a Doktor24 és az Union

A Doktor24 és az Union közös vállalata a régiós piacvezető szegedi MediTeam Zrt.-t vásárolta fel és terveik szerint a megye első számú privát egészségügyi szolgáltatójából regionális ellátóközpontot hoznak létre. Az ügylet azért is érdekes, mert csupán néhány hét telt el a TritonLife bejelentése óta, amiből kiderült, hogy a másik országos hálózatot építő, vezető magánegészségügyi szolgáltató szintén Szegedet vette be legutóbb.

Nagyot dobbantottak a magyar magánklinikák! - Mégis mitől nőnek ennyire?

Nagyot dobbantottak a magyar magánklinikák! - Mégis mitől nőnek ennyire?

Jelentős növekedésben van a magánegészségügy Magyarországon - ezt lehet kiolvasni a legnagyobb hazai magánszolgáltatók 2021-es évre vonatkozó beszámolóiból. A privátszektor dinamikusan javuló üzleti adataihoz közvetetten az állam is hozzájárul, a magánegészségügyi szolgáltatások igénybevétel-növekedésének jelentős része ugyanis összefügg azzal, hogy az állami intézmények teljesítménye visszaesett. Cikkünkben részletesen bemutatjuk és értékeljük a legnagyobb privátcégek legfontosabb pénzügyi mutatót.

Recseg a magyar egészségügy: 5 új javaslattal tennék rendbe

Recseg a magyar egészségügy: 5 új javaslattal tennék rendbe

Új elnöke van a Primus Magánegészségügyi Szolgáltatók Egyesületének Lancz Róbert személyében. A Doktor24 vezérigazgatója a szervezet új terveiről beszélt a szerdai sajtótájékoztatóján. Ezek között szerepel a szektorsemleges finanszírozás bevezetése, a prevenciós programok hangsúlyosabbá tétele, az átjárás engedélyezése az állami és magánszektor között.

Nagyhalat vásárol fel a még nagyobb hal a magyar egészségügyben - Elkelt a pécsi Da Vinci magánklinika

Nagyhalat vásárol fel a még nagyobb hal a magyar egészségügyben - Elkelt a pécsi Da Vinci magánklinika

A hazai magánegészségügyi piac történetének legnagyobb tranzakcióját jelentette be csütörtökön a Doktor24 és az Union Biztosító, ugyanis megvásárolták a pécsi Da Vinci Magánklinikát, ami a legnagyobb vidéki szolgáltató. Ezzel a lépéssel tovább halad a várt konszolidáció útján a hazai magánegészségügyi piac, ugyanis a 6. legnagyobb magánegészségügyi szolgáltató vette meg a 8. legnagyobb piaci szereplőt.

Jelentős magánklinika nyílt Budapesten

Jelentős magánklinika nyílt Budapesten

3000 négyzetméteren, 4 műtővel, 34 kórházi ággyal, 150 közreműködő orvos, 20 főállású szakdolgozóval, 35 ellátási területen kezdte meg működését a Budapest One irodakomplexumban a Doktor24 Csoport multiklinikája - jelentették be a magánegészségügyi szolgálató csütörtöki sajtóeseményén. A cég bejelentéséből kiderült: a bővülés nem áll itt meg, a közeljövőben is több új helyen nyitnak szolgáltatást. A betegek oldaláról is osztottak meg tapasztalatokat: olyan szintű lett a térd- és csípőprotézisre várók száma az állami finanszírozású ellátásban, hogy már 100 beteg gyűlt össze a magánklinikánál, akik magánfinanszírozott beavatkozásra várnak. Példaként megemlítették: egy magánúton finanszírozott csipőprotézés műtét 1,5 millió forintba kerül, erre várnak most tömegek.

Magánegészségügy: vidéken is felpörög a konszolidáció

Magánegészségügy: vidéken is felpörög a konszolidáció

A Doktor24 és az Union Vienna Insurance Group Zrt. közös vállalata megvásárolta a Közép-Dunántúl régió meghatározó magánegészségügyi szolgáltatóját - jelentették be a felek kedden. A két vásárló tehát beindította az országos hálózatépítést, amelyet a Portfolio-nak adott interjúban jelentettek be először, közös vállalatuk, az Első Magánegészségügyi Hálózat Zrt. akvizíciója idén a legnagyobb volumenű, szakmai befektető által végrehajtott felvásárlás volt a fővároson kívül.

Példátlan együttműködéssel építenek új országos egészségügyi hálózatot Magyarországon

Példátlan együttműködéssel építenek új országos egészségügyi hálózatot Magyarországon

Be fog következni egy robbanásszerű növekedés a magánegészségbiztosítások piacán - vetíti előre Almássy Gabriella, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója. Lancz Róbert, a Doktor24 vezérigazgatója pedig szintén azt vallja, hogy komoly lehetőség van a magánegészségügyi biztosítások piacában. Nem véletlen ezért, hogy a saját területén meghatározó két szereplő a magyar piacon egyedülálló stratégiai együttműködésbe fogott. Ennek rövid távú eredménye egy közös cég, amely finanszírozza és megvalósítja, hogy a biztosító és a magánegészségügyi szolgáltató ügyfelei egy országos hálózatban, azonos minőség mellett jussanak ellátáshoz. Az együttműködés részleteiről, a jövőbeli tervekről a Portfolio-nak adott exkluzív interjúban beszélt a két cégvezető. Megtudtuk többek között azt is, hogy a fővárosban már évek óta zajló piaci konszolidáció és felvásárlási hullám be fog gyűrűzni az ország többi részére is, jelenleg is 10 akvizícióról tárgyalnak.

Átestél a covidon? Azonnal fordulj orvoshoz, ha ezektől a tünetektől szenvedsz

Átestél a covidon? Azonnal fordulj orvoshoz, ha ezektől a tünetektől szenvedsz

A koronavírus sok esetben nem tűnik el nyomtalanul, van, hogy a tünetek hosszú távon fennmaradnak, vagy épp a fertőzés után bizonyos idővel - akár 12 héttel később - egészen új tünetek jelentkeznek. Ebben az esetben beszélhetünk poszt-covid szindrómáról. Hogy pontosan hány embert érint, azt egyelőre nem lehet tudni, a WHO idén februárban még úgy becsülte, a covidon átesett betegek 10%-a szenvedhet a poszt-covid szindrómától, ugyanakkor bizonyos kutatások szerint ennél több, akár a koronavírus-fertőzöttek 30%-a is érintett lehet. Szakértők segítségével jártuk körbe, mégis milyen esetekben érdemes orvoshoz fordulni, milyen tünetekkel és szövődményekkel találkoznak leginkább a magyarországi privátszolgáltatók, és hogy nagyjából mennyit kell most várni a különböző poszt-covid vizsgálatokra.

Túlterhelt egészségügy: se kontroll, se szűrővizsgálat

Túlterhelt egészségügy: se kontroll, se szűrővizsgálat

A súlyosabb Covid-szövődmények általában a krónikus betegségben érintetteknél alakulnak ki, ezért (lenne) különösen fontos nagy figyelmet fordítani a rendszeres szűrő- és kontrollvizsgálatokra, amikre a kórházak jelenlegi túlterheltsége mellett sajnos egyre kevesebb lehetőség adódik.

Koronavírus és egészségügyi törvény: kivárnak a magyar magánszolgáltatók

Koronavírus és egészségügyi törvény: kivárnak a magyar magánszolgáltatók

Nagyon különböző utak és stratégiák jellemzik a hazai magánegészségügyi szektort, és ez jelen pillanatban a piac talán legnagyobb erőssége – összegezte Lantos Csaba az általa moderált tulajdonosi-cégvezetői panelbeszélgetés tanulságát a Portfolio mai Private Health Forumán, amelyen a koronavírus hatásairól, az orvosok jogállásáról szóló törvényről és az akvizíciós lehetőségekről is szó volt.

Koronavírus, orvosbérek, állami- és magánellátás szétválasztása - Nagy nevek és aktuális témák a Portfolio konferenciáján

Koronavírus, orvosbérek, állami- és magánellátás szétválasztása - Nagy nevek és aktuális témák a Portfolio konferenciáján

Jelenleg is tombol a koronavírus-járvány második hulláma. Közben a kormány friss törvényjavaslata történelmi léptékben rendezné az állami egészségügyi intézményben dolgozó orvosok bérét, és szigorú szabályokkal érné el az állami- és magánegészségügyi ellátás szétválasztását. Ennek értelmében például az állami szektorban dolgozó orvos nem vállalhatna másodállást a privát szolgáltatóknál, csak külön engedély birtokában. Ezek a kiemelt fontosságú ügyek rendkívüli aktualitást adnak a 4. alkalmommal megrendezendő Private Health Forum konferenciánknak.

Berobbant a járvány Magyarországon, bajban a cégek: sok teszt fals eredményt ad

Berobbant a járvány Magyarországon, bajban a cégek: sok teszt fals eredményt ad

A COVID-19 vírus megjelenése óta folyamatosan bővül és fejlődik a tesztpiac, a jelenlegi helyzetben a PCR teszt-vizsgálat adja a legmegbízhatóbb eredményt, ugyanakkor nagyon nem mindegy, kit, mikor és hogyan tesztelnek, ugyanis a nem megfelelő mintavétel álnegatív eredményhez vezethet - mondta Dr. Spányik András, a Doktor24 Egészségközpont orvosigazgatója, akivel többek között arról is beszélgettünk, hogyan lenne érdemes a cégeknek tesztelni a munkavállalóikat. A szakember tapasztalata szerint a járvány megjelenése óta a vállalatok nagyobb figyelmet fordítanak a foglalkozás-egészségügyre, felértékelődtek bizonyos szolgáltatások, például a krízistelefon és online pszichológia konzultáció a dolgozók számára.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.