Keresett kifejezés: 26 24= | Találatok száma: 6330 Új keresés

2012. november 09. 15:38 | Portfolio

Obama sikere óta zuhannak a piacok

Kedden tartották az Amerikai Egyesült Államokban az elnökválasztást, mely során a jelenlegi elnököt, Barack Obamát választották a következő négy évre is a Fehér Ház lakójának. Ez a piacok számára nem a legoptimálisabb kimenetelt jelenti több elemző szerint, mely véleményt arra alapozzák, hogy a régi és új elnök programja elsősorban szigorú költségvetési politika mentén az államadósság csökkentését célozza meg. A tőkepiacok szempontjából a republikánus kihívó, Mitt Romney lehetett volna a kedvezőbb választás, ugyanis az alulmaradt elnökjelölt többek között az adók csökkentésével igyekezett volna a gazdaságot támogatni. Cikkünkben a választás eredményének ismeretében az amerikai börzék illetve az egyes szektorok szerda óta produkált teljesítményét vettük górcső alá.

2012. november 08. 14:44 | Portfolio

Lesz mit korrigálnia az amerikai piacoknak

Az irányadó határidős amerikai indexek nyitás előtti állása alapján a tegnapi közel 2 százalékos esés korrekciója jöhet a kezdő gongot követően. A mérsékelten kedvező hangulatot a várakozásoknál kedvezőbb amerikai makrostatisztikák is segíthetik.

2012. november 05. 14:10 | Portfolio

Közel egyéves mélypontra esik a benzinár

Tovább zuhan szerdától a benzinár a hazai kutakon - tudta meg a Portfolio.hu. Ezúttal literenként nyolc forintos árváltozásra kerül majd sor, melynek köszönhetően közel egy éves mélységbe esik a benzinár. A dízelesek is örülhetnek, hiszen a gázolaj literenkénti ára két forinttal csökken.

2012. november 05. 07:05 | Nagy Viktor

Obama vagy Romney? Melyik elnökjelöltnek szurkoljunk?

Ezen a héten kedden választják meg az Egyesült Államok következő elnökét. A hét, de talán az év hátralévő részének egyik legfontosabb eseménye különleges izgalmakat tartogat, hiszen a két jelölt - a még hivatalban lévő demokrata elnök Barack Obama és republikánus kihívója Mitt Romney - több területen, így a gazdasági kérdésekben is igencsak különböző tervekkel kampányol. Míg Obama kitart a Bush-éra adókedvezményeinek kivezetése mellett, adóemelésben és a kiadások lefaragásában gondolkodik, addig Romney többek között az adók csökkentését és a gazdaság élénkítését támogatja. A két jelölt közül inkább Romney-t nevezhetjük piacbarátnak, hiszen a személyi jövedelemadót, a kamatadót, a nyereségadót és az osztalékadót is csökkentené, ezek a lépések pedig komoly lökést adhatnának a tőkepiacoknak. Az alábbiakban összegyűjtöttük, mit ígér Obama és Romney.

Főbb megállapításaink:

Obama programja

  • szigorú költségvetési politika mentén államadósság-csökkentést indíthat el
  • további támogatásban részesítené az alternatív energia cégeket
  • az egészségügyi rendszer átalakításának folytatásával helyzetbe hozhatja az egészségügyi szolgáltatókat

Romney programja
  • a nyereségadó, az osztalékadó és a kamatadó csökkentésén keresztül általában kedvez a tőkepiacoknak
  • a Dodd-Frank törvény és a Volcker-szabály hatályon kívül helyezésével kedvez a pénzügyi szektornak
  • egyértelműen a fosszilis energiahordozók felhasználásának növelésére épít
  • kedvez a védelmi szektor vállalatainak, hiszen erősebb hadsereget és a védelmi kiadások emelését célozza meg
  • az üzemanyag-fogyasztás csökkentési szabályok felpuhításával kedvezhet az autógyártóknak

2012. október 31. 08:17 | Portfolio

Óvatos optimizmus a piacokon

Kedden is zárva tartottak az amerikai piacok a Sandy hurrikán miatt, mely az első becslések szerint igen jelentős károkat okozott. Ma már azonban újra indul a tengerentúlon a kereskedés, mely során egyes elemzők szerint heves eladói nyomás jelenhet meg. Az ázsiai börzéken szerdán a vevők vették kezükbe az irányítást, az indexek többsége mérsékelt emelkedést mutat.

2012. október 28. 15:59 | Portfolio

Az okostelefonok miatt szenved a játékgyártó

A videojáték konzolokat gyártó Nintendo a héten csökkentette az erre az üzleti évre vonatkozó profit és értékesítési előrejelzéseit arra hivatkozva, hogy az okostelefonok és tabletek ingyenes elérhető játékaikkal eltérítik a potenciális vásárlókat - írja a Bloomberg.

2012. október 26. 14:51 | Portfolio

Nem segített a határidős amerikai piacokon a GDP-adat

Alapvetően pesszimista tőkepiaci hangulat az amerikai határidős piacokra is átragadt, így a hét utolsó napján a kereskedés a negatív tartományban indulhat. A piacokat az sem tudta irányváltoztatásra késztetni, hogy a harmadik negyedéves amerikai GDP-adat jobb lett a vártnál.

2012. október 26. 08:26 | Portfolio

Szabadulnak a részvényektől a befektetők

A csütörtöki kereskedésben alábbhagyott az amerikai piacok lendülete, azonban még a pozitív tartományban tudtak maradni. A befektetők az Apple negyedéves számaira vártak, melyek azonban csalódást okoztak. A gyorsjelentést követően ma reggel az ázsiai indexek jelentős veszteségeket halmoztak fel, a negatív tartományba lökve az európai határidős indexeket is. Ezek alapján az öreg kontinensen csökkenéssel indulhat a kereskedés.

2012. október 24. 15:42 | Portfolio

Elszállt a Facebook (2.)

Hatalmas emelkedéssel indította a Facebook a mai napot. A nyitás előtti kereskedésben 25 dollár közelében is mozgott az árfolyam. Jelenleg, a nyitás után nem sokkal 24 dolláron tartózkodnak a részvények, ami 22%-os emelkedésnek felel meg. Utoljára júliusban jártak ezen a szinten a részvények.

2012. október 19. 17:36 | Portfolio

2014-ben lejáró kötvényeket vett ma vissza az E-Star

Az ESTAR 2012/A kötvényekre a mai napon nem születtek kötések. Egy befektetési szolgáltató jelezte számlanyitási igényét, melyet szerda délelőtt az E-Star menedzsmentje meg fog tenni - derül ki a társaság közleményéből. A 2012-es lejáratú kötvények tulajdonosai utoljára a tegnapi kereskedés során tudták felajánlani papírjaikat az E-Starnak bruttó 35%-os árfolyamérték mellett.

2012. október 19. 09:58 | Portfolio

Határozatlanul emelkedik a magyar börze

A hét utolsó napján kisebb eséssel indította a kereskedést a hazai piac, azonban ez nem tartott sokáig és a BUX emelkedő pályára került. A kezdő gongot követően az OTP rövid időre a 4 000 forintos szint alá is benézett. Bár lassan itt a hétvége, ma még egy ingatlanpiaci adat érkezik az Egyesült Államokból, valamint vállalati gyorsjelentésekből sem fogunk hiányt szenvedni.

2012. október 19. 09:05 | Portfolio

Mélybe rántotta a Google-t a véletlenül közzétett jelentés

Nagyot esett tegnap a Google árfolyama, miután a vállalat meglepetésszerűen közzétette harmadik negyedéves számait. A tervek szerint a piacok zárása után publikálta volna eredményeit a társaság, viszont egy hibából kifolyólag egy félkész verzió már a kereskedés közben nyilvánosságra került. A Google részvényei 8%-os eséssel fejezték be a kereskedést, miután a társaság profitja jóval alacsonyabb lett, mint amire az elemzői konszenzus alapján a piacok számítottak.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

- A "fizetett kattintások száma" több mint 30%-kal emelkedett a harmadik negyedévben, viszont az egy kattintásra jutó bevétel 15%-kal csökkent eközben.
- A lezárt negyedév volt az első teljes negyedév, amelyben a felvásárolt Motorola Mobility eredményei is szerepelnek. A bevételek ennek köszönhetően 2008 első negyedéve óta nem látott mértékben emelkedtek, viszont a profit szintjén csökkenést szenvedett el a cég.
- A mobil szektorból az Android operációs rendszer sikereinek köszönhetően már éves szinten 8 milliárd dolláros bevétele származik a vállalatnak.

2012. október 18. 10:00 | Portfolio

Itt a legkockázatosabb országok listája!

Továbbra is Görögországban a leginkább valószínű az államcsőd bekövetkezése - derül ki a CMA londoni adatszolgáltató harmadik negyedéves összeállításából. A jó hír, hogy Magyarország (a szeptember végi állapotok alapján) ezúttal sem került fel a gyászos tízes listára. A legbiztonságosabb állam továbbra is Norvégia.

2012. október 17. 15:40 | Portfolio

A pénztártagok szívesen veszik igénybe a magánorvosi ellátást

Habár az egészségpénztár kártya terhére vásárolt termékek körét a gyógyszerek vezetik, a tagok közül többen, rendszeresen vesznek igénybe magánfinanszírozású egészségügyi ellátást - derült ki a Szinapszis Kft. kutatásából, melyet a cég az OTP Egészségpénztár felkéréséből végzett a pénzintézet tagjai között. A magánorvosi ellátást a szélesebb lakossági felmérésekhez képest kétszer többen (a tagok 40 százaléka) veszik igénybe a pénztártagok közül, azonban a pénztártagok inkább a kisebb összegű ellátásokat finanszíroznak az egészségpénztári számlájuk terhére.

2012. október 12. 14:48 | Portfolio

Lendületet vehetnek az amerikai piacok

Mérsékelten optimista hangulatban nyithatnak az amerikai piacok a határidős indexek nyitás előtti állása alapján. A kedvező hangulat részben azzal magyarázható, hogy a JP Morgan és a Wells Fargo EPS soron várakozások feletti harmadik negyedéves gyorsjelentést publikált a kezdő gong előtt. A fél háromkor érkezett amerikai makroadat bár kisebb meglepetést okozott, piaci reakció nem követte.

2012. október 12. 08:29 | Portfolio

Nem találják az irányt a piacok

Tegnap úgy tűnt, hogy végre jöhet az emelkedés az amerikai piacokon is, amit egy vártnál jobb munkaerőpiaci adat is megerősített, azonban csalódniuk kellett azoknak, akik erre számítottak. Ázsiában már újra mérsékelt optimizmus vetette lábát, amit egy kedvező kínai adat is segíthetett. A mérsékelten kedvező ázsiai hangulat a nyitás előtti kereskedésben az európai határidős piacokra is átragadt, mely alapján óvatos emelkedéssel indulhatnak a piacok mind Európában mind Budapesten.

2012. október 05. 10:38 | Portfolio

Nem tett le tervéről a Fiat - Megvásárolná az Opelt

A Fiat ismét tárgyalna a General Motors-szal az Opel esetleges felvásárlásáról, amennyiben az amerikai autógyártó úgy döntene, hogy eladja európai leányvállalatát - számolt be az Il Sole 24 Ore nevű olasz napilap.

2012. október 01. 08:52 | Portfolio

Megpattant a Facebook - Kína áll a háttérben

Annak ellenére, hogy Kínában tiltott a Facebook használta, egyre népszerűbb a közösségi oldal. 2009 óta, amióta Kína letiltotta a használatát, nyolcszorozódott a felhasználók száma. Jelenleg több mint 64 millióan használják az országban - derül ki a GlobalWebIndex adataiból. A hírre pénteken közel 7%-kal emelkedett a részvények árfolyama. Az árfolyam megugrását az is segíthette, hogy a Facebook egy új, ajándékküldő-szolgáltatással jelentkezett, amellyel az e-kereskedelem felé nyit.

2012. szeptember 28. 14:52 | Portfolio

Nagyon régóta nem történt ilyen a bankbetétekkel

Tettre késztette a betéteseket, hogy egy éve nem volt még olyan erős (havi átlagban) a forint, mint 2012 augusztusában. Három éve nem látott mértékben nőtt ugyanis a devizabetétek összege a forintbetétek rovására. A devizahiteleket pedig a megszokottnál nagyobb mértékben végtörlesztették, ebben azonban 23 milliárd forintban a késedelmes hitelek forintosítása játszott komoly szerepet. A hitelezés azonban továbbra is mélypontján tartózkodik a Magyar Nemzeti Bank ma közzétett adatai szerint. A lakáshitelezési adatokban csak a következő hónapokban érződhet valamelyest az állami kamattámogatás hatása.

2012. szeptember 27. 19:39 | Portfolio

Félnek a vállalatok - Egyre kevesebben mennek tőzsdére

A globális részvénypiacokon a volatilitás növekedése, valamint a gyenge kockázati étvágy együttesen azt eredményezi, hogy a vállalatok többsége elhalasztja az elsődleges részvénykibocsátásokkal (IPO) kapcsolatos terveit. Az IPO-k száma és a tranzakciók összértéke is erőteljes visszaesést mutat a harmadik negyedévben - írja a CNBC az Ernst & Young felmérésére hivatkozva.

Holdblog

Olcsó kacatból high-tech ipar

USA Innovates, China Replicates, Europe Regulates - szól a régi mantra. Sokan még ma is igaznak tartják, hogy Kína csak lopja a technológiát, másolja a... The post Olcsó kacatból high-tech ipar a

Ricardo

A Vaslady ébredése

Batman, Spiderman, Iron Lady. Mintha Thatcher valami szuperhős lenne a Marvel univerzumból, akinek az a szuperereje, hogy soha "nem hátrál meg". Meg azt mondja: "ha a mértéktelen [állami] költek

Kasza Elliott-tal

Clorox Company - elemzés

Kereskedési célpontokat keresgéltem, most éppen a magas ROIC, az elfogadható osztalékhozam és a chart alapon jó beszállási lehetőségek voltak a legfontosabb szempontjaim. Így találtam rá a C