Saját bevallása szerint a magyar háztartások 60%-ának van saját autója, 2%-nak tőzsdei részvénye és 17%-nak ingatlanhitele – mutatják az MNB 2020-as háztartási vagyonfelmérésének minap közzétett első eredményei. Az ingatlantulajdon értékével együtt egy medián magyar háztartásnak 20 millió forintnyi (adóssággal csökkentett) vagyona volt 2020 végén. Három év alatt a legidősebbek gyarapodtak a leginkább, a legfiatalabbak a legkevésbé.
Ezen a héten komoly volatilitás mellett ment a kereskedés a tőzsdéken, ugyan a hét közepén láttunk egy jelentősebb visszapattanást, tegnapra azonban alábbhagyott a lendület. A háborúval kapcsolatos hírek mellett újra előtérbe kerültek az inflációs aggodalmak is, miután az Egyesült Államokban 40 éves csúcsra emelkedett infláció, és az EKB is nagyon erős inflációs várakozást közölt a tegnapi kamatdöntés után. Ezt követően ma újabb fordulat jött, és az európai tőzsdéken ma megint jó hangulat uralkodott, miután Putyin pénteken azt mondta, hogy előrelépés és pozitív változások történtek a Moszkva és Ukrajna közötti tárgyalásokban, ami azonnal feldobta a befektetői hangulatot. Közben Amerikában elromlott a hangulat, a kezdeti emelkedés gyorsan alábbhagyott, majd a kereskedés végéhez közeledve mínuszba fordultak az indexek.
Az Európai Bizottság pénteken 300 millió euró összegű sürgősségi makroszintű pénzügyi támogatást folyósított Ukrajnának á- derült ki a testület közleményéből. A források folyósítására gyorsított ütemben került sor annak érdekében, hogy javuljon Ukrajna makrogazdasági stabilitása a jelenlegi helyzetben, amikor is az ország ellen provokáció nélkül és indokolatlanul inváziót indított Oroszország.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak -7-26 százalék közti hozamot értek el 2021-ben, az átlagos nettó hozam 2,63 százalék volt. A magas infláció mellett ez negatív reálhozamot jelent, míg 10 és 15 éves távon a szektor infláció feletti hozama továbbra is 2-4 százalékos sávban alakul. A tavalyi hozamokra 2020-hoz hasonlóan hatással volt a koronavírus, illetve az év második felének makrogazdasági folyamatai, különösen a világviszonylatban erős inflációs nyomás - derül ki az MNB friss közleményéből.
A Moody's Investors Service (Moody's) négy fokozattal leminősítette a fehérorosz kormány hosszú lejáratú kibocsátói és kiemelt fedezetlen adósságbesorolását. A B3-ról Ca-ra rontott minősítésen a hitelminősítő fenntartotta a negatív kilátásokat.
Li Ko-csiang kínai miniszterelnök szerint nem lesz könnyű feladat az idei évre kitűzött, 5,5 százalékos kínai gazdasági növekedés elérése, miközben a világ második legnagyobb gazdasága több kihívással néz szembe. A miniszterelnök pénteken a kínai parlament éves ülésszakának zárónapján tartott sajtótájékoztatóján egyebek mellett a klímaváltozást és a jövedelmek közötti különbségeket emelte ki a kínai gazdaság megoldandó problémái között.
Elromlott a hangulat csütörtökön az európai részvénypiacokon, a tegnapi szárnyalás után ma eséssel indult a kereskedés a nyugat-európai tőzsdéken és a nap folyamán egyre lejjebb kerültek az irányadó indexek. Bár a BUX reggel még jól tartotta magát, a déli órákra a magyar részvénypiacon is komoly mínuszok alakultak ki, és végül 2 százalék feletti csökkenéssel zárta a napot a hazai index, elsősorban a Mol és az OTP esése következtében. A háborúval kapcsolatos hírek sem segítettek ma, sor került az orosz és az ukrán külügyminiszter tárgyalására Törökországban, ami sikertelenül végződött. Közben az inflációs aggodalmak nem enyhülnek, a ma közzétett adat szerint az amerikai infláció 40 éves csúcsra emelkedett, az EKB pedig brutális inflációs várakozást közölt a kamatdöntés után.
Európában remek hangulatbank zajlott ma a kereskedés, 5 százalék körüli pluszban volt a német tőzsde - a mai mozgások mögött több indok is meghúzódhat, az általános tőkepiaci hangulatjavulást magyarázhatja, hogy a holnapi tárgyalás eredményességében reménykedhetnek a befektetők, miután az orosz külügyminisztériumi szóvivő ma azt mondta, hogy Oroszország a tárgyalásokat részesíti előnyben a konfliktus megoldására. Az ukrán haderő emellett beleegyezett az oroszok tűzszüneti ajánlatába, így 12 órára felfüggesztették a harcokat Ukrajnában. A mögöttünk álló hetekben a háború miatt meredeken estek a vezető európai részvényindexek, így akár korrekcióként is lehet értelmezni a mai jó tőkepiaci teljesítményt, a magyar tőzsde ma is komoly pluszban volt az OTP szárnyalásának köszönhetően. Amerikában is remek hangulatban telt a kereskedés.
A februári, kifejezetten magas magyar inflációs mutató megjelenése után a közgazdászok megemelték az idei évre vonatkozó előrejelzésüket. Éves átlagban 7,5-9%-os áremelkedés is lehetséges a szakértők szerint. Az MNB-nek érdemben tovább kell szigorítania a monetáris politikát.
A Versenyképességi Tükröt, amelynek célja a 2019-ben bemutatott 330 pontos Versenyképességi program megvalósulásának utókövetése, 2022-ben harmadik alkalommal jelentette meg a Magyar Nemzeti Bank. A koronavírus-járvány által rendkívüli módon megnehezített körülmények ellenére a program javaslatainak összesített teljesülése a 2020. végi 34 százalékról 42 százalékra emelkedett, emellett a 330 javaslatból 253 esetében már megindult a megvalósulás. A látott eredmények ellenére további erőfeszítések szükségesek a versenyképességi reformok teljes végrehajtására, ugyanis csak ezáltal biztosítható az ország fenntartható felzárkózása.
Az elmúlt hetekben meredeken estek a tőzsdék az Ukrajnában zajló háború miatt, ma is zajlanak az események: sorra hagyják el a nagyvállalatok Oroszországot, a hitelminősítők is látványosan elfordultak Putyintól, az S&P nemrég rontotta le 52 orosz cég hitelminősítését. Emellett az amerikai kormányzat a friss hírek szerint döntött arról, hogy betiltják az Egyesült Államokba irányuló orosz olajimportot, mindezt az USA az európai szövetségeseinek részvétele nélkül is hajlandó volt meglépni - a hírre meredek emelkedésbe kapcsolt az olaj ára. Mindeközben a Világbank 723 millió dolláros költségvetési támogatási csomagot hagyott jóvá Ukrajna számára, a pénzt a gazdasági vészhelyzetből való kilábalás finanszírozására fordíthatja az ukrán kormány. Emellett Oroszország egyik fontos szövetségesével, Venezuelával tárgyalt ma Amerika - több elemző szerint az Egyesült Államok potenciális alternatív kőolajbeszerzési forrásként tekint az országra abban az esetben, ha Washington korlátozni akarná az Oroszországtól vásárolt olaj mennyiségét Moszkva elleni újabb büntetőintézkedésként a háború miatt. Az ázsiai tőzsdéken esést láthatunk, Európában ugyancsak mínuszban indult a kereskedés ám később jobbra fordult a hangulat, míg a magyar tőzsde az OTP remeklésének köszönhetően jelentős pluszban zárt. Folyamatos ingadozás közepette telt a mai kereskedés a tengerentúli tőzsdéken, de végül mindhárom nagy index mínuszban zárt. A befektetők rossz hangulata elsősorban az ukrajnai háború következtében felmerülő geopolitikai kockázatokkal, illetve az energiahordozók árának emelkedésével magyarázható.
Megakadályozhatja az árak elszállását a hazai gabonapiacon a kormányzat által elrendelt exporttilalom. Bár egyelőre ellátási gondoktól nem kell tartani, az intézkedés a legnehezebb helyzet előálltakor is biztosítja a hazai szükségletek kielégítését. A piaci szereplőket váratlanul érte a kabinet döntése, számos részletszabályban várnak útmutatást a szaktárcától - ismerteti keddi számában a Magyar Nemzet.
Februárban hatalmas, 1585 milliárd forintos költségvetési hiány alakult ki a jelentős kormányzati kiköltekezés következtében. A Pénzügyminisztérium kedden közölte az előzetes első kéthavi államháztartási adatokat.
Az elmúlt időszakban meredeken estek a tőzsdék az Ukrajnában zajló háború miatt, és a de-eszkalációra utaló jelek egyelőre nem látszanak. A befektetők emellett aggódnak a globális gazdaságot érő inflációs sokk miatt, miután az olajár felrobbant azt követően, hogy az amerikai képviselőház vizsgálja annak lehetőségét, hogy törvényt fogadjanak el az orosz kőolaj és egyéb energiatermékek importjának betiltásáról az ukrajnai háború miatt. Az európai tőzsdéken délután elkezdett javulni a hangulat és a reggeli esés jelentős részét sikerült ledolgozniuk vezető indexeknek. Az amerikai tőzsdéken eközben nem látszott az Európában tapasztalt hangulatjavulás, a kezdeti mérsékelt mínuszok a nyitástól távolodva egyre mélyültek.
A jelentős forintgyengülés miatt a Magyar Nemzeti Bank várhatóan rendkívüli lépésre kényszerül, erre jó alkalom lehet a monetáris tanács kedden esedékes nem kamatdöntő ülése Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője szerint.
A Portfolio stúdiójából jelentkezünk, ahol Madár Istvánt, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzőjét kérdeztük a forint hétfői, történelmi mélypontjáról. Hétfő délutáni podcastunkban részletesen is elemezzük a helyzetet.
Várhatóan a következő napokban is elsősorban az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos aggodalmak uralják majd a piacokat, amíg a felek nem teszik le a fegyvert, addig maradhat a negatív hangulat. Emellett ugyanakkor lesznek fontos adatok és események is, kiemelkedik ezek közül az EKB csütörtöki kamatdöntése.
Az elmúlt hetekben elsősorban az orosz-ukrán helyzettel kapcsolatos hírek határozták meg a piaci hangulatot, a tőzsdék meredeken esnek a negatív híráram közepette, különösen igaz ez az olyan piacokra, amelyek közel vannak a háború epicentrumához, mint a magyar is. A tőzsdéken közben folytatódik az esés, csúnya mínuszokat lehetett ma látni Európában, ennek megfelelően a magyar tőzsde is jelentős eséssel zárt. A tengerentúlon ehhez képest valamivel visszafogottabbak a mozgások, azonban az amerikai indexek is esnek.
Csütörtökön is az orosz-ukrán háború hírei mozgatják a részvénypiacokat elsősorban, a friss fejlemények, hogy az éjszaka több légitámadás történt Kijevben és elfoglalták az első nagyvárost, Herszont az oroszok. Közben elkezdődött a béketárgyalások következő fordulója az orosz és az ukrán delegáció részvételével. Az európai részvénypiacokon óvatos emelkedésekkel indult a nap, majd a déli órákra ismét lefordultak az indexek, a kereskedés végére pedig komoly mínuszok bontakoztak ki. Az amerikai tőzsdék kis pluszokkal nyitottak, de itt sem tartott ki sokáig az emelkedés. Közben a magyar piac jelentős erősödéssel zárt, főként az OTP-nek köszönhetően.