FONTOS Kiszivárogtak Donald Trump célpontjai – Megérkezett az erősítés, gyakorlatilag bármikor megindulhatnak a bombázók
Ingatlan

Eladó az ország legdrágább lakása

Portfolio
Piacra került az ország talán legdrágább lakóingatlanaként is hasznosítható épülete az egykori Hatvany Villa helyén felépített Villa Budapest. Az egyik legimpozánsabbnak megálmodott magyarországi épületet, az eredeti tervek szerint rendezvényközpontot a világ legnevesebb szakemberei is segítettek újraálmodni, melyre a befektető a saját bevallása szerint eddig mintegy 16 évet és 2,5 milliárd forintot áldozott.
A kuriózumnak számító épület rövid történetéhez tartozik, hogy a világháborúban olyan komoly bombatalálat érte, hogy a Várnegyed újjáépítése során nem állították helyre, a telken pedig átmenetileg csupán egy játszóteret alakítottak ki. A Hatvany család tulajdonában maradt ingatlant a kilencvenes évek közepén a Budapanoráma Kft. tulajdonosa, Bognár Botond vásárolta meg és kezdte el újjáépíteni.

Eladó az ország legdrágább lakása
Bognár Botond a Portfolio.hu megkeresésére elmondta, hogy az 1996-ban vásárolt ingatlanon eddig mintegy 2,5 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre. Az épület jelenleg szerkezetkész állapotban van, és elválasztó falak, gépészet valamint burkolat beépítésével máris használhatóvá varázsolható az ingatlan, amit ha új tulajdonosa lakásként használna, akkor az ország egyik legdrágább lakóingatlana lenne.


Nagyobb térképre váltás

Az épület értékesítésével megbízott CBRE tájékoztatójából kiderül, hogy az ingatlan teljes területe közel 4000 négyzetméter, beleértve a 700 négyzetméteres teraszt. Az épület öt szintből és egy teraszból áll. Az eredeti tervek szerint a legfelső szintet galériaként, az első szintet szalonként használták volna. A -1. szinten a beruházást megelőző ásatások által feltárt XVI. századi török kori bástya maradványai találhatóak. A kiszolgáló helyiségeket és irodákat pedig a legalsó szintre képzelték el.

A lakóingatlan funkció mellett azonban számos egyéb felhasználási területe lehet az épületnek. Az általános gazdasági és a jelenlegi finanszírozási körülményeket leszámítva, az épület akár boutique hotelként, rezidenciaként, követségi épületként, és az eredeti koncepció szerint kulturális-, szórakoztató-, és rendezvényközpontként is kiválóan üzemeltethető. A kérdés ott merül fel, hogy kinek van annyi szabad forrása, hogy a jelen körülmények között egy ilyen luxusprojektbe fektessen, és ha van is ennyi pénze valakinek, miért éppen Budapesten költené azt el?

Eladó az ország legdrágább lakása
A hagyományosan a luxus kategóriába tartozó ingatlanokat közvetítő Engel & Völkers ingatlanreferense, Kacsmarik Ágnes elmondása szerint, egy ilyen értékű ingatlant a jelenlegi piaci helyzetben szinte biztosan egy keletről érkező befektető az aki megvásárolhat. A cég nyilvános adatbázisában fellelhető budapesti lakóingatlanok közül jelenleg a legdrágább egy 2,25 milliárd forintos áron hirdetett luxus villa a XII. kerületben, amit egy 1,98 milliárdos art decó villa követ a sorban.

Ha figyelembe vesszük a tulajdonos 16 éves munkáját és a szerkezetkész állapotig jutott projektbe eddig beleölt 2,5 milliárd forintot, akkor könnyen megállapíthatjuk anélkül, hogy a természetesen a közvélemény számára szigorúan titkos vételárról többet is tudnánk, sejthetjük, hogy amennyiben sikerülne értékesíteni az ingatlant, és azt az új tulajdonos befejezné, akkor akár a legdrágább budapesti lakóingatlan címre is pályázhat az új tulajdonos. Az ingatlan befejezésére és a kialakítására, pluszban rákölthető összegek tekintetében találgatásokba talán nem is érdemes beleszaladni egy ilyen speciális és egyedi ingatlan esetében, hiszen millió apró feltétel befolyásolhatja a végösszeget. Mindenesetre nem lenne meglepő az sem, ha az új tulajdonosnak a kulcsrakész állapot megvalósításához akár az eddig befektetett 2,5 milliárd forint dupláját kéne befektetni a város legexkluzívabb lakó, vagy egyéb funkciójú ingatlanának kialakításáért.
Holdblog

Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes

A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a

Holdblog

Kína markában a kritikus nyersanyagok

Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Ez is érdekelhet