A nyelvünkbe van kódolva a siker: előbb leszel gazdag, ha ilyen nyelvet beszélsz?

krtk blog Az ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.

Kedves Olvasó, kezdjük egy rövid teszttel. Kérjük, olvassa el a következő két mondatot.

• Hétvégén eszem egy finom fagyit.
• Hétvégén finom fagyit fogok enni.

Melyik mondat olvasásakor érezte közelebbinek a fagyi élvezetét? Melyik mondat indította be jobban a nyáltermelését? Előfordulhat, hogy egyik sem (hiszen mindkét mondat a hétvégére vonatkozik), de talán vannak, akik az első mondat olvasásakor már kicsit szájukban érezték a fagyi ízét.

Kis kísérletünk a Sapir-Whorf hipotézishez kapcsolódik, miszerint a nyelvhasználat befolyásolja a gondolkodásunkat, a cselekedeteinket és akár a nyáltermelésünket is. A közgazdászok figyelmét az igeidők ragadták meg . M. Keith Chen egy nagy visszhangot kiváltó cikkében fogalmazta meg a nyelvi-megtakarítás (linguistic-savings) hipotézisét. Ennek alapja az az észrevétel, hogy egyes nyelvekben lehetséges a jelen idő használatával a jövőre hivatkozni, míg más nyelvekben ez nem lehetséges, mert kötelező a jövő idejű igealak vagy segédige (például a magyarban a fog) használata. A fenti első példamondatunk magyarul tökéletes, azonban angolul nem mondhatjuk, hogy On the weekend, I have a delicious ice cream. Az angol nyelv megköveteli a „will” használatát.

Chen hipotézise szerint az ilyen nyelveket beszélő emberek kevésbé lesznek hajlamosak jövőre irányuló cselekedetekre.

A jövőre irányuló cselekedet nagyon általános, ide sorolható a megtakarítás, és általában minden olyan tevékenység, ami most jár erőfeszítéssel vagy költséggel, és a jövőben hozza meg a gyümölcsét (pl. testedzés, hogy idősebb korunkban is fittek legyünk). Chen magyarázata az, hogy ha a jelen időt is használhatjuk a jövőre vonatkozóan, akkor a jövő már itt van a jelenben. Ha jövő időt kell használnunk, akkor ez a nyelvi kényszer a fejünkben kötelezően elválasztja a jelent a jövőtől, korlátot állít a kettő közé. Ez a mentális korlát magyarázza, hogy miért nehezebb jövőre irányuló döntéseket meghozni.

A hipotézissel összhangban Chen azt találja, hogy azon egyének, akik olyan nyelvet beszélnek, melyben kötelező jövő időt használni, amikor a jövőről beszélnek, jóval kisebb valószínűséggel takarítottak meg az előző évben, mint olyan egyének, akik jelen időt használva is utalhatnak a jövőre. Az eredmény akkor is fennáll, ha figyelembe vesszük az egyén országának intézményi jellemzőit, gazdasági fejlettségét, pénzügyi mutatóit és kulturális jellemzőit (például vallást), valamint az egyén korát, nemét, végzettségét, családi állapotát és munkaerőpiaci helyzetét.

Nagyon ötletes módon, Chen olyan országokat külön is megvizsgált, ahol több nyelvet beszélnek. Ezen országokban azon egyének, akik olyan nyelvet beszélnek, amiben jelen idővel is lehet a jövőre hivatkozni, nagyobb eséllyel takarítottak meg az adott évben. Hasonló eredmények jöttek ki, amikor a jelenlegi megtakarítás helyett a nyugdíj-megtakarításokat (ami múltbeli megtakarításra utal), egészséggel kapcsolatos viselkedést (dohányzik-e az egyén?, mennyit mozog? stb.) vizsgált a szerző.

Bennünk az a kérdés merült fel, hogy mi a helyzet egyéni szinten?

Például, magyarul jelen és jövő idővel is hivatkozhatunk a jövőre, és azt vizsgáltuk egy nemrég megjelent tanulmányunkban, hogy azon egyének, akkor természetes módon a jelen időt használják, amikor jövőbeli dolgokról beszélnek, kevésbé diszkontálják-e a jövőt, mint azon egyének, akik inkább a jövő időt használják.

Hipotézisünk teszteléséhez mérni kellett azt, hogy a résztvevőink hogyan hivatkoznak természetes módon a jövő időre. Ehhez a nyelvészek által gyakran használt mondatbefejezési feladatot alkalmaztuk. Minden mondat eleje rögzített volt és a jövőre utalt, például a közeljövőre (A hétvégén), a közepesen távoli jövőre (Nyáron), és a távoli jövőre (Tíz év múlva). A kísérlet résztvevői szabadon választhattak, hogy miként fejezik be az egyes mondatokat. Minden esetben a lehetőségek között szerepelt az adott ige jelen és jövő idejű alakja. Feltételeztük, hogy a kísérlet résztvevőinek választása kifejezi a természetes nyelvhasználatot. Leginkább a közel jövőt illetően használták a kísérletben résztvevők a jelen időt (az esetek 20-30 százalékában), míg a távoli jövőről beszélve a legkevésbé (10-15 százalék).

A jövő diszkontálását (a türelmet) úgy mértük, hogy a résztvevőknek azonnal kifizetett 10 000 Ft és két hét múlva esedékes nagyobb összegek között kellett dönteniük. Azt akartuk megtudni, hogy mekkora többletért hajlandó még két hetet várni. A résztvevők nagy része elég türelmes, ugyanis körülbelül 50%-uk hajlandó volt plusz 600 Ft-ért két hetet várni. A nagyon türelmetlenek aránya pedig alacsony volt (kb. 5%), ők 10000 Ft többletért sem voltak hajlandóak várni.

Legfőbb eredményünk az, hogy nem találunk összefüggést a nyelvhasználat és az időpreferencia között.

Először külön-külön megnéztük minden időtávra, hogy azok, akik a közel- / közepesen távoli- / távoli jövőt illetően a jelen időt használják, türelmesebbek-e (azaz kevesebb többletpénzért hajlandóak-e várni két hetet). Ezt követően megnéztük azt, hogy ki hányszor használja a jelen időt összefügg-e azzal, hogy mennyire türelmes. Egyik esetben sem találtunk összefüggést.

Először nézzük meg a nyelvhasználat és az időpreferencia közötti összefüggést. A fenti ábra illusztrálja az eredményeinket. A bal oldalon azt látjuk, hogy akik a közeljövőre (A hétvégén) vonatkozóan a jövő időt használták, azok körülbelül plusz 2 300 Ft-ért voltak hajlandóak még várni két hetet. Azok, akik a jelen időt használták, kicsit kevesebbel is beérték, de a különbség nem számottevő. A másik két időtávon is azt látjuk, hogy nincs jelentős különbség a jelen és a jövő időt használók között, azaz a jövőre vonatkozó nyelvhasználat nem függ össze azzal, hogy mennyire vagyunk hajlamosak türelmesen várni arra, hogy később nagyobb összeget kapjunk, ami a jövő diszkontálásának egyik mérőszáma.

Most nézzük meg az összefüggést aszerint, hogy ki hányszor használja a jelen időt. A fenti ábra azt mutatja meg, hogy a jövő idő használatának gyakorisága összefügg-e azzal, hogy mekkora többletpénzért hajlandó valaki két hetet várni. Ha sokáig nézzük az ábrát, akkor úgy tűnik, hogy azok, akik inkább a jövő időt használják, csak nagyobb többletpénzért hajlandóak várni (ami összhangban van Chen hipotézisével), azonban a különbségek kicsik.

A nyelvhasználat és a türelem közötti összefüggés hiánya azért érdekes, mert Chen szerint ez a kapcsolat állhat a jövőre vonatkozó nyelvhasználat és a jövőre irányuló cselekedetek között. Mit jelent mindez Chan hipotézisére vonatkoztatva? Eredményeink azt mutatják, hogy ha valaki azt mondja, hogy „Holnaptól többet spórolok.” nem azért tesz félre több pénzt, mint aki mondja, hogy „Holnaptól többet fogok spórolni.”, mert az előbbi türelmes, míg az utóbbi türelmetlen.

Lehetséges, hogy a mi kísérletünkben volt hiányosság (például a természetes nyelvhasználatot nem sikerült jól megragadni a feladatunkkal), erre csak további hasonló kutatás adhat választ. Ha viszont ezen kutatások is hasonló eredményre vezetnek, akkor talányos, hogy milyen mechanizmusok állhatnak Chen eredménye mögött.

A cikk a szerzők véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

Címlapkép forrása: Getty Images