A Mol és a Telekom után az OTP is új székházba költözik
Bár Csányi Sándor szerint, ez nem egy klasszikus székház lesz, de egy nagy ingatlanberuházásra kerülhet sor a XIII. kerületben, a Madarász utcában, az OTP már meglévő egyik központi irodaháza mellett. Az új komplexum egy 7 emeletes épület lehet, ami a jelenlegi trendekhez igazodva egy munkavállaló-központú irodaház lesz. Mint az elnök-vezérigazgató hozzátette, ma 27 helyen használnak irodákat Budapesten, beleértve a leányvállalatokat is, és ezekből majdnem mindenki át fog költözni az új épületbe, de a Nádor utcában lévő vezetői központ vélhetően megmarad és továbbra is funkcionál majd. Az új irodaházzal kapcsolatos beruházás jelenleg a tervezési szakaszban van.
Ezzel tehát egy újabb nagy hazai vállalat áll be a mostani székházépítési hullámba. Ráadásul az OTP részéről egy olyan cég, amely Mol-hoz és a Telekomhoz hasonlóan elképesztően elaprózódva, a jelenlegi sztenderdek szerint rendkívül hatékonytalanul működött. Mint már többször foglalkoztunk vele, a korábbi szigorú finanszírozási feltételek, mint például az 50 százalékos előbérleti arány előírása arra sarkallta a fejlesztőket, hogy a hosszú távon gondolkodó bérlőkkel vegyék fel a kapcsolatot. Egy jó ajánlat láttán, pedig sok nagy cég döntött úgy, hogy korábbi épülete helyett, inkább built-to suit rendszerben új székházat építtet magának. Elindult egy olyan székházépítési trend, amelynek köszönhetően nagy vállalatok egy épületbe csoportosítják a cég összes divízióját. Korábban a KPMG költözött a Vision Towers első ütemébe az előbb említett módon, míg a Nokia a Corvin sétányon található Skyparkban rendezkedett be, de így épül az Ericsson új dél-budai épülete is. A sornak azonban még nincs vége, a Mol nemrégiben jelentette be, hogy a Kopaszi-gátnál építi fel új épületét, a Magyar Telekomnak pedig a Népligetnél már épül az új székháza.
Az USA sokat veszít az Indiával szembeni kereskedelmi háborújával
Az infláció megugrásának veszélye mellett a lépés geopolitikai kockázatokkal is jár.
Már 2026-ban az összes tagállamot kigolyózhatja az Európai Bizottság
A piaci szereplők bólogatnak ahhoz, hogy ne az uniós országok kezében legyen a gyeplő.
Amy után jön Barbara, Magyarországon is eseménydús időjárás várható
Borult, esős lesz a vasárnap.
Bejártuk a hipermodern hódmezővásárhelyi napelemparkot, ahol a jövő zöld energiáját termelik majd
Elképesztő fejlesztéseket láthattunk.
Megadóztatná a szupergazdagokat a francia kormány
3 milliárd euró többletbevételt remélnek a legnagyobb jövedelműekre kivetett adóból.
Milliárdokba kerülhet a halogatás az inváziós fajok kezelésénél
A kármentés helyett a megelőzésre kellene törekedni.
Ismét jó messze elért Ukrajna keze: Finnország közelében csaptak le a különleges erők
Egy orosz rakétahordozó korvettre.
Tetemes elbocsájtásokra készül a Renault
A francia autógyártó még nem erősítette meg a terveket.
Könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt egyes vállalkozók
Egy társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabály alapján az átalányadózók egy része és az őstermelők könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt. Ugyanis a ezen támogatott hitelnél a bankoknak
Burgonyaválság a láthatáron: így hat a globális felmelegedés az élelmiszer-ellátásra
A klímaváltozás már nem a jövő problémája a mezőgazdaság területén sem. Kína kutatólaboratóriumaiban már most kísérletekkel mutatják ki, hogy milyen következmén
Vidéken még maradt valaki?
E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Minden jónak vége lesz egyszer?
A világ egyik kellemetlensége, hogy folyamatosan változik. Ugyan sokan örülhetnek is ennek, hiszen kevesen tudják ugyanazt a játékot játszani 40-70-100 éven keresztül, azonban megvan ennek a kom
EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p


Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
