
Közteherviselés Magyarországon
Arról, milyen legyen Magyarországon a közteherviselés, kifejtette
A közteherviselés a magyar jövő legfontosabb kérdése. Mi azt mondjuk, minél több pénzt adjunk a családoknak, minél kevesebbet vegyünk el tőlük. Amit beszedünk adóként, azt adjuk vissza a családoknak.
Háromgyerekes anyák szja-mentessége
Ha nem születik elég gyerek, elfogyunk. Ezt a kockázatot egy 90-100 milliós ország nem futja, de most már kevesebb, mint 10 millió magyarja, az egész világ összesen 15 millió magyarja futja. Ahol kevesebben születnek, mint amennyien meghalnak, az egy életveszély.
Látni kell, hogy egy zsugorodó ország nem lehet sikeres. Ez létkérdés történelmi horizonton, de a gazdaság miatt rövid távon is, hogy mennyien vagyunk.
"A gazdaságfilozófiánk lényege, hogy a családokat támogatni kell. Mi szeretjük a gyerekeket, és sajnáljuk, hogy kevés van" - tette hozzá.
Van-e pénze a magyar gazdaságnak? Ezt onnan lehet látni, hogy van egy költségvetésünk, amit mindenki láthat. Ebből kiderül, hogy van-e fedezet családtámogatásra - mondta.
Oroszok befagyasztott pénze
Orbán szerint kevés a pénze Európának, ezért is merült fel annak a lehetősége, hogy az oroszok befagyasztott vagyonát felhasználják. Orbán erről már beszélt az Európai Unió koppenhágai informális csúcstalálkozójának második napja után is. Ott azt nyilatkozta: Magyarország nem fog semmilyen döntésben részt venni, ami más pénzének az elvételéről szól.
Ha az Európai Unió úgy dönt, hogy valaki ennek a pénzét el akarja venni, akkor ebben nem veszünk részt, mi nem vállalunk felelősséget ezért a jövőben
- jegyezte meg.
Megismételte azt az állítását is, szerinte
A magyarok nem akarnak egy integrációs formában lenni az ukránokkal, sem a NATO-ban, sem az Európai Unióban.
Európa háborús stratégiája
Amikor azt mondják Brüsszelben, ez (orosz-ukrán háború - a szerk.) a mi háborúnk, a mi első védelmünk Ukrajna, akkor az azt jelenti, valóban támogatni kell őket: fegyvert kell küldeni, pénzt, talán később embert is, és támogatni kell a harcok folytatását - mondja a miniszterelnök.
Az Európai háborús stratégia tévedésen alapul Orbán szerint. Elmondása szerint ez azt mondja, az oroszok hamarabb fogynak ki a pénzből, mint mi.
Ha nem lesz elég pénzük fegyverek gyártására, ha ez leromlik, mi meg képesek leszünk fegyvert adni az ukránoknak, Oroszországban felkelések is lehetnek, és emiatt az oroszok feladják a háborús céljaikat, és az ukránok ismét magukhoz csatolják az elfoglalt területeiket
- fejtette ki a kormányfő.
De szerinte nagy a kockázata annak, hogy egyre mélyebben bevonódik Európa a háborúba, és akár még katonákat is küldeni kell Ukrajnába.
Orbán szerint ez az egész stratégia "egy délibáb, egy illúzió, ez össze fog omlani, és ennek súlyos következményei lesznek". A háború az európai kontinensen zajlik, de csak Amerika tárgyal az oroszokkal. Diplomáciai érintkezésre, tárgyalásra kellene törekedni szerinte az oroszokkal.
Élőben beszél Orbán Viktor
Részletek hamarosan.
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály/Fischer Zoltán
Kiszivárgott: lényegében bárki megszerezhette volna az amerikai hadsereg minden titkát
Kritikus probléma bukott ki a Pentagon szupermodern rendszerében.
A keleti nagyhatalom már telepíti a hiperszonikus ballisztikus rakétákat: valójában Amerika lehet a célpont
Felvázolták a lehetséges taktikát.
Ezt tényleg nem láttuk jönni: visszatérhet a lovasság a frontvonalra!
A világ második legerősebb hadseregénél, természetesen.
Európa két hatalma eshet egymásnak az évtizedes határvita miatt: Varsóban már készülnek
Évtizedes adósságot emlegetnek.
Súlyos vereséget szenvedhetett az ukrán származású tábornok: kudarccá vált az offenzíva, sokan már árulónak tartják
13 ezer elvesztett katona, stratégiai eredmény nélkül.
Így szerezhetsz a lakáshiteleddel 20%-os adóvisszatérítést
Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások 2025-ben egyszeri, időszakos lehetőséget adnak arra, hogy a pénztárban felhalmozott összeg egy részét lakáscélra (hiteltörlesztésre vagy felúj
Burgonyaválság a láthatáron: így hat a globális felmelegedés az élelmiszer-ellátásra
A klímaváltozás már nem a jövő problémája a mezőgazdaság területén sem. Kína kutatólaboratóriumaiban már most kísérletekkel mutatják ki, hogy milyen következmén
Vidéken még maradt valaki?
E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Minden jónak vége lesz egyszer?
A világ egyik kellemetlensége, hogy folyamatosan változik. Ugyan sokan örülhetnek is ennek, hiszen kevesen tudják ugyanazt a játékot játszani 40-70-100 éven keresztül, azonban megvan ennek a kom
A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p


Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
