
Ha visszatekintünk a tavalyi évre, milyen tendencia rajzolódik ki, hogyan alakult az állami és a magánegészségügy viszonya? Szakértők, közgazdászok is hangsúlyozták az elmúlt évben, hogy az állam érezhetően a magánegészségügy felé terelné a betegeket. Hogyan alakul most a két ágazat viszonya, mennyire érezhető a hangsúlyeltolódás?
A helyzet változatlan, és ahhoz, hogy valamiféle elmozdulás történjen, határozott politikai döntésre lenne szükség, amely rendezi a magán és állami rendszer viszonyát, átjárhatóságát, vagy annak hiányát. Jelenleg inkább egy spontán folyamat zajlik. Az egyértelműen kirajzolódik a kutatásokból, hogy az állami egészségüggyel egyre elégedetlenebbek az emberek: úgy érzékelik, hogy szűkül a hozzáférés, nőnek a várólisták. Ennek következtében áramlanak a betegek a magánegészségügybe, de ez a folyamat az életszínvonal-csökkenés miatt meglehetősen korlátozott, a bérek reálértékének csökkenése miatt érzékelhető a kereslet-visszafogás. A helyzet legnagyobb veszélye, hogy
egyre több ember maradhat ellátatlanul: az állami ellátórendszerbe nem, vagy nem időben kerül be, magánúton viszont nem tudja megfizetni a kezelési költségeket.
Milyen jellegű politikai-jogalkotói döntésekre, intézkedésekre lenne szükség, hogy ez a helyzet rendeződjön, és javuljon a betegek ellátottsága?
Több lehetséges megoldás is van: vagy beszáll az állami biztosítás a magánellátás finanszírozásába – ezt nem tartom valószínűnek –, vagy élesen elválik egymástól a kettő, és meghatározásra kerül az állami minimumcsomag. Az ideális a kettő kombinációja lenne. A döntéshozatalt sürgeti, hogy jelenlegi formájában a rendszer a spontán romlás állapotában van.
Ebben a zavaros helyzetben a szolgáltatást igénylő emberek elbizonytalanodnak. Egyre nő az egészségpénztárak, egészségbiztosítások népszerűsége, hiszen az emberek alternatívát keresnek, de a két ágazat tisztázatlan viszonya a társadalom szintjén káros.

Ezek szerint tapasztaltak érdemi növekedést 2023-ban az egészségpénztári szolgáltatások iránti keresletben?
Igen, a piacra kedvezően hatott az elmúlt év, fokozott figyelem irányult az egészségpénztárakra. Ez részben annak köszönhető, hogy az ügyfelek érezhetően tudatosabbá váltak. Hivatalos országos kimutatásaink még nincsenek, de a Prémium Egészségpénztárban megduplázódott tavaly a belépők száma a 2022-es adatokhoz képest. Ezzel párhuzamosan a pénztártagok befizetéseinek száma és összege is meredeken emelkedett, így a befizetések magasan az infláció felett, 26 százalékkel nőttek. A szektor népszerűségét növeli az igénybe vehető adókedvezmény, de a pénztárak folyamatosan dolgoznak rajta, hogy ne csak anyagi szempontból legyen előnyös a tagság, hanem speciális szolgáltatások, biztosítási termékek is elérhetők legyenek a pénztárakon belül.
Jelenleg 150.000 forint a visszaigényelhető adókedvezmény felső határa, sokan azonban ennek az emelését szorgalmazzák. Mennyire valószínű, hogy belátható időn belül emelkedik ez az összeg?
Fontos tisztázni, hogy ez az adókedvezmény az egészség- és nyugdíjcélú megtakarításokra összevontan vonatkozik. Az összeg régóta változatlan: 10 évvel ezelőtt még nem merítette ki egy teljes család egészségügyi kiadásainak összessége, a mostani helyzetben azonban ez teljesen életszerű, ezért időszerű lenne az emelés. Folyamatos párbeszéd zajlik erről, a pénztárak lobbiznak ennek érdekében, viszont a jelenlegi gazdasági helyzetben nem ezen van a fókusz.
A munkáltatókat azonban érdemes lenne újraintegrálni a piacra: 2010 körül még a cafeteria-rendszereken belül jelentős támogatottsága volt az egészségpénztáraknak, a szektor bevételeinek több, mint 80 százaléka innen származott. Ez az arányszám jelenleg 15 százalék körül mozog. Már önmagában az is jelentős teljesítmény, hogy az egészségpénztárak az egyéni befizetéseknek köszönhetően túlélték a piac nagy részének elvesztését, azonban
továbbra is fontosnak tartjuk, hogy a munkáltatók vállaljanak részt az egészségpénztári befizetésekből,
mert ennek eltűnésével éppen azok záródnak ki a szolgáltatásból, akik leginkább rászorulnának: az alacsonyabb keresetű, vidéki családok, akiknek nincsenek megtakarításaik, amit egészségügyi előtakarékosságra fordíthatnának.
Ilyen jellegű juttatásokat jellemzően a nagy cégek és a multik kínálnak a dolgozóiknak. Milyen eszközök segítségével lehetne elérni, hogy a KKV-k is vásároljanak egészségpénztári csomagot a munkavállalóknak?
Ameddig az egészségpénztári juttatásoknak adóhátrányuk van a SZÉP kártyával szemben, nehéz a helyzet. A pénztárak különböző csomagajánlatokat kínálnak a munkáltatóknak. Ennek több előnye is van: egyrészt szeretnénk, ha az alkalmazottakkal megismertetnék az egészségpénztárat, mint lehetőséget, másrészt amennyiben vásárolnak egy egyszerűbb terméket, például egy néhány száz forint havi díjú Védőháló biztosítást, a dolgozók bekerülnek a rendszerbe, és lehetőségük nyílik kihasználni a mindenkinek járó adókedvezményt. Folyamatosan keressük az együttműködést a kisebb cégekkel is, és a tavalyi évben kis mértékben emelkedett is a munkáltatói befizetések összege, de ez jelentősen elmarad az egyéni befizetések növekedésétől.
Milyen termékfejlesztések várhatók az idei évben?
Fontos tisztázni, hogy az egészségpénztári tagság előnyeinek kisebb, de fontos része a pénztári tagságon keresztül járó vagy vásárolt egészségbiztosítás. A pénztárak jelentős része vásárol biztosításokat a tagjainak. A Prémium Egészségpénztár esetén a fókusz az értékteremtésen van, ami a biztosítás esetén azt jelenti, hogy a befizetett díj lehető legnagyobb része szolgáltatás formájában kifizetésre kerüljön az ügyfeleknek, azaz minél kevesebb fordítódjon ügynöki jutalékra, működésre, és korlátozzuk a biztosító hasznát is.
A piaci egészségbiztosítások esetében a kárhányad (szolgáltatásra kifizetett összeg) átlagosan 45 százalék, mi viszont olyan terméket kínálunk, ahol ez a szám meghaladja a 65 százalékot. Ezt az teszi lehetővé, hogy nem fizetünk jutalékot biztosításközvetítőknek, illetve az ellátásszervezést online csatornában tartjuk, házon belül oldjuk meg, ezáltal jelentősen csökkennek a költségei.
A legnépszerűbb termékünk a Védőháló biztosítás, amelynek jelenleg közel 190 000 előfizetője van, és opt-out rendszerben működik, vagyis aki pénztári taggá válik, automatikusan biztosítást is kap mellé, de dönthet úgy, hogy kiszáll belőle. Havidíja 299 forint a nagy ügyfélszámnak, a nagy kockázatközösségnek köszönhetően. Jelenleg egynapos sebészetet 300 ezer, de április 1-jétől már 450 ezer forint összegig biztosít, nagy értékű diagnosztikát (CT, MRI, PET-CT, endoszkópia) 300 ezer forintig, 25 000 forint erejéig szolgáltat kisebb értékű diagnosztikát és 1 millió forinttal támogatja a súlyos betegségben (szívinfarktus, daganat, stroke) szenvedőket.

Áprilistól két új daganatos betegeket segítő elemmel bővítjük a Védőháló szolgáltatásait. Az egyik a sürgősségi daganat-kivizsgálás: ha egy pénztári tagnál daganat-gyanú merül fel, akkor vállaljuk, hogy rövid időn belül, három hét alatt kivizsgáltatjuk az elváltozást, hogy minél hamarabb eljuthasson a beteg az állami egészségügyben egy onkoteamhez, és elkezdődhessen a terápia. Ennek a kivizsgálásnak van egy minimális önrésze, de döntő mértékben a biztosítás fedezi a költségeit. Hatalmas segítség ez, hiszen amennyiben valakinél daganatgyanú merül fel, az komoly pszichés és anyagi megterhelést jelent az egész családnak. A gyors diagnózis nem csak a gyógyulást segíti, de megrövidíti a bizonytalanság időszakát is.
A másik új szolgáltatás a daganatos betegek molekuláris diagnosztikai vizsgálata. Ennek célja a beteg daganatában lévő, a betegséget okozó génhibák azonosítása. Egy daganaton belül átlagosan 4-5 különböző génhiba együttesen felelős a kóros sejtosztódásért, a megfelelő terápiás döntéshez az adott daganat részletes genetikai térképére lehet szükség. Ennek köszönhetően hatékonyabb, célzott terápiát kaphat a beteg, ez nagy mértékben növeli a túlélés esélyét. A szolgáltatást szűkebb körben az állam is finanszírozza. Mi minden rászoruló, biztosított pénztártag számára hozzáférhetővé tesszük, pedig az ára nagyjából másfél-két millió forint.
Minden tervezett szolgáltatásunkról megkérdezzük a pénztári tagok véleményét, mivel ez egy opt-out rendszer, ezért fontos, hogy egyetértsenek vele.
A daganatos betegségekre vonatkozó új szolgáltatások beépítésével a válaszadók 92 százaléka értett egyet.
Tehát az egészségpénztári tagság nem csak arra szolgál, hogy adóvisszatérítést lehessen igényleni, vagy olcsóbban jussanak a betegek gyógyszerhez, hanem amennyiben komoly egészségügyi probléma merül fel, olcsóbban, gyorsabban juthatnak a tagok ellátáshoz. Úgy látjuk, hogy erre van igény a magyar társadalomban.
A cikk megjelenését a Prémium Egészségpénztár támogatta.
Címlapkép forrása: Stiller Ákos/Portfolio
Újabb 4 milliárd eurót utalt az EU Ukrajnának
A lefoglalt orosz állami vagyont felhasználva ment a támogatás.
Évtizedek óta lapul a talajban a veszélyes baktérium
Egy vihar után újabb áldozatokat szedett a rejtélyes fertőzés.
Korábban a világ pusztulásától féltek, ha eltűnik, most az katasztrofális, hogy megmaradt
Az ózonlyuk bezáródása váratlan következményekkel járhat a klímaváltozásra.
Moszkvába is eljutottak a drónok: a polgármester maga jelentette be a légitámadást
Fél tucat repülőtér került bajba az ukrán támadás miatt.
A japán jegybankelnöke elárulta: olyan válság közeledik, ami az egész gazdaságot felforgatja
Két megoldás van a jelenlegi krízis megoldására.
2025 lehet az utolsó év, amikor Európa még megmentheti magát – négy oldalról indult támadás
A haláltusa előtti utolsó pillanatokban vagyunk.
Német áttörés forradalmasíthatja az akkumulátorokat, a két legkritikusabb problémára találtak megoldást
Áttörés az energiatárolásban: új anyag teszi gyorsabbá és tartósabbá az akkumulátorokat.
Mindent megosztunk a mesterséges intelligenciával – jól nyilvánosságra is került egy sor személyes titok
Hatalmas adatszivárgási hiba, ami miatt sokan aggódhatnak.
Kína úttörő erdőtelepítő programmal támogatja a klímavédelmet
Komoly sebezhetőséggel néznek szembe Kína erdei ökoszisztémái: a monokulturális erdők dominanciája miatt a fás területek érzékenyek lettek a betegségekre, kártevőkr
Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is? A jogszabály rögzíti, hogy a hitel kamata legfeljebb 3% lehet, tehát nem zárja ki a kedvezőbb -3
Családi drámák és új tulajok a világ egyik legismertebb csapatánál
Család drámák, majd új tulajok a világ egyik legismertebb kosárcsapatánál. Kik a Los Angeles Lakers tulajdonosai, és hogyan jutott addig a helyzet, hogy a Buss-család... The post Családi drámá

Miért utálom a legény- (és leány-) búcsúkat?
Nyilván az utálat nagyon erős kifejezés, nem igazán lehetett eddig panaszom, kifejezetten élvezhetőnek találtam azokat, amiken részt vettem. Illetve az olvasó gondolhatja, hogy a bejegyzés elmé
Élet egy adatközpont mellett
Vízügyi nehézségek a technológia árnyékában: hogyan hat egy adatközpont a helyi közösség mindennapjaira.
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok



Kellemetlen meglepetés érheti az otthon startos hitel igénylőit
Biztos a 10 százalékos önerő?
Szemünk előtt tűnik el a magyar gyümölcs, külföldi áru veszi át a helyét a boltokban
Mit tud kezdeni az ágazat az erős importnyomás miatti polcvesztéssel?
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.