Kiderült, kik vásárolják fel Budapestet
Az iroda a legkeresettebb termék
Az év első felének talán legfontosabb tranzakciójának keretében a KGAL Group német vagyonkezelő társaság vásárolta meg az Eiffel Tér Irodaházat az Europa Capitaltól. A komoly kiskereskedelmi területtel rendelkező irodaház megvásárlása mérföldkőnek tekinthető a budapesti befektetési piacon, hiszen a német intézményi befektetők visszatérését jelzi.Szeptemberben került eladásra a Budapest ikonikus épületének számító Park Atrium irodaház. A vevő a szintén német befektetéskezelő Corpus Sireo által kezelt alap, míg az eladó a GLL Real Estate Partners által menedzselt Accession Fund volt. A vételárról a felek annyit árultak el, hogy az meghaladta az 50 millió eurót.
Az év legnagyobb volumenű tranzakciója egy osztrák befektetőhöz köthető. A CA Immo 175 millió euró értékben vásárolta meg az összesen 70 400 négyzetméter területű Millennium Towers négy irodaépületét. Az ingatlanokat a fejlesztő TriGranit és a Heitmann egyik leányvállalata tulajdonolta korábban. A Park Atrium eladásához hasonlóan ez a szeptemberi tranzakció is 7 százalék alatti hozamszinten zárult, ami mérföldkőnek számít a válság utáni budapesti irodapiacon.

Bár a magyarországi ingatlanpiac szereplői évek óta a biztos fellendülés jelét elhozó messiásként vártak a német alapok visszatérésére, a befektetési volumen bővüléséhez számos egyéb régióból érkező befektető aktivitása is elengedhetetlen volt 2016-ban. A görög hátterű Zeus Capital Management első magyarországi akvizíciójára idén márciusban került sor. A Kelet-Közép- és Délkelet-Európára összpontosító befektető a HB Reavis első budapesti fejlesztését, a Váci Corner Offices irodaházat vásárolta meg.
Részben ez az eladás is segíthette, hogy a HB Reavis májusban megvásárolta a Bem Palace projektet az UniCredit Csoporthoz köthető Európa Ingatlan Befektetési Alaptól. A fejlesztő a 32 ezer négyzetméteres fejlesztés mielőbbi kivitelezését jelentette be, azonban - részben a műemlék épület bontása miatti tiltakozások hatására - az illetékes hatóság utólagosan visszavonta a projekt építési engedélyét.
Szintén újdonságnak számít a régiós ingatlanalapok megjelenése a magyarországi befektetési piacon. Nemrég jelentették be, hogy a cseh ZFP Investments ingatlanalap vásárolja meg az Atenortól a Váci Greens irodaház "C" épületét. A szlovák IAD Investments csehországi leányvállalatának portfoliójában eddig csak csehországi ingatlanok szerepeltek.
A jövőben az új befektetők belépése tovább folytatódhat. Sokan számítanak arra, hogy a régiós számos országában már rendkívül aktív - sőt, sokszor a legfontosabb szereplőnek számító - dél-afrikai tőke is hamarosan megjelenik Magyarországon. A távolról érkező befektetők Romániában, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Horvátországban és Szerbiában már vásároltak, és hazánkban is nézelődnek, így elképzelhető, hogy előbb-utóbb itt is megjelennek.
Magyar befektetők
2016-ban is aktívak maradtak a magyar befektetők az irodapiacon, az év első bejelentett tranzakciójának keretében az Erste Ingatlan Kft. vásárolta meg a Budapest első modern irodaházaként számon tartott East-West Business Centert, a Skanska első magyarországi fejlesztését. Az Erste Alapkezelő Zrt. ingatlanalapjai pedig decemberben jelentették be, hogy megvásárolták a Skanska legújabb budapesti irodafejlesztését. A 26 200 négyzetméteres Nordic Light 67 millió euróért cserélt gazdát.Május végén jelentették be, hogy a Diófa Alapkezelő a Torony Ingatlan Befektetési Alapon keresztül megvásárolja a 12 700 négyzetméteres V17 irodaházat a WING-től, ami azért fontos, mert ezelőtt hosszú éveken át nem láthattunk példát arra, hogy befektető még építés alatt álló ingatlant vásároljon. Ha rendszeressé válnak az ilyen jellegű tranzakciók, az nagyban segítheti a fejlesztői ciklusok felgyorsulását.
Nem ez volt a Diófa egyetlen idei irodapiaci vásárlása, az Infopark E épületének 2015-ös megvásárlása után az idén a G épület került a Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alap (MPTIA) tulajdonába. Szeptemberben a Tabán irodaház került az alap portfóliójába, a 2000 négyzetméteres épület eladója az Indotek Csoporthoz tartozó Reconcept Ingatlanalap volt.
A magyar befektetők sorát továbbra is erősítik a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott Pallas Athéné Alapítványok. Az Optima Zrt. által kezelt pénzcsapok az idén megvásároltak két irodaházat a Millenárison, a Széll Kálmán téri Buda Palotát (volt Postapalota) és egy debreceni irodaházat, szeptemberben pedig egy 7,5 hektáros Váci úti telekegyüttes megvételét jelentették be, melyen a budapesti piac legnagyobb irodafejlesztése indulhat el.

Vidéken is van élet
A kiskereskedelmi és logisztikai piacon kisebb mozgolódásokat láthattunk csak, ugyanakkor ezekben a szegmensekben is kiemelkedő volt a magyar alapok aktivitása, amelyek újabb bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy Budapesten kívül is van élet a befektetési piacon. Tavasszal az OTP Ingatlanbefektetési Alap vásárolt meg egy újabb, mintegy 30 ezer négyzetméteres logisztikai ingatlant a Győri Ipari Parkon belül. A Diófa Alapkezelő által kezelt MPTIA pedig nyáron vásárolta meg a 26 ezer négyzetméteres kispesti Europarkot, a 14 ezer négyzetméteres Zala Parkot, illetve egy háromcsillagos pécsi szállodát is.A külföldi befektetők is képviseltették magukat a logisztikai piacon. A cseh hátterű CTP két ingatlannal bővítette portfólióját az év elején, egy 34 ezer négyzetméteres raktárral Üllőn és egy 6 ezer négyzetméteres raktárral és üzemmel Tatabányán. Az év talán leginkább figyelemre méltó logisztikai tranzakciója a norvég olajalap magyarországi bevásárlása volt. A Norges Bank Real Estate Management 55,3 millió eurót fizetett a korábban 100 százalékban tulajdonos Prologisnak a lengyel, cseh és magyar eszközöket tartalmazó portfólió 50 százalékos részesedéséért. A portfólió nyolc épületet (összesen 148 ezer négyzetméteren), valamint fejlesztési telkeket (összesen 173 ezer négyzetméter) tartalmaz a lengyelországi Wroclawban, a csehországi Prágában és Budapesten.
A kiskereskedelmi és a logisztikai piacon is tényezővé vált első magyarországi vásárlásával egy Közép-Európában csak néhány hónapja aktív szereplő, az Európa-szerte jelentős portfólióban rendelkező M7 Real Estate. A befektető CEREF I névre hallgató alapja a CIB Csoporthoz tartozó Recovery Zrt.-től vásárolt egy ingatlanportfóliót, mely két kisebb - meg nem nevezett - bevásárlóközpontból és egy 11 500 négyzetméteres, jelenleg üresen álló városi logisztikai ingatlanból áll. Más befektetőkhöz hasonlóan ők is jelezték, hogy további vásárlásokat terveznek a célországaikban - így Magyarországon is, a befektetési piac tehát mindenképp egy izgalmas 2017-es év elé néz.
A cikk rövidített változata a Portfolio Ingatlanmagazin legújabb számában jelent meg.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Jelentett a hírszerzés: nagy a baj az ukrán hadseregben, súlyos lépésre kényszerül Kijev
Felszámolták az utolsó harckocsizó dandárt is.
Megérkezett az időjárás-előrejelzés: ilyen idő lesz a hétvégén Magyarországon
Hullámzó frontálzóna érkezik.
Lesújtó tanulmány jelent meg a cukormentes üdítőkről: még a hagyományos italoknál is veszélyesebbek lehetnek
Nagy kockázatokat azonosítottak a kutatók.
Burkhard tábornok: Oroszország nemsokára készen áll egy újabb háborúra, és van egy behozhatatlan előnye
Aggódik az európai nukleáris hatalom katonai vezetője.
Külföldön dolgozol? Így számítják be a nyugdíjadba az EU-s éveket
Sokan vállalnak munkát külföldön, ám gyakori kérdés, hogy miként számít majd bele a külföldön ledolgozott idő a magyar nyugdíjba. Jó hír, hogy az európai szabályoknak köszönhetően ne
Az osztalék portfólióm - 2025. július
A Pepsi csomagomat megdupláztam, szerintem jó áron és éppen időben, mielőtt kijött volna a jó negyedéves jelentésével. És kaptam egy csomó osztalékot is, jó hónap volt.VáltozásokPepsiCo
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Top Indexek Expressz certifikát éves 9% fix hozammal
A világpiacok jelenlegi turbulens időszaka kiváló alkalmat kínál a kedvező beszállási pontok kihasználására. Az új Top Indexek certifikátunkkal most a Swiss Market Index, a Nasdaq 100 és
Mi a legerősebb érv a demokrácia ellen?
Járom a TV stúdiókat ebben a három éve tartó, kis magyar kvázi-recesszióban. Mi a baj a magyar gazdasággal? - szól a kérdés. Hol a növekedés?... The post Mi a legerősebb érv a demokrácia e
Afrika technológiai innovációkkal tenne a fenntarthatóságért
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) kidolgozott egy tudományos, technológiai és innovációs (STI) befektetési ütemtervet, hogy az afrikai országok ezek seg
Biztos nem csak szerencsejátékozol befektetés helyett?
A pénzügyi tudatossági körökben köztudott, hogy a szerencsejáték alapvetően a vesztesek játéka. Ennek oka teljesen érthető, még ha a játék szervezője profitmotiváció nélkül is dolgozna
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
