Ingatlan

Kiderült, ki építheti fel a Néprajzi Múzeum első ütemét

Portfolio
A Market Építő Zrt. nyerte a Néprajzi Múzeum mélyépítésére vonatkozó nyílt közbeszerzési eljárást, miután 2,5 milliárd forintos ajánlattal ő nyújtotta be a legkedvezőbb pályázatot. A munkálatok 2017. december 19-én megkezdődtek.
A Néprajzi Múzeum építése két ütemben zajlik majd. A most kezdődő mélyépítési munkálatok magukba foglalják a munkagödör kialakítását (munkatér elhatárolása, víztelenítés, résfalazás, föld kiemelése és elszállítása), a közműkiváltási munkákat, valamint a közműmentesített terület biztosítását, de az alapozást már nem. A második ütemben megvalósítandó generál kivitelezés közbeszerzési eljárását a jövő évben írják ki. A múzeum egy 34 ezer négyzetméteres épületben kap új helyet, melynek épületét a magyar Napur Architect építésziroda tervezte meg.

A Liget Budapest projekt keretében megvalósuló fejlesztésekről Dr. Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója részletesebben is beszélt egy, a Portfolio Ingatlannak adott korábbi interjúban.
RSM Blog

Értékpapír és állampapír öröklése

A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen igaz ez a bank- és értékpapírszámlákon elhelyezett pénzeszközök, ért

Holdblog

Németország hűti legjobban a világot

Évi 201 ezer tonna fagyi külföldre - ezzel Németország messze a világ legnagyobb exportőre volt 2023-ban, a fagyi őshazájának tartott Olaszország a kanyarban sincs. Persze... The post Németorsz

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Interaktív online előadás

Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez

Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.

Ez is érdekelhet