
Március 14-én ünnepélyes keretek között adták át a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat székházát, amely az ország egyik legjelentősebb közlekedési csomópontja, a Nyugati tér közelében helyezkedik el. Az Alkotmány utcai épület átadásával új fejezet kezdődik a magyar tudomány történetében: a történelmi falak között formálódik a hazai tudományos élet gravitációs központja, ahol merész, új ötletek születhetnek, és egy olyan ökoszisztéma jöhet létre, amelyben a kutatás, a tudomány, az üzleti világ és a nemzet jövőjéről való gondolkodás és cselekvés találkozik.

“Ez a helyszín szimbolikus tér, amely lehetőséget ad a tudományos közösség számára, hogy együtt formálják a jövőt. Egy valódi találkozási pont, ahol inspiráló környezetben, közösen dolgozhatunk a fiatal tehetségekkel és elismert szakemberekkel Magyarország jövője érdekében” – fogalmazott az épület avatásakor Gulyás Balázs, a HUN-REN elnöke.
A jelenkor legnagyobb kihívásai – mint az egészséges életmód biztosítása, a globális egészségügyi válságok kezelése, a természetes környezet megóvása, a fenntartható és regeneratív fejlődés előmozdítása, a digitális átalakulás, valamint a mesterséges intelligencia térnyerése – mind szoros összefüggésben állnak egymással, ezért nem kezelhetők elszigetelten.
A víziónk jóval túlmutat a kutatásokon, egy olyan hálózatot építünk, amelyben világszínvonalú kutatók, jövőbe tekintő fiatal startup vállalkozók és előremutató közpolitikai szakértők találkozhatnak annak érdekében, hogy a felfedezéseink minél előbb valós gyakorlati megoldásokká váljanak
– hangsúlyozta Gulyás Balázs.
Az ünnepélyes székházavatáson Sulyok Tamás államfő adta át az épület jelképes kulcsát a HUN-REN elnökének, kiemelve, hogy a kutatói közösség új központja a magyar tudományos és innovációs ökoszisztéma fejlődésének meghatározó pillérét jelenti. “A hálózatban dolgozók alkalmazott kutatásokkal, lényegi, hazánkat és korunk emberét meghatározó problémákkal foglalkoznak, munkájukkal mindannyian nyerünk” – tette hozzá.

Az Alkotmány utca 29. szám alatt található székház számos kiemelkedő nemzetközi tudományos rendezvénynek adhat majd otthont, hozzájárulva a tudományos közösség fejlődéséhez és a nemzetközi kapcsolatok erősítéséhez. A több mint 3600 négyzetméteres irodaház korszerű infrastruktúrával és közösségi terekkel szolgálja az ökoszisztéma szereplőit.
A tudomány, kutatás és innováció kulcsfontosságú szerepet játszik Magyarország jövőjének formálásában, amit az is jól mutat, hogy jelenleg a 11. helyen állunk az egy főre jutó Nobel-díjasok számát tekintve, és 2023-ban két új magyar Nobel-díjas eredményét ünnepelhettük. Emellett a tehetséges fiatalok a nemzetközi matematikai és fizikai versenyeken figyelemre méltó teljesítményt nyújtanak, tovább erősítve hazánk tudományos hírnevét.
Ma több mint kétszer annyi kutató dolgozik Magyarországon, mint 10 évvel ezelőtt, ami az Európai Unióban a harmadik legnagyobb növekedésnek számít.
Ha a kutatás-fejlesztésre és innovációra fordított pénzügyi ráfordításokat nézzük, akkor az elmúlt 10 évben háromszoros növekedést láthatunk. A doktori képzésben résztvevők száma az elmúlt öt évben majdnem megduplázódott, és tavaly 30%-kal több szabadalmi bejelentés történt, mint az előző hat év átlagában. “Mindezek az eredmények a magyar kutatási rendszer két fontos pillérének köszönhetők: az egyetemeknek és a HUN-REN-nek, amelyek alapvető szerepet játszanak a kutatások lebonyolításában” – mondta el Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár.
Bódis László kiemelte, hogy az új központ jelentősen javítja a HUN-REN hatékonyságát, mivel az adminisztratív és irányító feladatok – mint a kutatásmenedzsment és kutatástámogatás – egy helyen koncentrálódnak. Ezen kívül elősegíti a tudásmegosztást a partnerek között is.
A magyar gazdaság versenyképességét nagyban befolyásolja, hogy sikerül-e megerősíteni és fejleszteni az innovatív technológiai vállalatokat. Jelenleg minden harmadik magyar vállalkozás foglalkozik innovációval, de ők már most is a magyar GDP kétharmadát állítják elő. Emellett 58%-kal hatékonyabban működnek, és 31%-kal magasabb hiteleket fizetnek. “Ez is bizonyítja, hogy Magyarországon megéri innoválni és innovatív vállalkozásokat alapítani.”
A hálózat megújítása rugalmasabb működési környezetet teremt, ahol teljesítményhez kötött, de jelentős mértékben növekvő finanszírozással biztosítják a fejlődést. A három év alatt megduplázódó, összesen 97 milliárd forintra növekvő - és már az idei évtől 18 milliárd forinttal bővülő - finanszírozás mellett a kormány az ingatlanvagyont, valamint a speciális jogállást nyújtó, rugalmas működési feltételeket biztosító jogszabályi környezetet is biztosítja.
A 114 éves irodaház rejtett részletei
Az épületet a története is különlegessé teszi: az irodaház elődjét az első magyar olimpiai bajnok, Hajós Alfréd és kollégája, Villányi János tervezte, illetve a múlt század elején hosszú évekig a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetének székházaként működött.

Az 1911-1912 között épült premodern stílusú, reprezentatív székház Budapest első speciális irodaháza volt, amely különleges formavilágával az akkori modern városi hangulatot idézte. Középső részén egy öt emeleten átívelő fémből és üvegből készült homlokzat található, amely a New York-i stílust tükrözte, de ez a felújítást követően is megőrizte régi, elegáns pompáját.
Meghatározó elemei az épület két oldalát lezáró, piramis alakú tornyok. Az irodaház két szélén nyíló kapuk üvegezését kovácsoltvas rácsok védik, ezek hullámzó növényi mintákat rajzolnak ki. A további részletgazdag díszítőelemek, mint a koszorúk, szőlőfürtök, bikafejek, valamint kukorica és halász motívumok az eredeti megrendelőre is emlékeztetnek.
Az épület kialakítása többszintes és többfunkciós volt: a földszinten és félemeleten gépek és áruk raktározására alakították ki a teret, míg a felső szinteken irodákat és termeket hoztak létre.
Példaként tekinthetünk a Magyar Mezőgazdák Szövetségének egykori székházára, amely egy helyen biztosított mindent, amire tagjainak szüksége lehetett
– emelte ki Almássy Kornél, a Magyar Építészeti Múzeum igazgatója.
Még 2020-ban döntöttek a műemlékvédett irodaház felújításáról és arról, hogy ide költözik a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat jogelődje, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága. A felújításhoz a kormány 4,8 milliárd forintot biztosított.
Eddig a HUN-REN több bérelt irodaházban működött, ami a szervezet számára többletköltségeket és működési nehézségeket okozott a szétdaraboltság miatt. A felújított, összesen több mint 3600 négyzetméter alapterületű irodaházban csaknem 1500 négyzetméternyi irodarészen működik majd többi között a hálózat átalakulását támogató Transzformációs Projektiroda, a Vezetői és a Nemzetközi Kabinet, valamint a különböző főosztályok.
A cikk megjelenését a HUN-REN támogatta.
Címlapkép forrása: HUN-REN
Hármas csapás leselkedik a magyarokra: egyszerre több kórokozó is fenyeget az iskolakezdéssel
A covidos betegek száma várhatóan nőni fog.
Elmondta Zelenszkij, mi a leghatásosabb szankció a Kreml ellen: a válasz sokakat meglephet
Segítséget is ajánlott a NATO-nak.
Több tízezren vonultak a NATO-hatalom utcáira: politikai puccsot, koholt vádakat emlegetnek
Egy év alatt 500 embert tartóztattak le "korrupció" miatt.
Videókon a Magyarországot elöntő felhőszakadás: volt, ahol villámárvíz miatt az utcán állt a víz
Az autósok alig láttak ki a kocsikból.
Videó: mélységi támadást kapott a nyakába Oroszország, a határtól 1600 kilométerre csapott le az ukrán hírszerzés
Felvették a becsapódás okozta rombolást.
Drónbetörés Magyarország szomszédjában: megszólalt a külügy, ezért nem lőtték le az oroszok gépét
Pedig megtehették volna.
Ismételt orosz drónbetörés a NATO területére: Brüsszel nem volt rest az asztalra csapni
Ennyit az állami szuverenitásról?
Telekomosok, figyelem! A héten országszerte leállások jönnek a szolgáltatásban
Itt a lista, hol és mikor.
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Pénzgyáros AI
Az AI az új vasút - írtuk nemrég egy posztunkban. Beruházási oldalról tényleg lehet így tekinteni, de vagyongyarapítási oldalról inkább a kriptóra hasonlít: egyetlen szektor ilyen... Th

Kelet-Közép-Európa - hogyan tudjuk kontrollálni a saját sorsunkat?
Kelet-Közép Európa jövőjét a rendelkezésre álló erőforrások és képességek, röviden a potenciál határozza meg. A kérdés, hogy a potenciált mennyiben tudjuk felhasználni a régió polgá
Top 10 osztalék részvény - 2025. szeptember
Szeptember másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőz
Az energetikai dekarbonizációban is szerepet kaphat a hidrogén
Miközben a hidrogénmeghajtás fontos eszköze lehet a közlekedés kizöldítésének, arról lényegesen kevesebb szó esik, hogy a hidrogén az ipar dekarbonizációjában is sz
Ezek a befektetések aranybányák - szó szerint!
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th

Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Mi lesz a kormány ötezermilliárdos tervével? Szaporodnak a kérdőjelek
Portfolio Checklist: mikor lesz Paks II-es áram a konnektorunkban?
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
