Hazánk legfontosabb természeti kincse a termőföld (x)

Bár az OTP Bank lakossági bankként él a köztudatban, az agrárvállalkozások finanszírozásában korábban is jelentős szerepet játszott, és ez évi állománynövekedési céljainkat is teljesítjük. Az OTP egyre nagyobb hangsúlyt fektet az agráriumra, hiszen az nemzetgazdasági szempontból is kiemelt jelentőségű. Nem csak azért, mert a legalapvetőbb termelési ágazatról van szó, hanem azért is, mert a hazai mezőgazdaságban a jelenleginél nagyobb potenciál rejlik, amely többek között a kedvező földrajzi adottságoknak, ezen belül is a szántóterületek magas arányának köszönhető.
Mit jelent ez nemzetközi viszonylatban?
Magyarország szántóterületi aránya a teljes területhez viszonyítva az EU-15-ök átlagának közel kétszerese, a világátlagnak pedig közel ötszöröse. A népesség arányában nézve itthon ezer lakosra 492 hektár szántó, kert, illetve ültetvény jut szemben az EU-15-ök 234 hektáros átlagával, vagy a 225 hektáros világátlaggal. Az adatok azt mutatják tehát, hogy a hazai termőföldnek köszönhetően a saját népesség ellátásán túl jelentős mezőgazdasági exportra is képesek vagyunk, és a 2010 évi 2,1 milliárd eurós agrár külkereskedelmi többlet tovább fokozható.
Érdemes tehát a mezőgazdaságba beruházni?
Érdemes és szükséges is beruházni. Érdemes, hiszen a termőföld értéke folyamatosan felértékelődik és a birtokfejlesztéssel a gazdálkodás mérete növelhető. És szükséges is, hiszen a mezőgazdaságban rejlő potenciált csak beruházásokkal lehet még inkább kihasználni.
Hogyan tud a finanszírozásban segíteni az OTP Bank?
Az OTP Bank napi szinten ismeri az ágazat problémáit és konstruktív hozzáállással kívánja elősegíteni azok megoldását, valamint termékeinek kialakításakor figyelembe veszi a gazdálkodók igényeit, és a piaci folyamatokat. Az OTP Bank tisztában van a banki finanszírozás jelentőségével: mi tudunk és akarunk is hitelt biztosítani az agrárvállalkozásoknak. Az agrárvállalkozások tradicionális partnereként bankunk számos terméket kínál, többek között termőföldvásárláshoz, birtokfejlesztéshez.
(x)
Keményen üzent a Nyugatnak Zelenszkij: gúnyt űz Putyin belőletek!
Kifogásolta, hogy nem jött a heves reakció.
Nem tágít Donald Trump az általa elrendelt katonai támadások kapcsán: üzent az elnök jobbkeze
A kétkedőknek és kritikusoknak.
Megtartották az első szavazást az országban, ahol egy éve még véreskezű diktátor uralkodott
Zökkenőmentesen voksoltak, de nem közvetlenül a lakosság.
Gőzerővel megy a hatalmi birkózás Prágában: elstartolt az alkudozás
A tegnapi választás után.
Saját szomszédságából rúghatják ki az EU-t, ha nem képes fegyverként használni gazdasági erejét
Erős pozícióban van az EU, de egységes stratégia nélkül gyorsan visszaszorulhat a környező térségekből.
Szomorú hír érkezett a Balatonról, drámai adatot mértek reggel
Idén komoly változás tapasztalható a "magyar tenger" vízszintjében.
EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

Könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt egyes vállalkozók
Egy társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabály alapján az átalányadózók egy része és az őstermelők könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt. Ugyanis a ezen támogatott hitelnél a bankoknak
Burgonyaválság a láthatáron: így hat a globális felmelegedés az élelmiszer-ellátásra
A klímaváltozás már nem a jövő problémája a mezőgazdaság területén sem. Kína kutatólaboratóriumaiban már most kísérletekkel mutatják ki, hogy milyen következmén
Vidéken még maradt valaki?
E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Minden jónak vége lesz egyszer?
A világ egyik kellemetlensége, hogy folyamatosan változik. Ugyan sokan örülhetnek is ennek, hiszen kevesen tudják ugyanazt a játékot játszani 40-70-100 éven keresztül, azonban megvan ennek a kom
A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p


Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
