Euró, de mikor? (x)
A Heti Válasz és a Figyelő közös konferenciája
A találkozót Lámfalussy Sándor, a Heti Válasz tanácsadó testületének tagja, az euró atyjaként ismert, brüsszeli közgazdász professzor nyitja meg.
A konferencia, melynek címe "Euró, de mikor? - A célok összekötnek" az euró bevezetésének időpontján túl választ keres arra, milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy erre minél hamarabb sor kerüljön. Hogyan lehet összeegyeztetni a gazdasági és a politikai érdekeket? Az eseményen az is kiderül, mit mutatnak a nemzetközi tapasztalatok, és hol tartanak az euróra való felkészülésben az Európai Unióhoz velünk együtt csatlakozott új tagállamok.
A konferencián ebben az évben is pénzügyminiszterek, a gazdasági élet vezetői, valamint bankárok és elemzők ütköztetik majd nézeteiket, többek között: Veres János, Varga Mihály, Bajnai Gordon, Matolcsy György, Hernádi Zsolt, Bod Péter Ákos, Csaba László.
A blokkok között a résztvevők az elismert euroszkeptikus londoni pénzügyi tanácsadó, William De Gelsey nézeteit, valamint Joaquín Almunia, az Európai Bizottság elnökének előadását hallgathatják meg, aki ezt követően kérdésekre is válaszol.
A konferencia további kiemelkedő előadója Ivan Miklos, a volt szlovák pénzügyminiszter, aki a hazánkkal egy időben csatlakozott Szlovákia tapasztalatait osztja meg a résztvevőkkel.
A vezető gazdasági és pénzügyi szakemberek vitáit, Martin József Péter, a Figyelő főszerkesztője, Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője és Orbán Krisztián, a Central European Management Intelligence (CEMI) Tanácsadó Iroda vezetője moderálják.
A konferencia honlapja: www.fn.hu/konferenciak
A konferencia részletes szakmai programja:
Program
09.00 Megnyitó
Lámfalussy Sándor - közgazdászprofesszor, volt elnök, Európai Monetáris Intézet
09.15 Köszöntő
Havas István - vezető partner, Ernst &Young
09.30 Az euró bevezetésének politikai szempontjai - miniszteri disputa
- Bod Péter Ákos - volt ipari miniszter
- Ivan Miklos - Szlovákia volt pénzügyminisztere
- Varga Mihály - volt pénzügyminiszter, a Költségvetési és Pénzügyi Bizottság elnöke
- Veres János - pénzügyminiszter
10.30 William de Gelsey - az Euró csatlakozás egy londoni pénzügyi tanácsadó szemével
10.45 Gazdasági szereplők: az euró hatásai a gazdasági szférára
- Hernádi Zsolt - elnök - vezérigazgató, MOL
- Konrad Kreuzer - elnök - vezérigazgató, az igazgatóság elnöke, E.on Hungária Rt.
- Gansperger Gyula - vezérigazgató, Wallis Rt.
- Vityi Péter - ügyvezető igazgató, Microsoft
12.15 Joaquin Almunia - az Európai Bizottság pénzügyi biztosa
13.05 Az euró bevezetésének várható hatása a bank- és pénzügyi szférára
Bankárok, elemzők: Pénzintézetek és az Euró
- Balázs László - elnök-vezérigazgató, az igazgatóság elnöke, Volksbank
- Csaba László - közgazdász, CEU
- Farkas Ádám - vezérigazgató, Allianz Bank
- Hamecz István - ügyvezető igazgató, Magyar Nemzeti Bank
14.05 Zárszó
Bajnai Gordon Fejlesztéspolitikai Kormánybiztos, Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Varga Mihály - volt pénzügyminiszter, a Költségvetési és Pénzügyi Bizottság elnöke
(X)
Egyetlen szám mutatja, mennyire felpörgött az orosz előrenyomulás novemberben
Nagy intenzitással folyik a háború.
Biztosítási állományokat vesz át négy másik biztosítótól a CIG
Az MNB megadta az engedélyt, a portfóliók méretét nem közölték.
Milos Stefanovic: "a piac készen áll, a nukleáris reneszánsz nem álom többé"
Exkluzív interjú a Citi közfinanszírozási tevékenységekért felelős vezetőjével.
Bejelentette Putyin: Pokrovszk elesett, megyünk tovább
Állítólag Vovcsanszk is orosz kézre került, amit Ukrajna tagad.
Akkora elbocsátási hullám zajlik az USA-ban, ami csak világgazdasági válságok idején szokott lenni
Teljesen átalakul a munkaerőpiac.
Véres tűzfészekbe nyúlt Moszkva, cserébe teljesülhet Putyin egyik legfontosabb álma
Jelentősen növekedne az orosz befolyás.
A profik szerint kitörés jöhet ennél a két olcsó részvénynél!
Nagyon izgalmas a helyzet.
Zelenszkij lezárná a háborút, egy dologhoz mindenképpen ragaszkodik
Befejezték a biztonsági garanciákkal kapcsolatos munkát.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

