Mindannyiunknak vannak vágyaink vagy akár konkrétan megfogalmazott céljaink, amit életünkben még el szeretnénk érni. Legyen szó utazásról vagy más fontos célról, eredményről, sok minden szerepelhet a képzeletbeli bakancslistán. Vajon mit akarunk mi magyarok még elérni az életünk során? - ezt mérte fel az Impetus Research 2024-ben a 18-65 éves magyar lakosság körében.
Talán nem meglepő, hogy legtöbbek bakancslistáján az utazás jelenik meg első helyen, ugyanis
a magyarok 76 százaléka valamilyen konkrét országot, földrészt vagy utazási desztinációt említett a megvalósítandó célok között.
Honfitársaink 2 százaléka válaszolta azt a kutatás során, hogy egy otthon, azaz lakás, ház vagy éppen nyaraló megteremtése szerepel a még elérendő vágyak listáján. Minden tizedik személy egyéb célt említett, például a repülést, a hőlégballon kipróbálását, a családalapítást vagy egy vonzó autó megvásárlását. A lakosság hatoda nem tudott konkrét dolgot megnevezni, azaz ennyien bizonytalanok még abban, mit is szeretnének megtenni vagy elérni életükben, vagy egyáltalán nincs is bakancslistájuk.
Ha utazás, akkor a legtöbbeket valamilyen európai úti cél vonz leginkább, hiszen csaknem minden második utazni szándékozó (46 százalék) a kontinensükről említett egy helyet vagy országot. Dobogós helyezést ért el a felsorolásokban Ázsia és Észak-Amerika is: minden hatodik utazni vágyó személy (17 százalék) valamelyik ázsiai országot szeretné felkeresni élete során, 16 százalék pedig Észak-Amerikába repülne el. A közel-keleti államokba a világot felfedezni akaró magyarok 7 százaléka szándékozik még eljutni. A többi földrészt vagy nagyobb régiót, így Afrikát, Dél-Amerikát, Közép-Amerikát, Ausztráliát vagy Új-Zélandot egyenként az utazók 2-2 százaléka említette. Az utazásra vágyók 12 százaléka nem konkrét országot vagy földrészt választott a kutatás során, hanem bármelyik tengerpart meglátogatását, vagy éppen a föld körbeutazását, körbehajózását jelölte meg célnak.

Az USA szerepel az első helyen, ha az utazási célokat országok szerint vizsgáljuk: a bakancslistán utazást jelölők tizede szeretné még felfedezni az Egyesült Államokat. Az európai országok között Olaszország a legnépszerűbb (7 százalék említette), majd Görögország és Franciaország következik (5-5 százalékkal), azután pedig Spanyolország szerepel a népszerűségi listán. Japánt vagy Egyiptomot az utazni vágyók 4-4 százaléka említette. Magyarország tájait szintén 4 százalék szeretné még felfedezni. Angliát, Skóciát, valamint Horvátországot, Izlandot, Erdélyt és Törökországot az utazni vágyók 2-2 százaléka jelölte meg, de Balira vagy Ausztráliába is majdnem 2 százalékuk szeretne még elrepülni.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Merznek elege lett, keményen üzent Zelenszkijnek: nincs szükségünk több ukránra!
Robbanásszerűen nő a fiatal ukrán férfiak száma Németországban.
Változott a kedvelt nyugdíjcélú megtakarítás szabályozása, több pénzt lehet levonni a megtakarítóktól
Orbán Viktor írta alá a kormányrendeleteket.
Egyszer lent, egyszer fent - óriási hullámvasúton a magyar építőipar
Nehéz tisztán látni az óriási változások közepette.
Nagyot szakított az Allianz, javította éves kilátásait is
Erős gyorsjelentést tett közzé a német biztosító.
Háborús terveket raktak le Donald Trump asztalára: megvan a célpont - Bármikor megindulhat Amerika végzetes csapása
Az elnök kezében a végleges döntés.
Visszaállítja a sorozást Németország, de van egy csavar a dologban – Most akkor lesz kötelező szolgálat, vagy sem?
Hoztak is ajándékot, meg nem is.
Moszkva szerint ez a valódi oka annak, hogy bedőltek a béketárgyalások
Minden felelősséget hárítanak.
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
ÁNYK helyett ONYA - új korszak a NAV online nyomtatványának kitöltésében
A NAV által üzemeltetett online nyomtatványkitöltési felületekben a jelentős fejlesztés történt: az általános keretprogramon alapuló Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) hely
Már minden szerencsejáték?
Egyre inkább azt lehet látni, hogy minden alkalmazás, játék, de még a marketing akciók is valamiféle szerencsejáték elemet tartalmaznak. Coffeezilla videója alapján ma ezt a témát szeretné
Könnyített Otthon Start: minden, ami november 15-től változik a támogatott hitelben
Az Otthon Start program bejelentése óta számos ponton módosult, legutóbb az éjszaka megjelent kormányrendelet változtatott érdemben a támogatott lakáshitel feltételein. Ez alapján 2025. novemb
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
A vagyonadó elviselhetetlen könnyűsége — avagy miért terjed a szegénység gyorsabban, ha meg akarják fékezni
Kiengedjük a tőkét a kalitkából, de zsinór van a lábán és jöhet a finánc? A vagyonadó alapötlete nem tűnik rossznak, de a megvalósítása annál inkább.... The post A vagyonadó elviselhete
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


