Az európai fizetési meghagyásos eljárás (x)

Fontos különbség, hogy az adósnak több ideje van az ellentmondásra: míg a magyar eljárásban erre 15 nap áll rendelkezésére, az európai eljárásban 30 nap. Egy másik fontos különbség, hogy európai fizetési meghagyásos eljárás ügyértékre való tekintet nélkül indítható, míg a magyar fizetési meghagyással csak 400 millió Ft-ig érvényesíthető a követelés.
Az európai fizetési meghagyásos eljárás csak és kizárólag határon átnyúló ügyekben alkalmazható, vagyis legalább az egyik félnek a meghagyást kibocsátó hatóság székhelyétől eltérő tagállamban kell lakóhellyel, székhellyel rendelkeznie. Így ha a kérelem magyar közjegyzőhöz kerül benyújtásra, akkor vagy a jogosultnak, vagy az adósnak más tagállambelinek kell lennie, mivel magyar jogosult magyar kötelezettel szemben nem érvényesítheti ily módon a követelését magyar közjegyző előtt, azonban más tagállamban igen. Fontos feltétel, hogy az érvényesített követelésnek polgári és kereskedelmi ügyből kell erednie, azonban nem érvényesíthetők európai fizetési meghagyással többek között a házassági vagyonjogon és az öröklési jogviszonyon alapuló igények, valamint - néhány kivételtől eltekintve - a szerződésen kívüli kötelmekből eredő követelések, és nem alkalmazható akkor sem az eljárás, ha az adós csőd- vagy felszámolási eljárás alatt áll.
Lássuk, hogyan alakul az eljárás a gyakorlatban. A jogosultnak a más tagállambeli adóssal szembeni tartozása európai fizetési meghagyással való érvényesítéséhez kérelmet kell benyújtania formanyomtatványon az általa kiválasztott közjegyzőhöz. A meghagyás kibocsátását követően annak adós részére való kézbesítéséről a közjegyző gondoskodik. Ha az adós nem él ellentmondással határidőn belül, a közjegyző tanúsítványt állít ki a meghagyás végrehajthatóvá válásáról, és ez alapján közvetlenül, minden további eljárás nélkül kérhető a végrehajtás abban a tagállamban, ahol az adósnak vagyona van. Ha az adós ellentmondással él, az eljárás Magyarországon alakul perré, ami jelentős könnyebbséget jelent a jogosultnak (a más országban való pereskedés költségeinek megtakarításáról nem is beszélve).
Azt, hogy az eljárás hatékony megoldást jelent, a közjegyzőkhöz érkező kérelmek számának évente mintegy 10 %-kal való növekedése is bizonyítja. Az esetek közel 80%-ában magyar magánszemély vagy vállalkozás érvényesíti ily módon követelését külföldi partnerével szemben, 20 %-ában pedig másik tagállambeli próbál ilyen úton hozzájutni a magyar adósa tartozásához.
Az európai fizetési meghagyás előnyei nyilvánvalóak számunkra: a közvetlen végrehajthatóságnak köszönhetően gyorsan és hatékonyan lehet ilyen módon hozzájutni a tartozáshoz, elkerülve a más országban való pereskedést, jelentős költségeket megtakarítva ezáltal.

(x)
A közel-keleti konfliktus árnyékában vegyesen zártak az amerikai tőzsdék
Nem volt határozott irány.
Donald Trump bevallotta: óriásit tévedett a kémfőnöke Iránnal kapcsolatban
Trump szerint Európa nem tud segíteni az iráni-izraeli konfliktusban.
Trump bemondta, mely országokkal kötheti meg az USA a következő kereskedelmi megállapodásokat
Optimistán nyilatkozott.
Irán egyetlen dologban hajthatatlan, de kész tárgyalni minden fontosabb kérdésről
Az egész régió rendkívül kritikus helyzetben van.
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni lehet. Arról már sokat írtam, hogy minden egyéb híreszteléssel ell
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke nem éri el a szükséges szinteket, mindenképpen további célzott kormányz


- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Elszabadult a pokol a Közel-Keleten: ez most már tényleg háború?
- Megdöbbentő igazság derült ki az inflációról: nem az árrés okozta a nagy drágulást
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?