Magára talált a dollár, falnak szaladt a forint
A tegnapi nap alapvetően kisebb mozgásokkal telt a nap a forint piacán. A dollárral szemben alig változott, az euróval szemben minimálisan erősödött az árfolyam.

Nemzetközi fronton a legfontosabb fejlemény, mogy
megválasztották az új japán miniszterelnököt, aki elkötelezett híve az alacsony kamatokkal finanszírozott költekezésnek.
Ennek globális hatásairól itt írtunk:
Ma reggel már 0,5%-os pluszban van a dollár a japán jennel szemben, míg az euróval szemben 0,15%-ot erősödött az euróval szemben.

Tegnap az amerikai elnök gazdasági tanácsadója elmondta, hogy szerinte napokon belül megegyezhetnek a demokraták és a republikánusok a kormányzati leállásról.

A mai nap nam jön fontos adat, viszont az EKB elnöke tart beszédet, valamint a mennyiségi korlátozás témakörében leginkább illetékes Fed Waller is megszólal ma. Háttéreseményként pedig a kínai negyedik plénum zajlik. Itt a pártvezetés meghatározza az ország következő éveinek politikai, gazdasági és ideológiai irányvonalát. A negyedik plénum általában kormányzás, jogállamiság, pártfegyelem, és belső stabilitás témájú.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Trump orrára vágták az ajtót, Brüsszelben parolázhatnak a kínaiak
Az Európai Unió és Peking kereskedelmi képviselői már a héten találkoznak.
Tizenegyedszer bukott el a finanszírozási javaslat, újabb határidő-hosszabbítás jöhet
Egyre nagyobb vergődés az amerikai kormányzati leállás, Trumppal tárgyalnának a demokraták.
Franciaország és Spanyolország keresztbe tesz az európai autólobbinak: ragaszkodnak a 2035-ös tiltáshoz
Miközben az iparági szereplők a feltételek lazítását akarják elérni.
17 milliárd forintot szán a kormány a gyermekvédelmi támogatások emelésére
Egy új határozat részletezi a többletforrások felhasználását.
Lavrov kemény üzenetet küldött: Oroszország elutasítja a tűzszüneti terveket
Az orosz külügyminiszter lesöpörte az asztalról a javaslatokat.
Brüsszel diktálta, a kormány végrehajtja: új uniós szabályok írják át a magyar költségvetési rendszert
Nagyon komoly szigorításokat vállal a magyar kabinet a büdzsé miatt.
Megjelent a jogszabálytervezet: így változhatnak tovább az Otthon Start szabályai
Az este társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján tovább csiszolnák az Otthon Start feltételeit. Kiderül, hogyan is lehet adóstárs az igénylő testvére, milyen feltételekke
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Három évnyi vagyonteremtés története - A HOLD OVK teljesítménye
Három éve indult a HOLD Online Vagyonkezelés (OVK) szolgáltatása, nagyon szerencsés időpontban. A nyomott kezdeti részvényárak, a magas kötvényhozamok remek környezetet teremtettek az befektet

Innovációs verseny nélkül nagyban lehet gondolkodni
Azaz nagyvállalatoknak pályázat, ahol ha most gyorsan teljesítesz egy feltételt, akkor különös verseny nélkül tudsz maximum 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapni - wow

Robosztus gazdasági növekedés mellett működhet a 14. havi nyugdíj
A magyar kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését is fontolgatja. A kijelentés azonnal beindította a találgatásokat, hiszen egy ilyen lépés nemcsak a nyugdíjasoknak jelentene pluszpénzt, hanem a
Forradalom a konnektorban
Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Comcast Corporation - elemzés
Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
