Brutális bevételt hozott a Sziget a lakáskiadóknak
Mekkora üzlet az Airbnb?
Korábbi elemzésekben a Portfolio Ingatlan is foglalkozott azzal, hogy miért dönt sok befektető - különösen a belvárosban - a rövidtávú turisztikai célú lakáskiadás mellett. A lakáskiadók közötti verseny az egyre több piacra lépő szereplő miatt ugyan növekszik, de egy jó elhelyezkedésű és jól menedzselt lakással még most is magasabb hozamok érhetők el, mint a hosszútávú bérbeadással.A Sziget hatása a budapesti szálláshelyekre
A Magyar Nemzetgazdasági Minisztérium mérése alapján az országba irányuló turisták 10-12 százalékát a fesztiválok jelentették tavaly, ami mintegy 100 milliárd forintnyi bevételhez juttatta a gazdaságot. A fesztiválszezon tehát a szállodaipar számára is rendkívül fontos időszak, ilyenkor több fővárosi szálloda maximálishoz közeli kihasználtsággal üzemel, miközben a rövidtávú lakáskiadás is magas szinten pörög."A turizmus közvetlen eredményein túl azonban az országimázshoz is nagyban hozzájárul, hogy amikor konkrét apropóból idejön egy látogató, akkor milyen benyomásokkal távozik az országból, és visszajön-e. A fesztiváloknak ebből a szempontból különösen nagy a hatásuk, az elmúlt évtizedekben sokan ezeknek köszönhetően tették fel Magyarországot a térképre." - mondta el Fülöp Zoltán, a Sziget Csoport menedzsere. A Szigetre érkező vendégek 85 százaléka külföldi, akik közül sokan az itt tartózkodásuk idejére a belvárosban keresnek maguknak szállást. Ez egyidejűleg több tízezer szálláshelyre teremt igényt, amiből mostanra az Airbnb-nek is egyre jelentősebb a szerepe.

Szálloda vagy Airbnb?
Néhány hete egyeztetések kezdődtek a Magyar Turisztikai Ügynökségnél a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által évek óta szorgalmazott, a rövid távú lakáskiadás szabályozásával kapcsolatos javaslatairól. Ennek kapcsán a kiadható napok számának korlátozása is felmerülhet, ami viszont nemcsak a szektor, hanem a fesztiválszezon alatt Budapestre látogató több tízezer turista számára is jelentős változásokat hozhat. A turisztikai céllal kiadott lakások iránti igényt jól mutatja, hogy egy olyan időszakban, mint a mostani, az Airbnb-n hirdetett közel 9000 ezer lakás mindössze 3 százaléka elérhető. Budapest belvárosában az egy és kétágyas helyekből a fesztivál utolsó előtti napján mindössze 23 állt rendelkezésre.A magas kereslet miatt viszont az árak is jelentősen módosultak. Az egy főre jutó szokásos 3-4 ezer forintos éjszakánkénti árakkal most egyáltalán nem lehet találkozni, a megmaradt szállások esetében az egy főre jutó szállásdíj a 20-30 ezer forintot is meghaladja.

"A felmerült esetleges korlátozások azért sem tesznek jót a piacnak, mert elriaszthatják azokat, akik most kezdenének turisztikai célú lakáskiadásba. Hogy ezzel kapcsolatban mire számíthatunk, érdemes-e még rövidtávú lakáskiadásba fogni, arról a Magyar Apartman Kiadók Szövetségének szeptemberi konferenciáján részletesebb információkat is megtudhatnak a résztvevők." - tette hozzá a szakember.
Brutális műveletre készültek az oroszok a NATO egyik legerősebb országában – durva lépést tettek a hatóságok
Robbantásokra és merényletekre készültek az orosz ügynökök.
A lakóingatlan lehet a kitörési pont a hazai ingatlanpiacon
A Royal Institution of Chartered Surveyors konferenciáján elhangzottak alapján.
Fehér Ház: nincs napirenden a közeljövőben találkozó Trump és Putyin között
Korábban még két héten belüli időpontról volt szó.
Az európai országok új béketervet dolgoztak ki Ukrajna számára – Trump kezébe adnák a pallost
A budapesti békecsúcs előtt egészen merész stratégiát dolgoztak ki az uniós tagállamok.
Ezeken a befektetéseken kereshetsz nagyot, ha jön az ukrajnai béke!
Újra fantázia lehet ezekben a papírokban.
Budapesti békecsúcs: totális káosz a Fehér Házban, Zelenszkij már Trump háta mögött szerveszkedik
Az amerikai elnök a Nobel-békedíját siratva támadta be Kijevet, készenlétben az EU.
Az EU megelégelte Peking játékát, brutális fegyvert vetnek be – Magyarország is szenvedhet
Az Európai Unió nagyhatalmai már csütörtökön bevinnék az első súlyos csapást.
Kinek kell pénzügyi tanácsadó, ha ott a ChatGPT?
Új kihívó van az ember legjobb barátja címért: kutya helyett egyre többen a ChatGPT-re tekintenek barátjukként, tanácsadójukként. Ahogy egyre fejlettebb modellekkel áll elő az OpenAI, úgy n
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Három évnyi vagyonteremtés története - A HOLD OVK teljesítménye
Három éve indult a HOLD Online Vagyonkezelés (OVK) szolgáltatása, nagyon szerencsés időpontban. A nyomott kezdeti részvényárak, a magas kötvényhozamok remek környezetet teremtettek az befektet

KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Innovációs verseny nélkül nagyban lehet gondolkodni
Azaz nagyvállalatoknak pályázat, ahol ha most gyorsan teljesítesz egy feltételt, akkor különös verseny nélkül tudsz maximum 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapni - wow

Robosztus gazdasági növekedés mellett működhet a 14. havi nyugdíj
A magyar kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését is fontolgatja. A kijelentés azonnal beindította a találgatásokat, hiszen egy ilyen lépés nemcsak a nyugdíjasoknak jelentene pluszpénzt, hanem a
Forradalom a konnektorban
Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

Comcast Corporation - elemzés
Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10


Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!