
Milyen különböző ESG képzéseket indítottak, és ezeknek mik a sajátosságai?
A törvényi előírásoknak megfelelően egy részismereti képzést indítunk tanácsadók számára, ami mikrotanúsítvánnyal zárul. Ez a program 200 órás, és magába foglalja az összes kötelező témakört.
Ezen túlmenően azonban ESG menedzsment és ESG szakközgazdász képzést is indítunk, amelyek szakirányú továbbképzésként diplomát is adnak. Ezekbe több tudáselemet építettünk be, hogy a hallgatók ne csak tanácsadóként, hanem az ESG ökoszisztéma más területein is el tudjanak helyezkedni.
Fontos hangsúlyoznunk, hogy az indításra vonatkozó hivatalos eljárások még folyamatban vannak, de bízunk benne, hamarosan minden feltétel adott lesz a februári induláshoz.
Képzéseink egyedisége az ágazatspecifikusság. Bár az EU-ban még csak most fejlesztik ezeket a szabályozói elemeket, azonban mi már most behoztuk ezt a szempontot, hogy a hallgatók saját szektorukra vonatkozó indikátorokat is megismerhessenek. További egyedi elemek a változásmenedzsment és a mélyebb számviteli ismeretek. Előbbi a Corvinus erősségére épít, és azért fontos, mert az ESG-szempontok beépítése jelentős változások véghezvitelét követeli meg a vállalatoktól, mind a belső folyamatok, mind a vállalatirányítás és a stratégia területén. Utóbbi pedig a beszámolási kötelezettségek és az ESG pénzügyi hatásai miatt elengedhetetlen.
Emellett kiemelném a Corvinus Science Shop bevonását, ahol nonprofit szervezetek, társadalmi vállalkozások és közösségi partnerek segítségével az érintettek szempontjaival ismerkedhetnek meg a hallgatók. A civil szervezetekkel folytatott munka során a társadalmi fenntarthatóság szempontjaira készítjük fel őket.
Összefoglalva azt mondanám, hogy az ágazatspecifikusság, a változásmenedzsment, a mélyebb számviteli ismeretek és a társadalmi fenntarthatóságra való felkészítés azok a fő elemek, amikkel kitűnünk az ESG képzések piacán.
Mennyire gyakorlatorientált a képzés, milyen skillekre tehetnek szert a hallgatók?
Kifejezetten úgy építettük fel a képzést, hogy a számvitel kivételével inkább gyakorlati tárgyakat tartalmazzon. Ennek az a célja, hogy tényleg azokat a képességeket, tudáselemeket tudjuk megtanítani a hallgatóknak, ami a gyakorlatban is fontos lesz. Megismerhetik, hogy hogyan történik egy adatgyűjtés, hogyan kell egy adatot elemezni, majd hogyan tudják ezt felhasználni, hiszen ezek a legnagyobb kihívások, amikkel az első években találkozni fognak. Aki még korábban egyáltalán nem vett részt ESG-hez kapcsolódó beszámolókban, annak alapvetően meg kell tanítanunk, hogyan szerezze meg ezeket az adatokat, és ha megszerezte, hogyan tudja őket elemezni és interpretálni.
Szintén a gyakorlatorientáltsághoz kapcsolódik, hogy az egyetemünkön nagyon fontos a vitaalapú és az esettanulmány-alapú tanulás. Behozunk olyan esettanulmányokat, vállalati példákat, amelyeken keresztül a hallgatók megértik, hogy egy adott területen hogyan tudnak felelősebben működni. Például a foglalkoztatási terület elég hangsúlyos az ESG törvény alapján is, így a nemek közötti egyenlőségre, a bevonásra vonatkozó esettanulmányokon keresztül átbeszéljük, hogy milyen problémákkal találkozhatnak, illetve tervet is kell írniuk arról, hogyan tudnak ezeken javítani, stratégiát alkotni.
A nemzetközi sztenderdekhez mérten nemzetközi esettanulmányokkal dolgozunk, valamint azáltal, hogy a közösségi partnereket bevonjuk, az úgynevezett "community engaged learning"-et alkalmazzuk.
Ezáltal a hallgatók megtanulják, milyen együtt dolgozni egy közösségi partnerrel a tanulmányaik során, ami remélhetőleg megkönnyíti majd a munkájukat a társadalmi fenntarthatósági területén is.
Ezzel az oktatási módszerrel egyébként a PRME (Principles for Responsible Management Education) nevű ENSZ szervezet díját is megnyertük, úgyhogy ezt a fajta módszertant mindenképpen szerettük volna beépíteni az ESG képzésünkbe is.
Milyen célokkal érkeznek a hallgatók a képzésre? Előfordul-e, hogy egy cég fizeti be a dolgozóit – például azért, hogy a későbbiekben ki tudják dolgozni az adott vállalat ESG-tanúsítványát?
Fontos különválasztani az ESG tanácsadó képzést és az általános ESG menedzsment képzést.
Az ESG tanácsadó képzésre jelentkezők nagy része kötelező jelleggel vesz részt a képzésen, ugyanis mikrotanúsítvány nélkül nem végezhet ilyen tevékenységet a cégen belül. Esetükben valószínűleg a cégek fogják fizetni a képzéseket, nekik 2026. június 30-ig meg kell szerezniük ezt a képesítést. Az árak törvényileg szabályozottak, maximumösszeg van meghatározva.

Az általános ESG menedzsment képzésre érkezők köre sokkal tágabb. Vannak, akiket a cégük küld, hogy belső szakértővé váljanak. Mások csak bizonyos szintig kapcsolódnak a területhez, de szeretnék jobban megérteni a folyamatokat. Köztük lehetnek HR-, kockázatkezelési, pénzügyi, beszerzési területen dolgozó szakemberek is. Fontos, hogy mindenki megértse, közösen kell dolgozni a vállalat fenntarthatóságán.
Emellett a tapasztalataink szerint más területekről, például szociológiáról vagy turizmusból is érkeznek hallgatók, mert jó karrierlehetőséget látnak az ESG-ben. Szinte minden iparágat érinteni fog ez a beszámolási kötelezettség, így széles körű az érdeklődés.
Reális forgatókönyv az is, hogy külső tanácsadó helyett a cég egyik, képzett munkatársa végezze el az ESG-tanúsítást. A törvény szerint csak akkor kötelező külső ESG tanácsadót igénybe venni, ha nincs belső szakember.
Pontosan ezért építettük be a szakmai gyakorlatot és egyéb kötelező elemeket nemcsak a tanácsadó képzésbe, hanem a szakirányú képzésbe is. Célunk, hogy aki a szakirányt elvégzi, az akár az ESG tanácsadó képesítést is megszerezhesse. Mikrotanúsítványt és diplomát is kaphat, így sokkal szélesebb körű tudásra tehet szert.
Milyen árazást alkalmaznak az ESG tanácsadó képzéseknél?
Az ESG tanácsadó képzésnél az alapár 450 ezer forint lesz félévenként. A képzés két féléves, összesen 200 órás. Early Bird kedvezménnyel 400 ezer forintba kerül egy félév. A szakirányú továbbképzés ennél drágább lesz, mivel ez nemcsak mikrotanúsítványt, hanem diplomát is ad, illetve specifikus ismeretekkel is bővül. Ennek az alapára 600 ezer forint lesz félévenként, Early Bird kedvezménnyel pedig 550 ezer forint.
Kik fognak a képzésen oktatni, milyen előzményei vannak az ESG oktatásnak az egyetemen?
A képzéseken corvinusos oktatók, illetve cégektől és tanácsadó cégektől érkező szakemberek fognak oktatni.
Mivel az ESG egy viszonylag új “buzzword”, az oktatók kiválasztása és megtalálása nem feltétlenül egyszerű feladat, de nekünk olyan szempontból könnyű dolgunk volt, hogy nálunk ez nem egy új terület az egyetemen. Környezetgazdaságtannal, fenntarthatósági témával már nagyon régóta foglalkozunk, Kerekes Sándor alapította az egyetemen a Környezetgazdaságtani Intézetet, elsőként hazánkban.
Pont emiatt, a belsős oktatók kiválasztásában nem volt nehéz dolgunk, hiszen megvannak azok a szakembereink, akik ehhez értenek.
Mindenképpen célunk volt, hogy ne csak belső oktatóink legyenek, hanem külső oktatókból is olyanokat tudjunk választani, akik ténylegesen értenek ehhez a témakörhöz. Fontosnak tartottuk, hogy szabályozói oldalról is legyenek oktatóink, hogy a hallgatók mindig az aktuális törvényi szabályozásoknak megfelelő ismeretekkel rendelkezzenek.
Ennek eredményeként például a Szabályozott tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) részéről is lesz oktatónk, aki az akkreditációs folyamatot intézi az oktatók, illetve az ESG tanácsadók részére.
A Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökségől (MGFÜ) is érkezik oktatónk, aki az intézményi akkreditációt végzi.
Piaci oldalról pedig több tanácsadó céggel is kapcsolatban vagyunk: együtt dolgozunk a terület legismertebb tanácsadóival, illetve több nagyvállalattal, tőlük is lesznek külsős oktatóink.
Mennyire komplexek a vizsgakövetelmények? Kell a leendő hallgatóknak attól tartani, hogy közgazdász szemléletű lesz a képzés, vagy nagyon mély matematikai ismereteket igényel?
A jelentkezés feltétele egy alapdiploma, ami valamilyen szintű alaptudást feltételez. Viszont a képzést úgy raktuk össze, hogy inkább gyakorlatorientált legyen, és a tárgyak többsége gyakorlati jeggyel záruljon. Nem az a célunk, hogy valamit bemagoljanak a hallgatók, hanem az, hogy használható tudást szerezzenek a "learning by doing" szemlélet jegyében.
Számvitelből szükséges lesz vizsgázni, de alapvetően a képzés alatt folyamatosan visszajelzünk és gyakorlunk a hallgatókkal.
Hogyan tud a képzés a törvényi változtatásokhoz igazodni? Egy ilyen fiatal területen gyakran változhatnak az irányelvek, a megszerzett tudás gyorsan elavulhat.
Valóban, folyamatosan alakítanunk kell a képzést a törvényi változásoknak megfelelően, ahogy egyre szélesebb kört érint a beszámolás és szigorodnak az elvárások. Emellett a törvény előírja, hogy minden évben 50 órás továbbképzést kell szerveznünk a végzetteknek, ahol a legfrissebb ágazatspecifikus információkat átadjuk.
Ezen felül minden évben szervezünk szakmai rendezvényeket is. Idén volt egy ESG konferenciánk, ahol előrevetítettük, mire számíthatnak a területen dolgozók az év során, bemutattuk saját kutatásainkat is az ESG területén, hazai adatokkal alátámasztva.
Mind a továbbképzések, mind a konferenciák biztosítják, hogy a régebbi hallgatóinknak is folyamatosan át tudjuk adni a legfrissebb információkat. A képzések – amennyiben minden feltétel teljesül – 2025 februárjában indulnak, az előregisztráció felvételi időszak már elkezdődött, (amit automatikusan jelentkezésnek tekintünk, ha az indítással kapcsolatos eljárások rendben lezárulnak) a jelentkezési határidő 2025. február 3.
A cikk megjelenését a Budapesti Corvinus Egyetem támogatta. A képzés iránt érdeklődők ide kattintva tájékozódhatnak: ESG képzések - Budapesti Corvinus Egyetem.
Címlapkép forrása: Stiller Ákos
Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
A váltáson gondolkodóknak is érdemes most résen lenni.
Megnövekedett sugárzást mértek Iránban, teljes a káosz a perzsa államban - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli konfliktus legfontosabb híreivel.
Kombinált támadás érte Ukrajnát, lövik az oroszok a fővárost - Keddi híreink az ukrajnai háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Úgy néz ki, megúszta Putyin Donald Trump haragját: egyelőre szabad kezet kapott Ukrajnához
Az elnök széttárja a karjait.
Robert Fico: Ukrajna EU-s csatlakozása több lehetőséget, mint hátrányt jelentene Szlovákiának
A szlovák kormányfő az ukrán uniós tagságot támogatja, a NATO-csatlakozást azonban nem.
Forint helyett itt a dollár! Megőrültek a befektetők a magyar dollárkötvényekért, 4 milliárdot dobtunk piacra
Az indulónál alacsonyabb hozammal.
Immár biztos: a hatalmas sikerű ukrán stratégiát vethetik be a nagyhatalom ellen, milliós drónhadsereg épül
Megszületett a megállapodás.
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Tőzsdei fordulat zajlik a szemünk előtt – Mit érdemes most venni?
Eljött a kicsik ideje.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.