Megkezdett és befejezett beruházásokra is! (x)
UniCredit Vállalkozásfejlesztő Hitel

Bár hivatalosan mintegy 935 ezer kis- és középvállalkozást tartanak nyilván Magyarországon, a ténylegesen működők száma vagy 200 ezerrel kevesebbre tehető. A szakemberek úgy tartják: az "alvók" fölébreszthetők, de még a jelenleg sikeresek is erősíthetők a magyar és európai piacon. Ehhez mindenekelőtt pénz kell. A hitellehetőségek közül kiemelkedik az UniCredit Bank hosszú lejáratú Vállalkozásfejlesztő Hitele, amely meglepően új és széles távlatokat nyit meg a cégek előtt.
- Mit emelne ki mindenekelőtt az UniCredit Vállalkozásfejlesztő Hitel kapcsán?
Elsősorban azt hangsúlyoznám, hogy az UniCreditnél minden reális fejlesztési igényt a megfelelő támogatás elnyerésének segítésével, kedvező kondíciójú hitelekkel finanszírozni tudunk - mondja Tamás Gábor, a Bank Vállalati Üzletpolitikai Igazgatóságának ügyvezető igazgatója. A számos kedvező hitelkonstrukció közül az új Vállalkozásfejlesztő Hitel pedig arra is lehetőséget nyújt, hogy közvetlenül segítse a cégek stratégiájának megvalósítását.
- Úgy tűnik, hosszú távon gondolkodnak. Mit kínál az UniCredit ebben az együttműködésben?
Ajánlatunk egy olyan, az igényekhez rugalmasan igazodó hitelfajta, amelyet ügyfeleink felvehetnek forintban és meghatározott devizákban egyaránt. Kiemelném, hogy a hitelt alacsonyabb kamattal kínáljuk, mint a beruházási hitelek kamata általában, ugyanis a forrást az Európai Beruházási Bank refinanszírozza, amelyhez bankunk így kedvező feltételek mellett jut hozzá. A futamidővel kapcsolatban pedig arra helyezném a hangsúlyt, hogy a törlesztést - amely egyébként háromtól 12 évig terjedhet - ügyfeleink ráérnek akár két év után is elkezdeni.
- A türelmi idő azt feltételezi, hogy nem csak azonnal megtérülő projektekre adnak pénzt. Milyen célokra vehető igénybe ez a hitel?
Szinte minden beruházási célra nyitottak vagyunk. A Vállalkozásfejlesztő Hitel tehát az ipar, az élelmiszeripar, a szolgáltatók, a kis- és nagykereskedelem, a szállodaipar, a turizmus beruházásaira, de infrastrukturális fejlesztésekre is igényelhető. Amennyiben pedig a tartós forgóeszközök finanszírozása céljából van szükség kiegészítő forrásra, hitelünk erre is lehetőséget kínál − azonban kiemelném a "tartós" szó fontosságát.
- A célok tárháza tehát széles, ugyanakkor a hiteligénylőknek sokszor jelent gondot a bank által megkövetelt fedezet, előírt biztosíték.
Ebben a kérdésben is igyekszünk segíteni: ügyfeleink fejlesztési hiteléhez az Európai Beruházási Alap (EIF) ingyenesen és automatikusan biztosít garanciát. A hitel biztosítékáról így szinte a bank maga gondoskodik.
- A segítőkész hozzáállás mellett marad a kérdés: a hitelcélok gazdagsága mennyiben jelenti egyúttal a feltételek szabadságát?
Mi rugalmasságot mutatunk ebben a tekintetben is: a törlesztés ütemezését ügyfeleink a fejlesztés ütemtervéhez igazíthatják. Ami pedig kiemelkedően fontos: a hitel már megkezdett beruházáshoz, illetve fél évnél nem régebben befejezett projektekhez is igénybe vehető.
- Ez alapján úgy tűnik, széles vállalkozói kört érinthet ez a lehetőség. Kiknek ajánlják elsősorban a hitelt?
A konstrukció azokat az egyéni vállalkozókat, kis- és középvállalkozásokat célozza, amelyeknek az éves forgalma 50 millió euró alatt marad, alkalmazottaik száma pedig kevesebb, mint 250 fő. Természetesen nem lehet lejárt köztartozásuk, és kizáró okot jelent az is, ha csőd-, felszámolási-, illetve végelszámolási eljárás indult ellenük.
- Ha már euróban is nagy számok "röpködnek": mennyi pénz igényelhető a Vállalkozásfejlesztő Hitel keretében?
Az igényelhető hitel összege 20-250 ezer euró közötti lehet, amelyet forintban, vagy egyéb devizában folyósítunk. A forrást a vállalkozások olyan projektek finanszírozására vehetik igénybe, amelyeknek összköltsége minimum 40 ezer, de legfeljebb egymillió euró. A hitel pedig a beruházás összköltségének maximum 50 %-át fedezheti, viszont készek vagyunk saját forrású hitelt nyújtani a fennmaradó részre. Az előbbiek a Vállalkozásfejlesztő Hitel általános feltételei, azonban vállalatfinanszírozási szakértőink minden speciális igényre tudnak megoldást találni.
- Költségek tekintetében nyújtanak valamilyen kedvezményt?
Újra hangsúlyozom a szokásosnál kedvezőbb kamatot, és szolgálhatok még egy jó hírrel is: az újonnan nyitott számlák idei számlacsomag díját eltöröltük azoknak, akik UniCredit Vállalkozásfejlesztő Hitelt vesznek fel. De más is szól a hitelünk igénylése mellett: szeretném kiemelni, hogy az UniCredit Banknál a Vállalkozásfejlesztő Hitelt olyan eszköznek tartjuk, amely a reális hiteligények finanszírozásával akár megújítani is képes a vállalkozások sorsát, stratégiáját.


Új képességet villantott Kína, újabb stratégiai szektort hódítana meg
Cél a teljes önellátás.
Megjelent a rendelet: ezekben a városokban lesz újabb rozsdaövezeti lakásprojekt
Budapest III. és XI. kerületeiben, illetve Pécsett lehet újabb barnamezős lakóingatlan-fejlesztés.
Európa drasztikus lépésre készül: nagyszabású programmal szabadulna meg a kínai csapdából
Nem akarják ugyanazt a hibát elkövetni, mint az energiával.
Drámai pillanatok a Fekete-tengeren: így végződött a kamikazeakció
Már a harmadik hasonló eset történt a napokban.
Komoly csávában Putyin barátja: egyik napról a másikra két amerikai légibázis is megjelent a hátsókertjében
Öt hónapra kérte kölcsön Washington a repülőtereket.
Látványos szintet ért el az orosz hadsereg leépülése: elképesztő állapotok uralkodnak a csapatoknál
Mindegy mi történik, csak előre.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?

