A humán tőke ereje - XXIII. Országos HR Konferencia (x)
És ebben a szellemben rendezzük a konferenciánkat is. A szakmának, a HR-eseknek és az őket támogató szolgáltatóknak. Előadóink, szekcióink, programjaink mind-mind ebben a koncepcióban szerveződnek. Nem csak egy előadásra kérjük a minket támogató vezetőket, hanem szemléletformálásra és példamutatásra is egyben. Nem önmagában prezentációra a szekcióvezetőket, hanem közös gondolkodásra, tapasztalatcserére, tudásmegosztásra. Mondják el a negatív és pozitív tapasztalataikat egy-egy eset kapcsán, osszák meg velünk az elkerülhető csapdákat, hogy valódi tudás birtokosai lehessünk a konferencia után.
Nem beszélhetünk persze iránymutatásról, ha a kormányzat HR szakmára, foglalkoztatáspolitikára vonatkozó elképzeléseit nem ismerjük első kézből. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár is vendégünk lesz a konferencián, hogy ezen ismereteket is megossza minden résztvevővel.
Meghatározó vállalatok elsőszámú vezetőit kértük, hogy meséljék el, ők hogyan látják a HR-t, mit is várnak tulajdonképpen a HR vezetéstől, annak működésétől. E mellett természetesen sok HR vezető is nyilatkozik majd, ők hogyan látják a világot, a szakmát, önmagukat.
Lesz munkajog és annak tapasztalatai, bemutatásra kerülnek a legújabb módszertanok, átadjuk az idei HR Oscar díjakat és együtt leszünk, hogy fejlődhessünk. Magunkért és a szakmánkért.
A konferencia hivatalos honlapja
A konferencia hivatalos programja
Minden érdeklődőt nagy örömmel várunk és a kérdésekre is szívesen válaszolunk: office@ohe.hu
Pajor Mariann
OHE-szakmai vezető
(x)
Európába hozzák az egyik legjobb ukrajnai háborús fegyver gyártását
A kontinensen is gyártani fogják az amerikai Stinger rendszert.
Szokatlan objektum száguld a Naprendszer felé, tényleg idegen űrhajó lehet?
Itt van a tudósok álláspontja.
Meglepő nyilatkozat jött Lavrovtól: hátraarcot vett Moszkva Ukrajna jövője kapcsán?
Fontos kérdés tisztázódhat.
Tusk: nagyon rossz ötlet lenne Budapesten tartani a Putyin-Zelenszkij csúcsot
A lengyel kormányfő ellenzi az ötletet.
Otthon Start: csak álom a 10%-os önerő? Magyarok tömegei vágódhatnak hanyatt a valóságtól
Mutatunk viszont egy menekülőutat is.
Globális létszámstopot hirdetett meg Európa egyik legnagyobb vállalata
Csak bizonyos területekre vonatkozik.
Minierdők a város szívében
A Mijavaki-módszerrel telepített minierdők kis területen is hatékonyan növelik a biodiverzitást és mérséklik a városi hőszigethatást.
Merre mozdulhat az arany ára?
Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj
SPB: Alacsony kereslet és növekvő költségek veszélyeztethetik az amerikai vállalatok nyereségességét
Emelkedésnek indult a román CPI az energia ársapkák kivezetésének köszönhetően. A piac összességében pozitívan reagált a költségvetés rendbetételére irányuló kormányzati erőfeszít
Mi a baj dollárral?
Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr

Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni Mindenki jól jár a 3%-os hitellel? - Nem biztos. Sokan úgy gondolják, hogy a 3%-os kamat
Az AI gazdasági ára: Mibe kerül a terminátor-forgatókönyv elkerülése?
Amióta a szakértőkön kívüli világ is AI-lázban ég, a félelmek gyakran nagyobb sajtót kapnak, mint a technológiával járó előnyök. Vendégszerzőnk kutatások alapján vizsgálja meg, hogyan

Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Otthon Start Program - Büntetési szabályok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - Büntetési szabályok A 3%-os kamattámogatott Otthon Start Hitel óriási segítség lehet az ingatlanvásárlás előtt állóknak, a

A 2025-ös FIDE Iskolák Világbajnoksága és a Smart Moves Summit az Egyesült Államokban ért véget (x)
Magyarország csapata az 55 versenyző közül a 23. helyet szerezte meg
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
A magyar milliomosok titkai: így lehetsz te is tagja a klubnak
Ismét elkészült a Portfolio Prémium Banki Felmérése.
Döbbenetes új csúcsokon a világ tőzsdéi – Mi jöhet most?
Meddig tarthat a lendület?
