Így csináld, ha vezető akarsz lenni (x)
"Régiónk tele van tehetséges, fejlődni vágyó menedzserrel, akikre nagy szüksége van a helyi vállalatoknak. A hazai cégek számára kulcsfontosságú, hogy vezetőiket ne kelljen külföldre küldeniük azért, hogy világszínvonalú menedzsment képzésben részesüljenek" - mondta dr. Anthony Radev, a SEED Üzleti Iskola szakmai vezetője. Hozzátéve, hogy az iskola itthon megfékezheti a hazai vezetők kivándorlását külföldre, és ezzel együtt Budapestre vonzza a magasszintű üzleti képzést kereső nemzetközi menedzsereket.
A regionális kapcsolati hálót a régióban kell megszerezni
Az ország és a régió versenyképessége szempontjából meghatározó az üzleti oktatás színvonala. A statisztikák szerint a kelet-közép-európai régió legtehetségesebb oktatói és diákjai a világ vezető, nyugat-európai vagy amerikai üzleti iskoláiban képzik magukat. Ennek hátránya, hogy az oktatók és a diákok sokszor nem térnek vissza régióba vagy ha igen, akkor nagyon nehezen tudnak a képzésbe fektetett összegekhez képest megfelelő fizetéssel járó állást találni. Ráadásul az MBA képzések egyik legfőbb értéke, a networking is elvész, de nem alakul ki a régióban hasznosítható kapcsolati háló sem. A SEED Üzleti Iskola célja, hogy világszínvonalú üzleti képzést kínáljon, mindezt a hasonló európai és amerikai intézmények tandíjának töredékéért, a régió tehetségeinek bérszínvonalához igazítva.
Ne csak hallgasd, csináld is!
Az üzleti iskola képzési programjának fontos értéke, hogy a résztvevők a világ vezető üzleti iskolájának professzoraitól és a régió gyakorlott vállalalatvezetőitől tanulhatnak Budapesten. Lehetőségük van arra, hogy ne csupán meghallgassák az előadásokat, de aktív közreműködői is legyenek azoknak. Az iskola folyamatosan bővül és fejlődik, ennek legfrissebb eredménye hogy a Maastricth Menedzsment iskolával (Maastricht School of Management - MSM) most megkötött megállapodásnak köszönhetően nemzetközi MBA diplomát kapnak a végzősök. A 18 hónapos MBA program sikeres elvégzése után ugyanis a neves intézmény, az MSM oklevelét szerzik meg.
A SEED, az MBA programja mellett, kifejezetten közép- és felsővezetőknek is nyújt gyakorlatorientált programokat. A Foundations of Management Program az előbbi, míg a Business Leadership Program az utóbbi csoportot célozza.
Részidős MBA képzés és vezetőképző programok
A MOL és OTP Bank által alapított SEED Üzleti Iskola vezetőképző programjainak célcsoportja a régió közepes- és nagyvállalatinak felső- és középvezetői, menedzserei. Az MBA program elsősorban olyan funkcionális területekről érkező fiatal, tehetséges szakértőknek és menedzsereknek szól, akik vezetői pozíciók várományosai. A képzés előfeltétele az egyetemi vagy főiskolai diploma, a legalább öt éves munkatapasztalat és a kiváló angol nyelvtudás.
"Nagyon meglepődtem - a lehető legpozitívabb értelemben! Mikor jelentkeztem a képzésre amiatt aggódtam, hogy a hétvégéimet fel kell áldoznom, de hamar kiderült, hogy minden perc megérte" - mondja nevetve Somfalvi Aliz, a MOL-csoport B2B senior product marketing managere, az egyik program végzős hallgatója, aki elárulta azt is, hogy szakmailag olyan sokat és olyan gyakorlatias tudást kapott a képzéstől, hogy azt a munkájában azonnal tudta alkalmazni és a mai napig használja. Emellett olyan embereket ismert meg, akikkel azóta is tartja a kapcsolatot, s ezek a kapcsolatok a munkájában is nagy segítséget jelentenek.
A SEED Üzleti Iskola programjaiban nagy hangsúlyt fektet az egyéni felmérésekre és a testreszabásra, a képzések során pedig személyes coachinggal és mentorálással segíti a résztvevőket. A leadership és a menedzsment programok évente öt alkalommal indulnak, a részidős MBA képzés minden évben ősszel kezdődik.
(x)
Kiderült: három feltétel van, amiből Putyin nem hajlandó engedni – Ezek kellenek a békéhez
Ezek az alappillérei bármilyen megállapodásnak.
Bejelentette Donald Trump: nagyszabású katonai akció indul – Több ország területén támad az amerikai hadsereg
Már nem csak Venezuela a célpont.
Közel 10 milliárd forintot fizettek a legdrágább Fabergé tojásért
Jutalékkal együtt 22,9 millió fontba került.
Kiderült, hány vendégmunkás dolgozhat Magyarországon jövőre
Döntött a nemzetgazdasági miniszter.
Itt az új holdra szállási és mélyűr verseny - Amerika és Kína összecsap
Az új NASA-vezető nagy terveket leplezett le.
Putyin-ellenes lázadó foglalt el egy orosz rádióállomást: felszólalt az ukrajnai háború ellen, Moszkva pusztulásáról beszélt
Szentpéterváron történt az incidens.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.

