Hozzá sem tudnak szagolni az egyetemről kikerülők az ipar 4.0-ás folyamatokhoz
Vannak gyakorlati programjaink, de igazából nem tudunk mit kezdeni velük, mert a tanulók 3D-ben virtuálisan kidolgozott megoldásaik nem voltak kivitelezhetők a gyakorlatban.
A panel résztvevői egyetértettek abban, hogy ahhoz, hogy legyen hozzáadott értéke az oktatási intézményből érkezőknek, először részt kell venniük egy belső képzésen, mert anélkül hozzá sem tudnak szagolni a folyamatokhoz."Sok szigetszerűen működő platform van, amelyek különböző rendszerek, ezért azok összehangolása nem mindig egyszerű. Itt jöhet be az AI szerepe majd, de egyelőre mi még nem találtunk erre megfelelő megoldást" - mondta Bara Tamás, a Valeo Auto-Electric Magyarország Kft. részéről.

Molnár István, a Continental Automotive Hungary Kft. Digitális Gyár Mérnökség vezetője szerint náluk az ipar 4.0 nem is opció, hanem kötelező standardként be van vezetve minden gyárban. "Idén elnyertük az ipar 4.0 mintagyár címet, így fogadunk kkv-kat és bemutatjuk nekik a technológia alkalmazását élőben" -tette hozzá és azt javasolta azoknak, akik most ismerkednek a témával, hogy rögtön az elején érdemes szakértőt bevonni, hogy kiderüljön mik azok a projektek, amibe érdemes belekezdeni.

Majd' 20 év után kiebrudalták a baloldalt: új vezető került a nyersanyaghatalom élére
Centrista politikusról van szó.
Döntött Donald Trump a vitatott Donbasz sorsáról: szerinte egyértelmű a helyzet - Ennek nem sokan fognak örülni
2014 óta ez a régió áll az orosz-ukrán konfliktus központjában - Trump most döntött.
Orosz energiaembargó: csúcstalálkozót tartanak ma az uniós energiaügyi miniszterek
Fontos kérdések lesznek az asztalon.
Három halott után diplomáciai válság: Trump leállítja a milliárdos támogatásokat és katonai beavatkozással fenyeget
Újabb országgal mérgesedik a viszony.
Tragikus repülőbaleset Hongkongban, vízbe csúszott a Boeing 747-es
Ketten életüket vesztették.
Még nem dőlt el minden: Trump egyelőre ül Zelenszkij nagy kérésén
J. D. Vance alelnök szerint még nem született döntés.
Forradalom a konnektorban
Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

Comcast Corporation - elemzés
Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10
Az új világrend játékszabályai kezdenek kirajzolódni
A globalizáció évtizedeit a szuverenitás kora válthatja fel világ vezető think tankjeinek elemzései szerint. A nagy kérdés az, hogy a mindennapjainkat átalakító radikális változás előtt á
Otthon Start: így spórolhatsz napokat a DÁP-pal az igazolások beszerzésén
Az Otthon Start program beindulásával párhuzamosan számos új funkcióval bővült a Digitális Állampolgár (DÁP) alkalmazás, így már számos lakástámogatáshoz szükséges igazolás és dokume
Marathon Digital Holdings - kereskedés
Szerdán eladtam a csomagom felét 23 dolláron, ez kb. 60% hozamot jelent. Azóta esik, a maradék hozama már 40% alá ment. Volt előtte pár hír, miszerint már több mint 50 ezer bitcoinja van a
Egyre nehezebb TAO-felajánlással élni
Hosszú évek óta hatékonyan működött Magyarországon az a rendszer, amely lehetővé tette, hogy a gazdasági társaságok társasági adójuk egy részének felajánlásával támogassák a látván

Zsiday Afrikában (HOLD After Hours)
Az e heti vendég Zsiday Viktor, jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod

Maradt a befektetési fokozat: az S&P nem változtatta Magyarország besorolását
Az S&P péntek este (2025.10.10.) nem változtatott Magyarország szuverén adósbesorolásán: maradt a BBB-, negatív kilátással. Külön részletes értékelést ezúttal nem adtak ki. Regős Gá


Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
A garantált veszteség
Feltörhetetlen pénztárcák, elvesztett tízmilliók, fiktív kriptodevizák – új évaddal folytatódik a Préda
Egészen váratlan ajándék készül a nyugdíjasoknak - Ebbe beleremeg a költségvetés
Milyen hatásai lesznek a 14. havi nyugdíjnak?
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!