A cikk megjelenését a Groupama Biztosító támogatta
Az elmúlt időszak turbulens gazdasági folyamatai és a meglóduló infláció a megtakarításokat és befektetéseket sem kímélték. A májusi 10,7%-os magyar adat magasabb az EU átlagánál, bár bőven nem a legdrasztikusabb emelkedés az Unióban, de arra pont elég, hogy a befektetési termékek jelentős részének reálhozama gyakorlatilag elpárologjon, a készpénzben vagy betétben tárolt tartalékok pedig jelentősen veszítsenek értékükből. Összesen 18 ezer milliárd forint van jelenleg látra szóló betétben és készpénzben, amelyek semmilyen módon nem védettek az inflációs hatásoktól, így a közel húszezer milliárd forintnyi megtakarítás (összehasonlításképp, ez a teljes magyar államadósság csaknem fele) folyamatosan veszít az értékéből. Az év eleji adóvisszatérítések és egyéb juttatások – nominálisan – felfuttatták a megtakarításokat, az első negyedévben több mint 1100 milliárd forintot tettek félre a családok, amelynek azonban több mint 85%-a készpénzben vagy bankszámlán maradt.
„Hiába növekedett három hónap alatt 1,4%-kal a vagyon, reálértéken mintegy 2,7%-kal lettünk szegényebbek”
- foglalta össze a jelenlegi helyzetet Madár István a Portfolio vezető elemzője a Groupama Biztosító júniusi szakmai rendezvénysorozatának székesfehérvári állomásán.
A készpénzben és a folyószámlabetétben tartott összegek jelentősen növekedtek, de szinte minden más megtakarítási termék, még az állampapírok népszerűsége is csökkent. A jelenség mögött összetett gazdasági-társadalmi okok húzódnak, a magyarok készpénzbe vetett hite az elmúlt évtizedek alatt mindig is erős maradt. Az orosz-ukrán háború, és annak közelsége még óvatosabbá tehette a lakosságot, és különösen ügyelnek arra, hogy extrém módon likvid tartalékokkal rendelkezzenek.
A reálbérek elkerülhetetlen csökkenésével a megtakarítások volumenének növekedése is nyugvó pályára kerülhet, ezért lesz különösen fontos új, a lakosság számára vonzó megtakarítási termékek bevezetése, amelyek új lendületet adhatnak a nagyobb hozamokkal kecsegtető befektetési formáknak.
„Egy mostanihoz hasonló turbulens gazdasági környezetben az ügyfelek és a szolgáltatók legfőbb célja egyaránt a nyugalom, a biztonság és a kiszámíthatóság megteremtése. Ehhez új termékmegoldásokra van szükség, amelyek az ügyfelek biztonság iránti vágyát elégíti ki, likvidek, mégis a jelenleg elérhető bankbetéti kamatoknál magasabb hozamot tudnak nyújtani” – hangsúlyozta a Portfolio kérdésére Füzes Edit, a Groupama Biztosító személybiztosítási termékmenedzsment vezetője. A vállalat amellett, hogy széles eszközalap-palettát nyújt, melyekből akár előre összeállított, különböző kockázati szinteket képviselő modellportfóliók is választhatók, most elsősorban azokra az ügyfelekre fókuszál, akik semmilyen kockázatot nem szeretnének vállalni. Számukra lehet jó megoldás egy garantált hozamot nyújtó megtakarítási életbiztosítás, amelyhez akár több kiegészítő szolgáltatás is rendelkezésre áll, így például garantálható, hogy a gyermek vagy kedvezményezett mindenképpen megkapja a megcélzott megtakarítási összeget a tartam végén akkor is, ha például egy váratlan baleset miatt nem lehetséges a havi megtakarítások befizetése.
„A megtakarítások passzív kezelése vagy nem kezelése most egy biztos, 10 százalék körüli vagyonvesztést jelent
Erre kínálunk most alternatívát a garantált hozamot nyújtó megtakarítási termékünkkel” – hívta fel a figyelmet Füzes Edit.
Rendkívül felértékelődött a személyes tanácsadás, amikor egy szakember az ügyfél konkrét kérdéseire, igényeire helyben és azonnal tud válaszolni. A tanácsadói munka közben számos olyan téma előkerülhet, amely elindít egy közös gondolkodást, és sok esetben arra jutnak az ügyfelek, hogy a pénzük sokkal jobb helyen van egy megtakarítási termékben, mint „gazdátlanul” a bankszámlán vagy elrejtve a könyvespolc mögött. „Az a tapasztalatom, hogy a legtöbb szolgáltató vagy pénzintézet nem fordít erre megfelelő figyelmet, csak addig fontos az ügyfél, amíg az adott szerződést megkötik, de az már sokkal kevésbé vonzó számukra, amikor nyomon kell követni a befektetések alakulását.
Nekem is van önkéntes nyugdíj-megtakarítási számlám több mint 10 éve, de eddig még senki nem kérdezte meg, hogy szeretnék-e valamin változtatni vagy van-e lehetőség nagyobb hozamot elérni
– hozta fel a példaként Füzes Edit.
A befektetések folyamatos, értő menedzselése szakértelmet és időt igényel még nyugodtabb gazdasági helyzetben is, a jelenlegi környezetben ez még inkább így van. A lakosság körében népszerű állampapírok közötti eligazodás is komoly odafigyelést igényel, hiszen egy jó kondíciókkal megvásárolt állampapír is termelhet negatív reálhozamot, ha a gazdasági helyzet kedvezőtlen irányba változik. A Groupama Biztosító éppen ezt a terhet tudja levenni az ügyfelek válláról, ha nem akarnak befektetési kockázatot vállalni: professzionális befektetési csapat követi folyamatosan figyelemmel a változásokat és a portfólió aktív menedzselésével optimalizálják az elérhető hozamot, arra garanciát is vállalva. „Tapasztalataink szerint ez a többletszolgáltatás most különösen vonzó a lakosság körében, egyre többen választják a biztonságot, likviditást és garantált hozamot nyújtó megtakarításainkat akár új szerződést kötve, akár extra befizetést eszközölve meglévő szerződéseikbe” – mondta el a Groupama Biztosító személybiztosítási termékmenedzsment vezetője.
A cikk megjelenését a Groupama Biztosító támogatta
Egyre súlyosabb társadalmi feszültségek alakulhatnak ki az adatközpontok miatt
A NIMBY („ne az én kertemben”) szindróma az adatközpontokkal szemben is megfigyelhető.
Moszkva és Peking összezárt Phenjan mögött – elbukott az amerikai terv
Százmilliók mehetnek Észak-Korea fegyverprogramjára.
Jászai Gellért és a 4iG büntetőfeljelentést tesz a Partizán-interjú miatt
Visszautasítják az ott elhangzottakat.
Új energiaválság söpör végig a világon - lépéskényszerbe kerültek a jegybankok
Egyre nagyobb a baj.
Nem a nagyokat másoljuk és nem fánknapot szervezünk - Három példa, hogyan képes egy kisebb cég nyerni a munkaerőért folyó versenyben
Egy kereskedő, egy gyártó és egy mérnöki cég története jól szemlélteti, a kisebb cégek sémák helyett saját megoldásokra építve tudják sikeresen megtartani és ösztönözni munkatársaik
Energiaársokk közeleg - mekkora ütést kaphat Magyarország?
Alig lélegezhetett fel Európa az energiaválság után, az iráni konfliktus és az orosz-ukrán háború újabb fordulata ismét megdobta a gáz, az áram és az üzemanyagok... The post Energiaársokk
6G: az adatvédelem új kihívásai a következő generációs hálózatok küszöbén
A német adatvédelmi hatóságok konferenciája (DSK) 2026. június 17-én állásfoglalást adott ki az integrált érzékelési és kommunikációs (Integrated Sensing and Communication, "ISAC") tech
IFRS 18 standard - Új mérföldkő a nemzetközi pénzügyi beszámolás kereteiben
Az IFRS 18 A pénzügyi kimutatások prezentálása és közzététele standard az elmúlt évek egyik legjelentősebb strukturális reformját jelenti az IFRS-ben, amely 2027. január 1-től hatályos és
Mennyire erős valójában a 360-as forint?
A 350 körüli euróárfolyam egyelőre csak rövid kitérőnek bizonyult: az energiaárak emelkedése és a nagy jegybankok kamatfordulata egyaránt gyengíti a forintot. Rövid távon a 360... The post M
Fűtési szezon előtt mindenki a rezsit nézi. De lehet, hogy a bankszámládon buksz el egy havi számlát
Ősszel sokan elkezdik figyelni a fűtést, a villanyt, a meleg vizet és a havi rezsit. Közben van egy kiadás, ami ugyanúgy csendben viszi a pénzt, mégis kevesen nézik meg: a bankszámladíj. Pedig
Japán kutatók megoldhatták, ami évtizedek óta nem sikerült: műanyagot állítottak elő - mikroplasztik nélkül
Japán kutatók olyan műanyagot fejlesztettek, amely sós vízben néhány óra alatt, a szárazföldön pedig nagyjából 200 óra alatt maradéktalanul elbomlik. A RIKEN Kutatói
Gazdagok vagyunk már?
Sokszor megfordul a fejemben, de KonyhaTündér is sokszor kérdezi, hogy annyi munka, lemondás és befektetés után gazdagok vagyunk-e már. Most ezért felteszem a kérdést: te gazdag vagy már? Több
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
25 éve kezdődött a végtelen háborúk korszaka
Miközben Amerika Afganisztánban és Irakban kötötte le az erejét, alapjaiban alakult át a világrend.
Egy kósza felhő is milliókba kerülhet: jókora bizonytalanságra épül a hazai árampiac
Nagyot nyerhet, aki pontosan jelez előre.
Megjött az ítélet: sok mindent újra kell húzni, hogy eurónk lehessen
Nem a gyorsaság lesz a legfontosabb a bevezetésnél.


