Hogyan fektessünk aranyba? (x)
A kereskedett árucikkek közül aranyban és olajban a legnagyobb a forgalom, kereskedésükben az árutőzsdei befektetők 95 %-a érdekelt.

Az aranyba való befektetésnek több módszere lehetséges. Korábban a leggyakrabban alkalmazott módszer a befektetési arany tényleges megvásárlását jelentette fizikai teljesítéssel: ez a rúdarany vásárlása. Az arany 1 unciára vetített, legalább 1 000 uncia (azaz 31.1. kg) fizikai teljesítésére vonatkozó árát USA dollárban, euróban és angol fontban naponta kétszer határozza meg a köztiszteletnek örvendő London Bullion Market Association (LBMA). A kereskedési rendszer a nyílt aukcióhoz hasonló módon működik, az ügyletek azonban a naponta két alkalommal (londoni idő szerint délelőtt 10:30-kor és délután 3-kor) rögzített árfolyamon realizálódnak.
ELŐNYÖK: 1908-ban egy személygépkocsit 1 300 gramm aranyon lehetett megvenni. Egy évszázaddal később egy személygépkocsi ára szintén 1 300 gramm arany. Csupán a fizetőeszköz értéke változott. Az aranyra nem hat az infláció.
KOCKÁZATOK: Az aranybefektetés nem igazán likvid, és az arany folyó árának jelentős (néhány nap alatt akár több tíz százalékos) ingadozása miatt kockázatos is.
2. ARANYBÁNYÁK
A hosszú távú befektetés másik módszere az, ha például a Londoni Értéktőzsdén, az Euronexten, a NASDAQ-on vagy az AMEX-en jegyzett aranybánya társaság részvényeit vásároljuk meg.
SZEMPONTOK: Ha valaki az aranyat nem egy évnél hosszabb időre vásárolja, előnyösebb az opciós vagy határidős befektetés, de különösen az azonnali ügylet.
3. AZ ARANY AZONNALI PIACA
Arannyal USD, EUR, japán jen, ausztrál dollár és hongkongi dollár ellenében lehet piaci árfolyamon kereskedni. Az, aki a Saxo Banknál elérhető online arany-kereskedésnek ezt a formáját választja, apróbb árfolyammozgások esetén akár ötvenszeres nyereséget is besöpörhet. Az alacsony fedezeti követelmények folytán a tranzakció értékének mindössze 2%-át kell fedezeti számlán letétbe helyezni.
KOCKÁZATOK: Az aranybefektetés tere az elmúlt néhány évben jelentősen beszűkült, ami a dollár várható erősödése mellett a további árfolyamemelkedéssel szemben a legnagyobb kockázatot jelenti. Ezért az arany árfolyama bizonyos időszakokban ingadozni fog, és az általános emelkedő trend ellenére akár 5-10% mértékű visszatesztelés is bekövetkezhet.
ELŐNYÖK: Valószínűleg továbbra is éreztetik hatásukat azok a tényezők, amelyekre reagálva az arany árfolyama 2010-ben új csúcsokat döntött, így immár 11. éve töretlenül pozitív megtérüléssel számolhatunk. A jegybankok, közülük is különösen a feltörekvő gazdaságok, így Kína és India központi bankjai húsz év óta először mindent összevetve, aranyvásárlóként vannak jelen a piacon. Ugyanakkor az aranybánya vállalatok leálltak a megtermelt mennyiség határidős értékesítésével.
4. AZ OPCIÓ
Az opció spekulatív ügyletekre illetve kockázat fedezésére alkalmas. Vételi opciót (CALL) akkor alkalmaz a befektető, ha arra számít, hogy egy adott eszköz (pl. az arany) árfolyama emelkedni fog. Ezzel szemben az eladási opciót (PUT) a befektető akkor veszi, ha feltételezése szerint az adott eszköz (pl. az arany) veszít értékéből.
Vételi opció vásárlásával a vevő jogosultságot szerez arra, hogy az opcióban megállapított áron vásárolja meg az alapterméket. Ha a befektető 1 200 USD lehívási áron vásárol CALL azaz vételi opciót, megszerzi a jogosultságot arra, hogy az arany pillanatnyi piaci árfolyamától függetlenül 1 200 USD áron vásároljon aranyat. Az opció jogosultja még akkor is 1 200 USD áron vásárolhat aranyat, ha az arany folyó ára éppen jóval magasabb, pl. 1 800 USD. Ezzel szemben a PUT, azaz eladási opció a jogosult számára azt a lehetőséget biztosítja, hogy egy adott eszközt egy előre rögzített áron adhat el.
A SAXO BANK BEFEKTETÉSI ÖTLETEI 2012-RE
Egyéves XAU eladási opciók / USD vételi opciók eladása. Short pozíciót kizárólag a fém eszközkategóriában nyitunk. Véleményünk szerint az arany (és más nemesfémek) a jövő évben továbbra is biztonságos kikötőnek fognak minősülni (mert dollárt nyomtatni könnyű, a nem nemes fémeket arannyá átalakítani viszont már jóval nehezebb feladat!). Ezt szem előtt tartva szívesen írnánk arany eladási opciót, hogy a bennefoglalt volatilitás magas értékét kihasználjuk.
5. A HATÁRIDŐS KONTRAKTUS
Határidős kontraktussal nemcsak a spekulatív befektető, hanem a bányavállalatok, az ékszergyártók és az arany fizikai leszálításában érdekelt más cégek is kereskednek. A legnépszerűbb határidős kontraktusok között kell említeni a Comex Gold arany kontraktust, amelyet kereskedésre a New York Mercantile Exchange (NYXMEX) kínál, valamint CBOT Mini-Gold arany kontraktust, amely a Chicago Mercantile Exchange (CME) terméke. A 100 uncia aranyat megtestesítő Comex Gold büszkélkedik a világon az arany kontraktusok közül a legnagyobb likviditással.
SZEMPONTOK: A CBOT Mini-Gold annak a befektetőnek felel meg, aki kisebb összeget kíván aranyba fektetni, hiszen ez a kontraktus mindössze 33,2 uncia aranyat képvisel.
6. A CFD
Az aranybefektetésre alkalmas módszerek között szerepel a CFD is. A CFD kontraktus ugyanis a határidős kontraktusok áraiból származtatott termék, amelynek esetében azonban a fizikai teljesítés elmarad. Emellett a CFD tőkeáttételt valósít meg, így a befektető esetleges nyeresége vagy éppenséggel vesztesége megsokszorozódik.
7. A tőzsdén kereskedett alap (ETF)
Aki a pénzét hosszú távra, tehát például egy évnél hosszabb időszakra kívánja aranyban elhelyezni, akkor jár el leghelyesebben, ha egy ETF (tőzsdén kereskedett alap) jegyeit vásárolja meg.
SZEMPONTOK: Néhány ETF az arany vásárlóinak rangsorában alig marad el a jegybankoktól. Ezért tevékenységük bizonyos értelemben elővételezi a trendet. Tanácsos tehát lépéseiket figyelemmel kísérni, mert az árfolyam visszatesztelését idejekorán jelezhetik.
8. ARANYPÉNZ
Az arany érmék iránt folyamatosan nő az érdeklődés. A Financial Times 2010 júniusában számolt be arról, hogy az Egyesült Államok Pénzverdéjénél az elmúlt 11 év viszonylatában csúcsot döntött a sasos amerikai arany pénzérme forgalma, és több pénzverde is hasonló növekedés élt meg. Az osztrák pénzverde például 238 ezer érmét értékesített 2010 májusában, tehát az előző évi mennyiség hatszorosát! A kanadai királyi pénzverde pedig az európai megrendelések erőteljes emelkedéséről adott tájékoztatást.
9. AZ ARANY TANÚSÍTVÁNY
Az aranybefektetés további módszere az arany tanúsítvány vásárlása.
ELŐNYÖK: A befektetőnek ebben az esetben úgy kerül arany a tulajdonába, hogy azt fizikailag nem birtokolja. Az ilyen befektetés több ezer eurós összegnél kezdődik. A fizikailag birtokolt arany biztonságáról a befektetőnek kell gondoskodnia, biztonságos helyen kell azt tárolnia, ami többletköltséggel jár. A tanúsítvány ezzel szemben azt igazolja, hogy birtokosa egy adott mennyiségű arany tulajdonjogával rendelkezik, magát az aranyat a tanúsítvány kibocsátója őrzi biztonságos helyen.
Az arany a többi áruféleségtől abban is eltér, hogy a részvény- és devizapiacok ingadozása ellen oltalmat nyújtó fedezeti eszközként is használható. Ezért javasolt a befektetési portfoliót az aranyra is kiterjeszteni.
www.saxobank.hu
(x)
Zelenszkij is megszólalt a romániai drónincidens kapcsán
Az orosz katonák pontosan tudják, hová irányítják drónjaikat.
Több száz minőségbiztosítási szabálysértést találtak a Boeingnél
51 millió dolláros bírságot javasolnak.
Keményen üzent az amerikai külügyminiszter
A kérdés, hogy szándékosan küldték-e az oroszok a drónokat Lengyelországba.
Ukrán védelmi miniszter: további területeket veszíthet az ország, ha nem érkezik 120 milliárd dollár
Ennyi kellene a harcok befejezése esetén is.
Kiterjedt csapadékrendszer érkezik, nem sokan ússzák meg szárazon
Hidegfront hoz nagy zuhét.
A munkaszüneti napok elvétele tabu Franciaországban is
Sebastien Lecornu visszavonta elődje javaslatát.
Kelet-Közép-Európa - hogyan tudjuk kontrollálni a saját sorsunkat?
Kelet-Közép Európa jövőjét a rendelkezésre álló erőforrások és képességek, röviden a potenciál határozza meg. A kérdés, hogy a potenciált mennyiben tudjuk felhasználni a régió polgá
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Top 10 osztalék részvény - 2025. szeptember
Szeptember másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőz
Az energetikai dekarbonizációban is szerepet kaphat a hidrogén
Miközben a hidrogénmeghajtás fontos eszköze lehet a közlekedés kizöldítésének, arról lényegesen kevesebb szó esik, hogy a hidrogén az ipar dekarbonizációjában is sz
Ezek a befektetések aranybányák - szó szerint!
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th

Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál


Mi lesz a kormány ötezermilliárdos tervével? Szaporodnak a kérdőjelek
Portfolio Checklist: mikor lesz Paks II-es áram a konnektorunkban?
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.