Írásomban egy 2014 és 2016 között elvégzett kérdőíves felmérés és 2020 őszén történt terepbejárás eredményei alapján Győr példáján keresztül próbálom bemutatni ezt az országos jelenséget, kísérletet téve néhány jó gyakorlat feltárására.
A legjellegzetesebb példa Miskolc Lyukóvölgy és Lyukótelep, ahol a lakhatásra alig alkalmas, közművesítés nélküli két terület együttes népessége 1990 és 2011 között 282 főről 2481 fő fölé emelkedett a szegények – jellemzően a városból kiszoruló cigányok – révén, azonban az illegális építkezések miatt e szám sem tekinthető reálisnak, hiszen 2680 fő volt szavazásra jogosult e területen 2011-ben. Hasonló, de szerényebb népességszámú szegregátumokat számos hazai közép- és nagyváros mellett találhatunk. Győr területén a Fazekasvermek, Újmajor és a Szarkavári u., agglomerációjában Táplánypuszta, Győrságpuszta és Dózsamajor, részlegesen pedig számos külterület sorolható ide.
Győr esetében az érintett területek statisztikai lakosságszáma nem éri el az 500 főt, azonban a lélekszámot pontosan nem ismerjük mivel az az önkormányzatok és civil szervezetek becslései, valamint a cseh és lengyel tapasztalatok alapján 10-25%-kal magasabb lehet, mint a bejelentett lakosság, extrém esetekben akár 40%-kal is. Ennek oka, hogy az illegális építések, az irreguláris területhasználat, az ismeretek hiánya, vagy épp a korábbi családorvos és iskola megtartása miatt sokan – gyakran pont a legszegényebbek – nem jelentkeznek be új lakcímükre. Így aztán a helyi lakosság gyakran papíron még csak nem is tűnik szegénynek. E lakóhelyek kutatását az adatok hiánya mellett nehezíti az is, hogy a helyiek is bezárkózóak, mivel sokan szégyellik helyzetüket még akkor is, ha a külső szemlélő meglátása szerint egyértelműen külső tényezők áldozatai.
A városaink peremén található külterületekben hagyományosan nagy számban éltek szegények: az ország perifériáiról beáramlók, vagy éppen a városból kiszorult, nincstelenné vált családok.
Emellett klasszikusan a cigányság is ilyen külterületeken élt. Bár az államszocializmus éveiben volt kísérlet ezek felszámolására, gyakran csak egyik szegregátumból a másikba kerültek az ott élők. 1990 után a megélhetési költségek növekedése, a szegregáció és részben a neoliberális várospolitika hatásai révén a szegényebb, elesettebb, vagy a többség által deviáns viselkedési formákat mutatónak tartott lakosság gyakran a települések legrosszabb adottságú külterületein koncentrálódott.
2007 után a devizahitelek bedőlése és a gazdasági válság miatt elszegényedők költöztek jelentős számban e lakóhelyekre. 2015-öt követően pedig olyan fiatalok növelték e lakóhelyek számát, akik ugyan nem minősülnek szegénynek, de a CSOK révén hirtelen megemelkedett ingatlanárak miatt képtelenek voltak házat drágább környéken vásárolni. Emellett válások vagy tartós betegségek során megroppant egzisztenciájú személyek, alkoholbetegek és csonka családok is áramlottak e helyekre az alacsony ingatlanárak miatt. Bár hazánk legismertebb városperemi szegregátuma, a már említett „Lyukó” alapvetően a cigánysághoz kötődik, a vizsgált külterületeken a lakosság vegyes etnikumú. A közös tényező a szegénység és a társadalomból való valamilyen mértékű kiszorulás volt.
Interjúalanyaink szerint: „Vannak olyan élethelyzetek – válás például –, amikor csökken az életre fordítható pénz és az emberek kiszorulnak a külterületre. Ez a folyamat szerintem nőni is fog rövidtávon…”. „Van egy szervezetünk, ami az elesetteknek segít, 98%-ban a külterületen dolgoznak. Ez szerintem mindent elmond arról, hogy kik költöznek oda. A városi szegények, meg az ország minden részéről a szegények. Van, akinek az eredeti lakóháza nem ér annyit, hogy itt egy sufnit vegyen a szőlőhegyben”.
A városi hanyatló lakhelyeken is általában meglévő problémák mellett a külterületeken további nehézségek különösen keménnyé teszik az életet.
Sokszor a környezet állapota is igen rossz. Romos épületek, illegális hulladéklerakók mellett gyakori jelenség a belvíz-probléma, a kommunális hulladék elégetése, a falopás és a lakóházak jelentős része rossz állagú. Nem elég, hogy az itt élők többségének nincs pénze közlekedni, de ezeken a helyeken szilárd burkolatú utakról alig beszélhetünk, nincs közvilágítás, ráadásul sok külterületen még akkor sem állnak meg a buszok, ha egyébként az az útvonalukba esik. Ez az állapot különösen télen nagy kockázatokat jelent az iskolába járó gyerekek számára. E fiatalok így könnyeben maradnak ki az iskolából, nehezebben jutnak korrepetálásra vagy tehetséggondozásra. Továbbá a rossz közlekedés miatt az itt élők sokszor nem képesek túlórát vagy éjszakai műszakot vállalni, ezért a munkaerőpiacon még az eleve hátrányos helyzetüknél is rosszabbul tudnak érvényesülni. Így a külterületeken élők az egész életükben görgetett nehézségeket kénytelenek hordozni, ezáltal általában is jellemzi bizonyos mértékű depriváció tudat őket.
Az emberi közösségekben kialakult kapcsolatokat erőforrásként értelmezhetjük. A kapcsolatok erőssége és irányai meghatározzák, hogy egy adott helyzetben egy személy milyen lépések megtételére lesz képes, mekkora lesz a társadalmi mobilitása. Három fő csoportba sorolhatóak ezek a társadalmi tőkék. A megkötő társadalmi tőke (bonding social capital) a zárt közösségen belül, a szolidaritáson és reciprocitáson alapuló erős kapcsolatrendszer, amely jellemző a különböző elzárt közösségekre, így a külterületi szegregátumokra is. E zárt és többnyire homogén háló segít átvészelni a napi problémákat, de
egyben a közösségbe is láncolják az egyént, akinek így a kitörését jelentősen megnehezíti, ha ki kell lépni ebből a hálózatból.
A második, az áthidaló (bridging) tőke az ismerősökhöz, szomszédokhoz, esetleg messzebb élő barátokhoz fűződő kapcsolatok összessége, amelyek lehetővé teszik a társadalmi csoportokon és lakóhelyeken átnyúló erőforrások elérését. E tekintetben a külterületen élők esetében igen kettős a kép. A városból kiszorulók korábbi kapcsolataikat még jó ideig őrizik, hiszen jellemző a szektorális jelleg. Így például egy Győr déli részén élő jó eséllyel egy déli külterületre szorul ki, ezáltal időnként képes ápolni barátságait. Ugyanakkor az ország perifériáiról érkezőknél ez a háló jelentősen meggyengült, sokszor fel is szakadt, ezáltal számukra a továbblépés jóval nehezebb.
A harmadik csoport az összekapcsoló (linking) tőke, ami az egyén különböző társadalmi osztályokon átívelő formális és informális kapcsolatait jelenti. Ezt jellemzően a hierarchikus rendben az egyén felett valamilyen hatalommal rendelkező személyek és szervezetek képviselői jelenítik meg. E tekintetben a külterületi lakosság kapcsolódása igen esetleges, de számos jó példa is kimutatható. A következőkben néhány kisebb-nagyobb sikert elért beavatkozáson keresztül kívánunk példát mutatni a külterületek fejlesztési lehetőségeire.
A felsorolt nehézségeken túl néhány előnyt is jelent a külterületen élés. A megélhetés – részben a közművek hiánya miatt – alacsony költségei, a kertművelés lehetősége másodlagos bevételként és az alacsony ingatlanárak segíteni tudnak anyagi helyzetük rendezésében. Emellett számos ilyen külterületen erős helyi közösség alakult ki, amelyben a reciprocitáson alapuló együttműködés segít átvészelni a kisebb kríziseket. Erre kiváló példa amikor a bevásárlásokat közösen intézi több család egyetlen autóval, vagy amikor a terményeiket helyben cserélik el. Továbbá sok ipari munkahely könnyen elérhető bizonyos külterületekről, így az elhelyezkedési esélyeik itt jelentősen javultak. Így számos külterület egyfajta inkubátorként működik, az ide kiszorulók és az ország perifériáiról érkezők egy részének sikerül rendezniük anyagi helyzetüket és idővel magasabb színvonalú lakóhelyre költöznek.
Ugyanakkor elköltözve már nem részesülnek ezekből az előnyökből és megélhetésük újra veszélybe kerül.
Emiatt számos válaszadó már többször elhagyta a külterületeket Győrbe, vagy a szuburbia egyik falujába költözve, de sokan hamar – akár mindössze fél év után – kénytelenek voltak visszatelepülni. Ez a jelenség jelentős anyagi veszteség mellett önbizalom romlással is jár, ezért még az ismerőseik közül is sokaknak veszi el a kedvét a kitöréssel való próbálkozástól. Ezért önmagában a külterületi szegregátumban élők szervezett vagy egyedi elköltöztetése heterogén lakóhelyre nem jelent megoldást, sőt bizonyos esetekben kimondottan káros. Előbb ki kell alakítani az áthidaló és összekapcsoló kapcsolatok magjait. Ennek egy eszköze lehet, ha munkahelyi, iskolai és egyéb sikerélményekkel megemeljük az önbizalmukat, egyúttal új emberi kapcsolatokat is ki tudnak alakítani. Ráadásul több külterület az épített és természeti környezet javulásával maga vált heterogénebb lakóhellyé.
A győri agglomerációban a kertművelés és az időszaki mezőgazdasági munka, mint bevétel különösen fontos Páskum, Újmajor, Szarkavári u. és a Fazekasvermek lakói számára. Továbbá e lakóhelyek igen közel fekszenek egyes ipari létesítményekhez, így – bár alacsony bérezésű, például takarító- vagy rakodó – munkákhoz juthatnak, akár kerékpárral megtehető távolságon belül, ez még is nagy javulást jelent sokak számára. Ezután már a munkahelyek közelsége, valamint az utak állapotának némi javítása magasabb státuszú lakókat is vonzott az adott lakóhelyre, ahol vonzerő a jó termőtalaj is. A Szarkavári u. különösen azért érdekes, mert hivatalos adatok alapján lakatlan, de több, mint egy tucat fő élt a kérdőívet kitöltő családokban, az újabb beköltözők már a középosztályba sorolhatóak.
Sok esetben a lakók életminősége viszonylag kis költségű fejlesztésekkel vagy beavatkozásokkal is jelentősen javítható. Táplánypuszta egy viszonylag nagy, részben roma lakosságú egykori major a megyeszékhely és Töltéstava között. A szegénység mellett jelentős probléma a rossz ingatlanállomány, egy romos korábbi TSZ-telep. Bár hatalmas összegeket igényelne, a telep rehabilitációjának fő akadálya a kaotikus tulajdonviszony. Az önkormányzat ezért inkább a helyi gyermekek utazását oldotta meg kisbusszal, amely iskolába és egyéb foglalkozásokra vitte őket. Ezáltal a diákok kimaradása jelentősen lecsökkent, ami rövid idő alatt megmutatkozott a továbbtanulási és munkavállalási sikerek növekedésében.
Győrságpusztán az önkormányzat anyagi lehetőségek hiányában csupán némi kimaradt építőanyagot és szerszámot tudott juttatni az ott élők számára, akik között vörösiszap-károsult is van. A lakók helyreállítottak egy vízelvezetőárok szakaszt a belvíz-veszély miatt, majd neki álltak kisebb megújító munkákat végezni. A fő érték azonban a helyi közösség dinamizálódása lett. Ehhez hasonlóan sok külterületen a helyben élők építőipari cégek által felajánlott, vagy csökkentett áron megvásárolható kavics vagy vegyes építési törmelék szórásával saját maguk próbáltak javítani az igen rossz közlekedési helyzeten, illetve maradék anyagokból kezdték el az ingatlanok szigetelését, erre jó példa a már említett Páskum, Górédűlő, valamint a Káptalan és Dózsa majorok. Számos olyan külterületen is tapasztalhatjuk ezt, ahol a lakók ugyan nem tartoznak a szegényebbek közé, de annyira félreeső helyen vannak, hogy az önkormányzatok egyszerűen nem rendelkeznek olyan forrásokkal, hogy azokat is rendezhessék. Ilyen volt Fehérkereszt, Sashegy és a Zsellér dűlő egyes részei, illetve számos korábbi üdülőtelep, ahol az egykori nyaralókban ma már állandóan laknak – többnyire lakcím szerinti bejelentkezés nélkül.
Ki kell térnünk még az ilyen lakóhelyeken élő nők helyzetére is. A gyermekek utaztatása az iskolákba különösen télen problémás, a boltok nagy távolsága, valamint a teljesen gépesítetlen háztartás és a kertművelés időigénye, télen a tüzeléshez szükséges fa feldolgozása miatt gyakorlatilag egyáltalán nem rendelkeznek szabadidővel. Több ilyen asszony fogalmazta meg, hogy a téli időszakot egyfajta börtönként élik meg évről évre. Személyes kapcsolataik a külterületen kívül (áthidaló és összekapcsoló tőkék!) igen gyengék és azokat is jóformán csak az év azon részeiben képesek ápolni, amikor épp nincs kerti munka, de a burkolatlan utak még jól járhatóak a tél megérkezése előtt. A munkahellyel rendelkező nők még feszesebb élettempóval bírnak, mert a fentieket a 8 órányi munka után kénytelenek elvégezni, ezért kevés energiájuk és idejük marad munkahelyi barátságok kiépítésére, ezért kapcsolati helyzetük nem mondható jobbnak. Segítséget párjaiktól alig kaphatnak, hiszen általában alacsony fizetéssel bírnak és kénytelenek sokat túlórázni, több munkát vállalni, esetleg a rossz közlekedés miatt a munkahely közelében megszállni hétköznap. Ezek után könnyű belátni, hogy a COVID-járvány miatti további bezárkózás és számos munkahely megszűnése mennyire szörnyű volt számukra, különösen, ha az egyedülálló anyákra gondolunk.
Összegezve a külterületi szegregátumok és hanyatló állapotú lakóhelyek eltérő sajátosságokkal bírnak a városokban található területekhez képest. Számos egyedi hátrány mellett néhány adottságuk segíti a túlélést a rászorulók számára. Az erős helyben kötöttség, a görgetett hátrányok és a rendszerint rossz közlekedési helyzet miatt kevés olyan külső kapcsolattal bírnak az itt élők amely segítené a továbblépésüket heterogén lakóhelyekre. Gyakran jelentős és költséges beavatkozások helyett az önkormányzatok és esetenként egy-egy jószándékú helyi gazdasági szereplő kis segítségével lehet jelentős hatást elérni akkor, ha azok az adott lakóhelyhez illeszkednek és a tényleges napi élet problémáit enyhítik. Mindenképp szükség van helyismerettel rendelkező segítő emberekre és felelős beavatkozásokra, hogy ezek a helyek élhetőbbé váljanak, azonban az elzárkózás falait igen nehéz áttörni.
A szerző a Közgazdasági- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének munkatársa
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
Címlapkép: Getty Images
