Az ipari digitalizáció szakértője, Nyirő Ferenc, a Kontron Hungary Kft. üzletág vezetője szerint jelentős változások zajlanak az európai autóiparban, amelyek komoly lehetőségeket rejtenek a magyar vállalkozások számára.
A globális viszonyok megváltoztak, és az európai autóipar újradefiniálja magát, bár lassan, de biztosan
- mondta előadásában Nyirő. Hozzátette, hogy "a nagy európai OEM-ek sorra helyeznek ki gyártási kapacitásokat a régiónkba, ami rövidesen erősödő keresletet fog generálni."
A szakértő hangsúlyozta, hogy a növekvő keresletre fel kell készülni, és ehhez elengedhetetlen a digitalizáció. "A digitalizáció szükséges előfeltétele a sikernek és a növekedésnek" - emelte ki. Az előadásban elhangzott, hogy a magyar KKV-k hatékonysága jelenleg csak fele a magyarországi multinacionális vállalatok hatékonyságának. Ez jelentős lemaradást jelent, amit sürgősen orvosolni kell a versenyképesség megőrzése érdekében.
Nyirő Ferenc rámutatott, hogy
a digitalizáció terén a nagy tartalékok a vállalati folyamatokban rejlenek. A cégeknek érdemes átgondolniuk, hogyan tudnák optimalizálni működésüket a modern technológiák segítségével.
A szakértő szerint a vállalatoknak több kérdést is fel kell tenniük maguknak:
- Hogyan lehetünk nyertesei a változásoknak?
- Mit kell tennünk, hogy kitűnjünk a hasonló cégek közül?
- Mik azok a reális lépések, amiket érdemes megtenni?
Az előadásban rávilágított arra, hogy a magyar KKV-knak komoly lépéseket kell tenniük a digitalizáció terén, ha versenyben akarnak maradni a multinacionális vállalatokkal és ki akarják használni az európai autóipar átalakulásából adódó lehetőségeket.
Komoly megtakarítás érhető el korszerű világítással
A Signify International szakértője, Iwona Luniewska-Plona egy előadásban mutatta be, hogyan járulhatnak hozzá a csatlakoztatott világítási rendszerek az energiahatékonyság javításához és a karbantartási költségek csökkentéséhez az autóiparban. Az európai autógyártók és beszállítóik számára jelentős kihívást jelent a termelékenység és a költséghatékony termelés megvalósítása. A megfelelő világítási rendszerek kulcsfontosságúak a versenyképesség fenntartásában, különösen az új, magasan automatizált létesítményekkel szemben.
Luniewska-Plona kiemelte, hogy az EU-s szabályozások egyre nagyobb nyomást helyeznek a gyártókra az energiahatékonyabb rendszerek alkalmazása érdekében, beleértve a világítást is.
A világítás gerinchálózatként szolgálhat az intelligens érzékelők táplálásához és az adatok gyűjtéséhez
- hangsúlyozta a szakértő. Ezek az érzékelők képesek mérni többek között a foglaltságot, páratartalmat, hőmérsékletet, zajszintet és CO2-szintet. A modern világítási rendszerek képesek kommunikálni más rendszerekkel, és hozzájárulnak az intelligens épületek modelljeihez. Ez további megtakarításokat eredményezhet, akár 50%-kal csökkentve az energiafogyasztást a hagyományos LED-es lámpatestekhez képest.
Termeléshatékonyság az automatizáció korában
A járműiparban alkalmazott digitalizáció az utóbbi időben meredeken növelte a termékbevezetések sebességét. A Bosch Rexroth Kft. üzletfejlesztési menedzsere, Ács István moderálásával zajlott kerekasztal elsősorban az ezzel kapcsolatos jelenségeket járta körül.
Göntér Csaba, a Feintool System Parts Tokod Kft. Plant Managere elmondta, hogy a karbantartás az egyik terület, ahol jól haladtak a digitalizáció terén.
Tízezer szerszámunk van, amit eddig manuálisan követtünk nyomon, most ezt digitális alapokra helyeztük, így pl. a tartalékalkatrész-raktárban 80%-kal kevesebb időt kell alkatrészkeresésre fordítanunk
– mondta el a szakember. A készletszint 20%-kal csökkent, és ez még csak a kezdet: a prediktív karbantartás újabb szintlépést jelenthet.
Dr. Hajnáczki Sándor, a Bridgestone Tatabánya EHS Managere szerint a biztonságos munkahelyet termékként is fel lehet fogni. Ehhez meg kell tanulni használni a legmodernebb eszközöket, ami még a nagy szervezeteknél sem magától értetődő. Videófelvételekből dolgozó AI-alapú megoldásuk a dolgozók mozgása alapján kockázatot értékel és javaslatokat tesz, míg egy CCTV-rendszer képkockáiból meghatározott szabályok alapján adatokat nyernek, pl. arról, hogy mennyire közelítik meg a dolgozók a targoncát. Ezáltal az incidens közeli esetek száma 60%-kal csökkenthető.
Nagy József, a Lenze Hungary Country Managere kereskedői oldalról világította meg a legújabb trendeket. A szakember felhívta a figyelmet, hogy a berendezések kapcsán is megjelent a járműiparban már megszokott igény, miszerint adott funkciókat lehessen rendelni egy adott termékhez, mint például a karbantartás-megelőzésben. A gyártósor-telepítéseknél ugyanakkor elvárás, hogy a hardverek legyenek képesek meghatározott szoftvereket kezelni – igaz, maga az implementáció gyakran inkább lehetőség szintjén marad meg.
Wei Zifeng, az Intretech Hungary Business & Marketing Departmentjének Vice Presidentje egy kínai gyártóvállalat képviselőjeként külön prizmán keresztül szemléli a digitalizáció alakulását. Wei Zifeng úgy véli, hogy adott esetben nem minden projektből valósul meg eredmény, amihez jó csapat és megfelelő szemléletmód kell. Az anyacég jógyakorlatai közül konkrétan azt az esetet említette, amikor egy e-cigarettagyártónak fejlesztett vizuális AI segítségével 1% alá sikerült csökkenteni a selejt arányát. A magyar leányvállalat hatékonysága ugyanakkor egyelőre a kínai anyacég hatékonyságának 80%-a körül mozog.
Címlapkép és fotók forrása: Portfolio
Hamarosan távozhat az Apple éléről a legendás vezér, Tim Cook
A társaság felgyorsította az utódlási terv kidolgozását.
Jön az európai fizetési mesterterv: fájdalmas rejtett költsége lehet a bankoknál
Elszállhatnak a hitelkamatok is.
Hihetetlen átalakulás: így lett a világ egyik legszegényebb országából gazdasági nagyhatalom
De ez nem maradt áldozatok nélkül.
Tűzveszély miatt hívja vissza a Tesla a népszerű otthoni akkumulátorát
Az eszközök túlmelegedhetnek, kigyulladhatnak.
Zuhan a bitcoin, ez már medvepiac
Elemzők szerint a bitcoin kilátásai továbbra is kedvezőtlenek.
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.


