Egy parányi sziget az ukrán ellenállás jelképévé vált - De mi történt azóta a maroknyi katonával, akik beintettek Oroszország rettegett hadihajójának?

A Kígyó-sziget a Fekete-tengeren található, a Duna-deltától 37 kilométerre, Ukrajna partjaitól 22 kilométerre helyezkedik el. A 17 hektáros területű sziget ugyan parányinak számít, stratégiai jelentősége viszont annál nagyobb. Bár már az ókori időkben is lakott volt, végül a 19. és 20. század véres háborúit követően a Szovjetunió felbomlásakor ukrán ellenőrzés alá került.

Bohdan Hotszkij a háború árnyékában vette át a parányi sziget parancsnokságot. Ebben az időben sorakozott fel az orosz hadsereg Ukrajna határaihoz és nyilvánvaló volt, hogy az Ukrajnától távol fekvő sziget védelme egy öngyilkos küldetéssel ér fel.

Ráadásul a Krím félsziget 2014-es annektálása óta Moszkva militarizálta a Fekete-tengert, és folyamatosan csökkentette az ukrán hajók hozzáférését. Többek között rendszeresen lezárta a nagy tengeri övezeteket arra hivatkozva, hogy haditengerészeti gyakorlatokat tart.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még a háború előestéjén megerősítette a sziget védelmét. A katonai kontingens 50 fős gyalogos egységgel bővült, így már 80 főre nőtt a katonai helyőrség létszáma. Az őrök egy kollégiumban laktak, zuhanyzóval és konyhával. Voltak szállásblokkok, rádióállomás, móló és egy múzeum, ahol régi görög köveket és festményeket lehetett látni.

A sziget ostroma

Végül február 24-én hajnali 4 órakor Oroszország elindította ukrajnai invázióját. Bár az első légicsapások Kijevet érték, az invázió még aznap megérkezett a Vaszilij Bikov orosz járőrhajó formájában, (északnyugat felől, elzárva az ukrán segítségnyújtás lehetőségét). Hotszkij elmondása alapján utasította őrségét, hogy ragadják meg a fegyvereiket és foglalják el a helyüket. Hozzátette, az egység semmiféle nehézfegyverzettel nem rendelkezett, csak mesterlövészpuskákkal és gránátokkal tudtak szembeszállni Oroszország egyik legmodernebb járőrhajójával.

A korvett felszólította a védőket, hogy adják meg magukat, majd másnap reggel megismételte a felszólítását. Délelőtt tíz órakor az első rakéta becsapódott a sziget területére.

Nem tudtam, hogy ez figyelmeztetés volt-e

– emlékezett vissza Hotszkij.

Nem sokkal később egy második orosz hajó érkezett dél felől. A Moszkva rakétás cirkáló, Oroszország fekete-tengeri flottájának zászlóshajója és a térség legerősebb hajója csatlakozott a védők elrettentéséhez.

A Moszkva tüzérséggel kezdett el minket lőni. Túl messze volt. Nem tudtunk visszalőni rá. Aztán a harci gépek is elkezdtek bombázni minket. Elbújtunk a rejtekhelyeken

 - emlékszik vissza Hotszkij. A támadásokat követően a Moszkva megismételte a Vaszilij Bikov fegyverletételre felszólító üzenetét.

„Orosz hadihajó, húzz a…”

Munkát, pénzt, oroszországi karriert ígértek nekünk a megadásért cserébe. Senki sem volt hajlandó elfogadni az ajánlatukat

 - mondja Hotszkij.

Végül az ostrom második napján Hotszkij és két határőr társa a rádióállomáson várta az Ukrajnáról szóló híreket, amikor ismét jelentkezett a Moszkva. A megerősített rádióállomáson három monitoron figyelték a környékbeli tengeri forgalmat. A közvetlen kép komor volt: az orosz hajók bekerítették a szigetet. Világos volt, hogy mivel egész Ukrajnát több irányból támadás érte, nem érkezik segítség. Így zajlott, az akkor elhíresült beszélgetés:

Kígyó-sziget. Én, orosz hadihajó, megismétlem az ajánlatot: tegyék le a fegyvert és adják meg magukat, különben lebombázzuk önöket. Megértették?

– szólt a Moszkva rádióüzenete a nyílt, nemzetközi frekvencián.

Hát akkor ennyi. Vagy vissza kell mondanunk nekik, hogy húzzanak a ...?

– mondta az első határőr.

Akár meg is tehetnénk

– érkezett a felelet a társától.

Orosz hadihajó, menj a picsába

– válaszoltak végül a Moszkvának

Ortodox pap vezette ellentámadás

Nem sokkal a beszélgetés után az ukrán katonai parancsnokság megszakította a kapcsolatot a szigettel. Azt feltételezte, hogy minden védőt megöltek, Zelenszkij pedig posztumusz Ukrajna Hőse kitüntetésben részesítette Hotszkijt és a szigeten állomásozó többi katonát.

A hangfelvételt nyilvánosságra hozták, és az ukrán közvélemény szomorúan és büszkén hallgatta a mártírok szavait.

Vaszil Virozub atya, az ukrán ortodox egyház papja kapta a feladatot a halott ukrán katonák temetésére. Az elesettek holttestét kellett volna hazahoznia, így Virozub még aznap este útnak indult két másik lelkésszel és egy orvossal. Február 26-án érkeztek a szigetre, az orosz haditengerészet által kijelölt zöld útvonalon, ám itt váratlan fordulatot vettek a papok kalandjai.

Szpecnazos katonák foglalták le a hajójukat, majd közölték a pappal és társaival: a szigetet védő ukránok mind megadták magukat, és hadifogságba estek. A terület most már Oroszországé.

A kommandósok felpakolták a négy fős csapatot egy hajóra, és Szevasztopolba szállították. Útközben közölték velük, nem tart soká a fogságuk, mert hét-nyolc napon belül befejeződik a „különleges katonai művelet” Ukrajnában, és szabadon engedik őket. Végül más személyekkel együtt betuszkoltak egy kisbuszba és egy fogolytáborba szállították őket, kihallgatásra.

Az oroszok nem tudták elhinni, hogy önszántamból mentem a Kígyó-szigetre. Azt hitték, hogy titkos küldetésen vagyunk. Vicces volt! Három papot és egy orvost küldtek, hogy visszafoglalják

- mesélte Virozub. Bár több orosz kormányhivatal (FSZB, helyi ügyészek, katonai hírszerzés) is kihallgatta, miközben kémkedéssel gyanúsították, a beszélgetések nem vezettek sehová. Márciusban végül a papot 200 másik fogvatartottal együtt egy Iljusin Il-76-os katonai teherszállító repülőgépbe tuszkolták és orosz fogolytáborba szállították.

Hatalmasra nőtt PR egyetlen kétségbeesett mondatból.

A határőr utolsó mondata végül napokon belül nemzeti szlogenné, globális mémmé és az orosz agresszióval szembeni hősies ukrán dac szimbólumává vált.

Hamarosan a mondat megjelent a hirdetőtáblákon, elektronikus útjelző táblákon, a kávézókban, a boltokban, az ukrán kormányépületeken, az autók szélvédőjén, a fronton harcoló katonák egyenruháján. Még egy rögtönzött „himnusszá is vált”, amelyet az ukrán Botashe együttes énekelt meg, Ukrajna nemzeti nagyságáról és demokráciájáról.

A szlogen, ami a háború első napjaiban olyan elterjedté vált, mint a „titokzatos” ukrán vadászpilóta, aki éjszakánként sorra szedte le az orosz vadászgépeket Ukrajna egéről. A siker mögötti magyarázat maga Zelenszkij volt, aki mesteri kommunikátorként értette meg hősiesség, önfeláldozás és az ilyen szavakban és tettekben rejlő PR erejét. Hamar felismerte, hogy a Kígyó-sziget bátor védelmezőinek története hatásos PR-üzenet, amely otthon támogatást, külföldről pedig szimpátiát vált ki.

Nem véletlen, hogy az ukrán elnök márciusban a brit alsóházban tartott beszédében Churchill 1940-es, Anglia „legsötétebb órájában” mondott beszédét ismételte el:

Harcolni fogunk az erdőkben, a mezőkön, a partokon, az utcákon.

A brit alsóházban elhangzott beszédében már hatásosan alkalmazta a kígyó-szigeti ostrom történetét:

Amikor egy orosz hajó azt követelte, hogy a mieink tegyék le a fegyvert, ők válaszoltak neki. És mi éreztük az erőt. Népünk nagy erejét, amely a végsőkig üldözni fogja a megszállót.

Nem sokkal később az állami alkalmazottaknak is engedélyezték, hogy használják a kifejezést anélkül, hogy megsértenék az illemszabályokat. A szlogen kimondhatóvá, közvetíthetővé és az elfogadott diskurzus részévé vált.

De mi lett a hősök sorsa?

Hotszkij és emberei egy része életben maradt. A Moszkva és a Vaszilij Bikov egész napos bombázás után két orosz csoport északról és délről közeledve, sötétben rohamozta meg a szigetet. A reménytelen helyzetben a helyőrség kisebb összecsapásokat követően letette a fegyvert. Hotszkijt és a határőrség többi tagját egy vontatóhajóra rakták, majd egy héttel később Sztarij Oszkolban kötött ki, az orosz belgorodi régió fogolytáborában. Hotszkij nem árulta el, hogy az oroszok megkínozták-e őt, de a pap, Virozub vallomása alapján feltételezhető, hogy igen.

A papot a Sztarij Oszkoltól körülbelül 150 kilométerre fekvő Szebekino városa mellett lévő táborba vitték.

A pólót viselő fogvatartottaknak kint kellett térdelniük a hóban, karjukat a fejük mögé téve.

Két-három órát voltunk ott. Mínusz 20 fok volt. Ha felemelted a fejed, hogy körülnézz, egy pisztoly csövével ütöttek le

- emlékezett vissza Virozub. Többen elvesztették az eszméletüket. A foglyok csak a harmadik napon kaptak ételt. A kínzások azonban csak akkor kezdődtek el igazán, amikor Virozubot áthelyezték Sztarij Oszkolba, ugyanoda mint Hotszkijt.

T alakban kifeszítették a karjaimat, és elektromos marhaszurkálóval szurkáltak. Amikor elestem, felemeltek és megismételték. Minden alkalommal, amikor kérdeztek valamit, megütöttek

- mesélte Virozub. A legrosszabb pillanat március végén következett be, amikor az őrök meztelenre vetkőztették és egy gumifalakkal ellátott, fagyos büntetőcellába zárták. Három napot töltött ott, ahol túl hideg volt ahhoz, hogy leüljön vagy lefeküdjön, és lehetetlen volt aludni. A második napon hallucinálni kezdett.

A végére már búcsút mondtam az életnek. Nem hittem, hogy túl fogom élni. Olyan volt, mintha egy megsemmisítő táborról szóló filmben lennék. Kivéve, hogy minden valóságos volt

– mondta Virozub az esetről.

Nem sokkal később Hotszkij számára véget ért a borzalom. Április közepén őt és nyolc másik határőrt egy fogolycsere részeként az oroszok átadták Ukrajnának. Ugyanebben a hónapban szabadon engedték a másik két papot és az orvost, végül Virozub májusban szabadult, egy hasonló fogolycsere keretében. Hotszkij határőr kollégái közül tizenkilencen továbbra is orosz börtönben vannak, ahogy a velük együtt elfogott 50 katona is.

Sajnáltam őket (az oroszokat). Paradox helyzet volt. Szabadabb voltam, mint az engem őrző kísérők. Végül is egy nagy börtönben kellett maradniuk. Ez a börtön Oroszország

– reagálta Virozub a szabadságára.

A Kígyó-sziget utóélete

Április közepén az ukrán posta piacra dobta legújabb bélyegét. A bélyegen egy ukrán katona látható, amint középső ujját mutatja egy nagy szürke hadihajónak: a Moszkvának. Igor Szmeljanszkij, az ukrán posta-igazgató bevallása szerint, még a háború első napjaiban a lakosságtól kért javaslatokat egy bélyegre, egy ötvenes listát bocsátottak szavazásra, a hadihajó lett a győztes.

A bélyeg április 12-én került forgalomba. Másnap este Ukrajna két Neptun hajóelhárító cirkálórakétát lőtt ki. A két találat hatására elkezdődőtt a zászlóshajó végső agóniája, míg végül április 14-én vontatás közben végleg hullámsírba merült a fekete-tengeri flotta büszkesége. A Moszkva volt az első orosz zászlóshajó, amely az 1905-ös orosz-japán háború óta elsüllyedt, és a legnagyobb orosz hajó, amely 1945 óta konfliktusban veszett oda. A másik „ostromhajó", a Vaszilij Bikov eddig sem húzta, már március 7-én rakétatalálat következtében elsüllyedt.

Footage of missile cruiser of the Russian Black Sea fleet shortly before sinking. #Moskva

— Anonymous (Operations) April 18, 2022

Video allegedly showing the Russian Navy patrol ship Vasily Bykov burning after being targeted by Ukrainian forces last night. #Ukraine

— BlueSauron️ (@Blue_Sauron) March 7, 2022

A Kígyó-sziget négy hónapos orosz megszállása kellemetlen élmény volt az oroszok számára. Moszkva rakétaütegeket, légvédelmi ágyúkat, radarokat és felderítő járműveket telepített a helyszínre. A stratégiai cél a Fekete-tenger északnyugati részének légterének ellenőrzése volt, valamint az ukrán hajókra vonatkozó embargó végrehajtása, hogy azok ne hagyják el Odesszát és más kikötőket.

Az ukránok bayraktar drónokkal és rakétákkal nyugtalanították az orosz csapatokat. Az ukrán légicsapások eltaláltak többek között egy utánpótlást szállító helikoptert és megbénítottak egy járőrhajót is. Rendszeresen nagy hatótávolságú rakéták csapódtak a mólóba.

Végül júniusban az oroszok elhagyták a szigetet, a Kreml állítása szerint, jószolgálati gesztusként. Rövid ideig a területet nem foglalták el, majd egy 15-20 fős ukrán alakulat egy éjszakai akció során kitűzte az ukrán zászlót. Erre azonban már azután került sor, hogy Oroszország foszforlövedékekkel bombázta a szigetet. Többek között megsemmisült az ókori amforák gyűjteménye, a többi kiállítási tárgy  és a világítótorony is.

A Kígyó-sziget azóta lakatlan, de az ukrán zászló még mindig lobog rajta.

Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ