Sokan idegenkednek az ingatlanközvetítők igénybevételétől, pedig a szakértői segítség jelentős előnyökkel járhat egy ingatlan adásvétele során. Az Egyesült Államokban a tranzakciók több mint 90%-ában professzionális ingatlanügynökök vesznek részt, és Magyarországon is egyre többen ismerik fel a közvetítők által nyújtott hozzáadott értéket.
"Az ingatlanközvetítés a nagy számok játéka: az adott ingatlanra kell azt a vevőt megtalálnunk, akinek az adott ingatlan a legtöbbet ér. A legmagasabb elérhető vételár miatt így egy jó ingatlanos ténylegesen pénzt tesz az eladó zsebébe" − mondta el a Portfolio-nak Máté Ferenc, a Duna House vezérigazgató-helyettese.
A szakember szerint a kritikák jellemzően olyanoktól érkeznek, akiknek nincs közvetlen tapasztalatuk ingatlanközvetítőkkel. Ezzel szemben azok körében, akik szakértő bevonásával vásároltak vagy adtak el ingatlant, konzisztensen magas az elégedettség.
Elkerülni a buktatókat
Egy ingatlan adásvétele a legtöbb ember számára élete legnagyobb értékű tranzakciója, amely számos jogi és pénzügyi buktatót rejthet. Az értékesítő szakemberek jól ismerik a folyamat legapróbb részleteit, folyamatosan képzik magukat, és kapcsolatban állnak ügyvédekkel, minősített értékbecslőkkel, statikusokkal, valamint profi hitelszakértőkkel is.
Az utóbbi évek állami támogatási konstrukciói (CSOK, falusi CSOK, Babaváró, otthonfelújítási támogatás, zöld hitelek) még tovább emelik a tétet, hiszen nem könnyű feladat eligazodni a szabályozások dzsungelében. Márpedig egy felkészült szakértő és a vele dolgozó pénzügyi tanácsadó képes személyre szabottan megmutatni, hogy ki mire jogosult, és hogyan érdemes kombinálni a támogatásokat, mutatott rá Máté Ferenc.
A szakértő kolléga napi szinten látja a kereslet és kínálat alakulását, hozzáfér friss piaci adatokhoz, így reálisan tudja meghatározni az ingatlan értékét, ami gyorsabb és eredményesebb értékesítést tesz lehetővé
– mondta a szakember, majd az Otthon Start kapcsán megjegyezte, hogy annak elsősorban a családos, első lakást kereső fiatalok és a kisebb városok, agglomerációs térségek lehetnek a legnagyobb nyertesei.
"A program által kínált kedvezményes finanszírozás és támogatások várhatóan erősen megmozgatják a panellakások és a 70-90 négyzetméteres, korszerűbb társasházi lakások piacát, mert ezek illeszkednek leginkább a fiatal családok igényeihez és a program kereteihez" – tette hozzá a szakember. "Emellett a kisebb települések családi házai is nagyobb figyelmet kaphatnak, mivel sokan a támogatások miatt nyitnak majd az olcsóbb, de nagyobb életteret biztosító ingatlanok felé."
Makroszinten a program élénkítő hatása abban mérhető, hogy növelheti a keresletet a belépő kategóriában, ami láncreakciót indíthat:
ha több fiatal család költözik első lakásba, az felszabadíthatja a bérleti piacot, illetve feljebb is dinamizálhatja az adásvételeket.
Ugyanakkor a kínálat korlátossága miatt számítani lehet rá, hogy az érintett szegmensekben árfelhajtó hatás érvényesül, miközben más, kevésbé támogatott ingatlantípusok (például nagy alapterületű prémiumlakások) piaca mérsékeltebben reagál majd, vélekedett Máté Ferenc.
Ezért is lesz érdekes látni, hogy mi történik majd a közeljövőben az új építésű ingatlanok és a vonatkozó beruházások, fejlesztések terén, illetve a kedvező hitelfelvételnek milyen tovagyűrűző hatása lesz a közvetlenül nem érintett ingatlanszegmensekre
– mondta.
Kitűnni a tömegből, de hogyan?
Tény, hogy az ingatlanközvetítői szakma a digitalizáció és az ügyféligények változása miatt alaposan átalakult az utóbbi időszakban. A hirdetési portálok, az online ingatlankeresők és az okostelefonok elterjedése miatt az ügyfelek jóval tájékozottabbak és tudatosabbak lettek, így a közvetítőknek ma már nem az alapinformáció átadása a fő feladata, hanem komplex tanácsadás biztosítása és egy összetett folyamat menedzselése.
Míg korábban sok közvetítő hasonló módszerekkel dolgozott, ma az különbözteti meg őket, hogy mennyire képesek személyre szabott, komplex megoldásokat nyújtani – például a finanszírozási lehetőségek feltérképezésében, az állami támogatások és hitelek kombinálásában, vagy éppen a helyi mikropiaci trendek értelmezésében, vélekedett a szakember.
Finanszírozás: kulcs, mint mindig
Amikor ingatlanközvetítésről esik szó, nem kerülhetjük meg a finanszírozás kérdését sem, hiszen a legtöbb ingatlantranzakció ezen áll vagy bukik. Ahogy Máté Ferenc rámutatott,
sokszor nem az ingatlan vagy az ár a probléma, hanem az, hogy a vevő nincs tisztában a banki bírálat, a támogatások vagy a szükséges határidők részleteivel.
„Egy felfokozottabb piaci helyzetben, mint amilyet az Otthon Start program hozott, ezek a hibák könnyen ahhoz vezethetnek, hogy valaki lemarad egy kiszemelt lakásról” – hívta fel a figyelmet a Duna House vezérigazgató-helyettese.
A témáról még bővebben a REA Summit powered by Péncentrum konferencián lesz szó.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Szomorú statisztika látott napvilágot - Tovább szedik áldozataikat a gyilkos eszközök
Több mint hatezer áldozat.
Szijjártó: a szankcionált orosz cégek helyén két magyar nagyvállalat is pozíciót szerezhet
Elismerte az egyeztetést.
Magyar magánklinika kerül a Mészáros Csoport érdekeltségébe
Bővül a vállalatcsoport portfóliója.
Eddig tartott a lakáspiaci Otthon Start-őrület: nagyot estek az adásvételek
Egy év alatt 15,7%-ot csökkent a havi lakástranzakciók száma.
Láthatatlan erő emészti fel a világ legnépesebb országának gazdaságági növekedését
Vészjósló jeleket látnak a szakértők.
Taktikát váltott Ukrajna – Ez pedig rámutat egy igencsak súlyos problémára
Ennek ellenére hatékony lehet.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
A lakosság nyer, az ipar fizet? Kettészakította az új szabályozás az energiahatékonysági piacot
Az EKR-rendszer fényes és sötét oldala.




