
2019-ben a magyar lakosság 48%-a számolt be arról, hogy saját bevallása szerint van krónikus, legalább 6 hónapja fennálló, vagy vélhetőleg a későbbiekben legalább ugyanennyi ideig tartó betegsége, a lista élén pedig a magasvérnyomás-betegség áll, de a top10-be került a magas koleszterinszint, a cukorbetegség és a szívritmuszavar, pitvarfibrilláció is.
Magyarországon a szív- és érrendszeri betegségek évek óta vezető haláloknak számítanak, 2019-ben összesen 43158 ember halálát okozták.
A kezeletlen magasvérnyomás-betegség jelentős kockázatot jelent, az ugyanis az egyik fő hajlamosító tényező a szív-érrendszeri betegségek kialakulásában.
"A megelőzés lenne a kulcs, az idejében kapott kezelés életet menthet. Csakhogy a koronavírus megjelenése után a szűrővizsgálatok száma meredeken lecsökkent. Bizonyos szempontból érthető, hogy az emberek azt gondolják, egy nem akut probléma miatt nem kockáztatnak. Ugyanakkor a megfelelően kezelt, beállított krónikus betegség nemcsak a későbbi szívinfarktus, stroke kialakulását csökkenti, hanem egy bekövetkezett Covid-fertőzés esetén az esetleges szövődmények kialakulását, a szervezet megterhelését is" – mondta a Portfolio-nak Dr. Junger Éva, a Dr. Rose Magánkórház kardiológus, belgyógyász főorvosa.
30 éves vagyok, nekem ugyan nincs szükségem szűrővizsgálatra
Junger Éva hangsúlyozta, a cukorbetegség, a magas vérnyomás és az iszkémiás szívbetegség már jó ideje nem csak az időseket sújtja, egyre fiatalabb korban diagnosztizálják ezeket a pácienseknél.
Szűrővizsgálatra kortól függetlenül mindenkinek érdemes elmennie, akinek a családjában halmozottan előfordult szív- és érrendszeri betegség, szívinfarktus vagy stroke.
"Vannak rizikótényezők, amelyek az infarktus kialakulását elősegítik. A három legfontosabb veszélyeztető tényező a magasvérnyomás, a magas koleszterinszint, a dohányzás, de ezek mellett a családi hajlam, az elhízás, a cukorbetegség, és a stressz is szerepet játszhat a szív-és érrendszeri betegségek kialakulásában” – mondta a szakember, hozzátéve, a fiatalabbak könnyebben átsiklanak a típusos tünetek fölött, azt gondolván, hogy őket életkorukból kifolyólag nem fenyegeti a szívinfarktus, de tévednek.
"Ha valakinél erős mellkasi nyomó-szorító fájdalom jelentkezik, hideg verejtékezéssel, légszomjjal, gyengeség érzéssel, azonnal hívjon mentőt. A fájdalom sugározhat a hát közepébe, a karokba, a nyak felé, de sokszor ezek a típusos tünetek más formában, enyhébb módon jelentkeznek” – jegyezte meg.

A nem kezelt érbetegség és szívbetegség stroke-hoz vezethet
"A stroke (szélütés) az agy vérellátási zavara következtében hirtelen fellépő idegrendszeri működészavar, mely maradandó károsodásokat vagy halált okozhat. Két formája ismert: iszkémiás agyi károsodás más néven agyi infarktus, mely az esetek kb. 85%-ában fordul elő, ekkor az adott agyterület érelzáródás miatt nem kap elégséges vért a funkciók ellátásához, illetve az agyvérzés, az esetek kb. 15%-ában, amikor vér az agy állományba, vagy az agyhártyák közé ömlik" – magyarázta Dr. Ilniczky Sándor, a Dr. Rose Magánkórház neurológusa.
A szakember elmondta, agyi infarktus érbetegség, érelmeszesedés, érszűkület, szívbetegség, gyakran pitvarfibrillációs ritmuszavar, illetve fokozott véralvadékonyság miatt alakulhat ki, míg az agyvérzés hátterében a legtöbbször a kezeletlen magas vérnyomás áll. A stroke kialakulásában továbbá szerepet játszhat a cukorbetegség, a magas koleszterinszint, a kezeletlen szívbetegségek, és a genetikai hajlam: a családi örökletesség általánosságban nagyon nagy szerepet játszik a stroke és egyéb keringési betegségek kialakulásában.
Komplex szűrővizsgálattal érdemes megelőzni a bajt
Az infarktus és a stroke háttérben tehát a legtöbbször valamilyen régóta fennálló belgyógyászati alapbetegség (magasvérnyomás, cukorbetegség, magas koleszterin szint, szívritmuszavar) áll, ezek korai felismerése és kezelése a leghatékonyabb módszer a betegségek megelőzésében. Mind a kardiológus, mind a neurológus azt javasolja, amennyiben bármelyik, főként,
ha több rizikófaktor jelen van, úgy évente-kétévente, panaszmentesen is érdemes részt venni szűrővizsgálaton.
Ha valaki már gyógyszeres kezelésben részesül, annak is célszerű évről évre elvégeztetnie a vizsgálatokat, hiszen ilyenkor lehet felmérni az alkalmazott kezelés hatékonyságát. A Dr. Rose Magánkórházban komplex szív-és érrendszeri szűrővizsgálatot biztosítanak, ennek keretében egyszerre szűrik az infarktus és a stroke hajlamosító tényezőit, így teljes képet kapnak a páciens állapotáról, és gyorsan és hatékonyan tudnak reagálni az esetleges elváltozásokra.
"Nem szabad várni. Panasz vagy hajlamosító tényező esetén mielőbb orvoshoz kell fordulni: a szűrővizsgálatok halasztása miatt ugyanis jóval később, és sok esetben már előrehaladottabb szakaszban kerülhet sor a diagnózisra és a kezelésre" – mondta Ilniczky Sándor, hozzátéve, a Dr. Rose Magánklinikán biztonságos, többszörösen ellenőrzött körülmények közt várják a pácienseket, minimalizálva a koronavírus-fertőzés kockázatát.
A cikk megjelenését a Dr. Rose Magánkórház támogatta.
Címlapkép: Dr. Rose Magánkórház
Trump emberének merész terve: felforgathatja az amerikai tőzsde 55 éves szabályait
Már nagyon gyors változást ígérnek a negyedéves jelentések kukázásánál.
Erős bejelentést tett a Fed döntéshozója: így alakulhatnak a kamatok
Egy kimagasló oka volt a kamatvágásnak.
Példátlan: gyakorlatilag lekapcsolták a netet egy egész országban
Cél az "erkölcstelenség elleni fellépés".
Kiderült Trump gázai béketerve
Nemzetközi testület irányítaná a területet, ő maga állna az élére.
Az Egyesült Államok olyan szabályt vezetett be, ami felforgathatja a globális kereskedelmet
Főleg kínai cégekre csaptak le, de EU-n belüli vállalatok is bajba kerültek.
Hatalmas összeget csoportosít át a kormány, de nem világos, mire megy a pénz
Úgy osztanak újra 35 milliárd forintot, hogy csak a pénz címzettje ismert.
Botrány a bíróságokon: mesterséges intelligencia gyártott hamis jogi hivatkozásokat
Alapjaiban alakul át a jogalkalmazás.
Új lakossági állampapírok érkeznek októbertől. Érdemes sietnie a befektetőknek?
Új lakossági állampapírok forgalmazása indul el októbertől, ezzel párhuzamosan számos jelenleg elérhető befektetés forgalmazása lezárul. Ráadásul nem csak a szokásos sorozatcserékről van
Olcsó kacatból high-tech ipar
USA Innovates, China Replicates, Europe Regulates - szól a régi mantra. Sokan még ma is igaznak tartják, hogy Kína csak lopja a technológiát, másolja a... The post Olcsó kacatból high-tech ipar a

A Vaslady ébredése
Batman, Spiderman, Iron Lady. Mintha Thatcher valami szuperhős lenne a Marvel univerzumból, akinek az a szuperereje, hogy soha "nem hátrál meg". Meg azt mondja: "ha a mértéktelen [állami] költek
Clorox Company - elemzés
Kereskedési célpontokat keresgéltem, most éppen a magas ROIC, az elfogadható osztalékhozam és a chart alapon jó beszállási lehetőségek voltak a legfontosabb szempontjaim. Így találtam rá a C
A kertészkedés egészséges, és nem csak a friss zöldségek miatt
Friss kutatások szerint már heti két és fél óra kertészkedés is elegendő lehet ahhoz, hogy csökkentsük a túlsúly, a magas vérnyomás, a cukorbetegség és más egészs
Agrárgazdaság átadása: a generációváltás és a vagyontervezés kulcsa az agráriumban
Az agrárgazdaság átadása az elmúlt években az agrárium egyik legaktuálisabb kérdésévé vált. A rendszerváltás idején önálló gazdálkodóvá vált generáció mára elérte vagy hamarosan

Magyar ingatlanpiac: hórukk országban mérsékelt verseny
A héten Zsolt pihenőt kapott, Balázs és Ádám pedig Tibor Dávid Masterplast CEO-val beszélgetett a magyar ingatlanpiac évtizedes kérdéseiről. Dögunalmas szakmai adásunkban szó lesz a... The p

Külföldre költözés matematikája
Hamarosan itt a választás, ilyenkor sokan szokták megfogadni, hogy valamilyen eredmény esetén emigrálnak. Ezeket általában nem kell komolyan venni, valószínűleg üres lenne az ország, ha tényl


Nagy ütést vinne be az oroszoknak von der Leyen: a magyar gazdaság is megérezheti?
Bekeményít az EU elnöke?
A magyar mezőgazdaság életben maradása múlik ezen: víz nélkül nem fog menni
Túl sok függ az időjárás szeszélyeitől.
Ismét téma a nyugdíjemelés: kik kaphatnának sokkal többet havonta?
Mi az a minimálnyugdíj, és hogy lehetne hatékonyan alkalmazni?
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.