A magyar franchise titkai: így építhetsz te is sikeres vállalkozást (x)
50 üzletünk van országszerte, de lehetne 100 is. Jelentkező bőven akad: jók a borok, jók az árak, érthető az üzleti előny, egy bevezetett márka és egy saját borüzlet lehetősége sokak számára vonzó. Én azonban kiemelkedő hatékonysággal ijesztem el az embereket
- mondta el a Portfolio-nak Elek Márton, a Borháló alapító tulajdonosa.A stratégiai igazgató - az ő nevéhez fűződik a franchise kidolgozása is - saját bevallása szerint a partnerek kiválasztásánál semmi mást nem csinál, mint olyan akadályokat gördít a jelentkezők útjába, amelyekkel később is találkozhatnak. Azaz elmondja őszintén, ki mire számíthat.

"Merthogy a szakma tényleg gyönyörű, sikeres partnerek sora a tanúnk rá, hogy lelkileg és anyagilag is kifizetődő tud lenni. Csak először meg kell szabadulni pár illúziótól. Ez az anyag a jókat általában fellelkesíti." - tette hozzá.
Elek Márton szerint aki a Borhálónál eredményt akar elérni, meg kell dolgoznia érte. Itt nem működik a felelősség áthárítása, a fölfelé-lefelé mutogatás. Ez egy üzleti vállalkozás, a franchise gazdája és az üzlet tulajdonosa egymást segítve tevékenykedik precízen meghatározott keretek között, de ha valaki rossz döntéseket hoz, vagy ellustul, a végén csak magát hibáztathatja.
Az első időszakban, amikor még nem tudták pontosan megfogalmazni, kinek való és kinek nem a Borháló, illetve a franchise rendszerű működés, volt példa kudarcra is. "Akivel nem volt zökkenőmentes az együttműködés, előbb-utóbb kiesett, ennyiben nekünk is meg kellett fizetnünk a tanulópénzt. Mára viszont nagyon jó kis hálózatot raktunk össze, és az elmúlt két évben nem is engedtünk be olyan partnert, akit megbántunk volna."
Jelenleg akár további 20-25 új üzletet tudnának nyitni szerte az országban. Területi lefedettségük jó, de még nem teljes, így a borbolt franchise-ba várja az eltökélt jelentkezőket.
A debreceni házaspár fél év alatt már a második boltját nyitja
Puskás Melinda (48) és Szendrei László (46) házastársak, idén márciusban nyitották meg kereskedésüket a Debrecenhez tartozó Józsán. Korábban Melinda informatikai területen dolgozott a helyi gyógyszergyártó cégnél, László a mai napig termelésprogramozó ugyanott. Kifejezetten hosszú távra tervezve, nyugdíjas éveikre is gondolva fogtak saját vállalkozásba több mint húsz év alkalmazotti lét után.
Úgy látják, vásárlói szemszögből azok az igazán jó helyek, amelyek már megjelenésükkel otthonos légkört teremtenek - a Borháló ilyen. A franchise átadójával hamar megállapodtak, szakmai fejlődésük szempontjából pedig sokat jelentettek a képzések, és talán még többet az alapító tulajdonos Kathona Krisztián és a partnerborászok borkóstolói.
A bolt megnyitásával igencsak felpezsdült az életük: 23 év házasság után napról napra szembesülnek azzal, mennyire máshogy látják a világot, a boltot, a következő lépést - de végül mindig megtalálják a közös pontot. Egy sikeres kóstoló után sokszor strapás másnapra újra rendbe rakni a boltot, de ilyenkor már újra az lebeg a szemük előtt, hogy mire a vevők jönnek, ismét "topformában" kell lenniük. A visszajelzések mindenesetre pozitívak.
A bolt beindításához 6-6,5 millió forintos indulótőkére volt szükség. Kifejezetten hosszú távra terveznek, gyors visszatérülésre nem számítanak. Egyelőre Melinda fizetését kell kitermelnie a cégnek, két év múlva kezdheti visszahozni a beruházott összeget. Jelenleg egy kisegítő alkalmazottat foglalkoztatnak. A Borháló törzsvásárlói pontgyűjtő rendszerének köszönhetően kilenc hónap után mintegy 800 kontaktjuk - törzsvásárló, hírlevélolvasó - van.
Most első karácsonyi szezonjukra készülnek, de közben nyitnak egy másik üzletet is Debrecenben, a Kishegyesi úti Tescóban. Ez a franchise-központ számára is egyfajta pilot projekt: a Borháló egyedülálló magnumválasztékával és a többi kiszereléssel kipróbálják magukat egy tömegigényeket kielégítő nagyáruház tőszomszédságában is.
Győrben 10 ezer törzsvásárlóra építenek
A Borháló győri kereskedését 2014 márciusában nyitotta meg Horváth Bence (39) és Sztanity Szilárd (42). Az alapításkor Bence nemzetközi megrendelőknek dolgozott tolmácscégével, e tevékenység mellé keresett tervezhetőbb működést nyújtó lábat. Szilárd a vendéglátásból érkezett, két évtized alatt a teljes ranglétrát végigjárta.Szilárd fél év elteltével tudta feladni vendéglátós állását, azóta teljes munkaidejét a Borhálónak szenteli. Bence is főállásként tekint az üzletre; ő, aki korábban nem is nagyon ivott bort, a Borhálónak köszönhetően boros műveltségre tett szert. Megvannak a saját kedvencei, örömmel és hozzáértéssel beszél a borokról - nemcsak magyarul, németül is. Az utóbbi időben a borestek és boriskolák mellett kimondottan nagy, több száz fővel lebonyolított "gigakóstolókat" is tartanak Győrben borászok részvételével.

Az indulásnál jól jött a helyi beágyazottság. Mire ténylegesen megnyitották a Borháló Győrt a Pálffy utcában, 400 hírlevélolvasóval, vagyis reménybeli vevővel rendelkeztek korábbi privát és szakmai kapcsolataiknak köszönhetően. Törzsvásárlóik ma már 10 ezren vannak, ami kiugró szám a hálózatban. Az indulásnál beruházott 7-8 millió forint nagyjából két év alatt jött vissza; a nyereség egy részét azóta is folyamatosan visszaforgatják az üzletbe. Cégük 2016-ban 65 millió, 2017-ben 71 millió forint nettó értékesítési árbevételt ért el.

A Borháló alapítójának tanácsai, avagy hét tévhit a franchise-vállalkozással kapcsolatban
1. "Keveset kell dolgozni" - TÉVEDÉS!Rengeteget kell dolgoznod, rámehetnek az estéid és hétvégéid is. Sok munkára, szorgalomra, türelemre és kitartásra van szükség a sikerhez, ezek hiányában biztos a kudarc.
2. "Nincs főnököm!" - Ez is TÉVEDÉS!
Ha nem is munkajogi értelemben, de lesz főnököd, kötöttségek sora vár rád. Itt nemcsak egy munkaviszony a tét, hanem sokkal több: egy olyan üzlet, amibe mindkét fél jelentős összeget fektetett be.
3. "Keveset kell beruházni" - Vaskos TÉVEDÉS!
Ha alkalmazásban állsz, tényleg keveset kell beruháznod, legfeljebb öltönyt vásárolsz magadnak, ilyesmi. Ha vállalkozó vagy, arra és csak arra ruházol be, amire szeretnél. Egy franchise-ban viszont bizonyos beruházásokra rákényszerít a közösen használt szisztéma.
4. "Nincs kockázat" - Ez egy újabb TÉVEDÉS!
A kockázatot a franchise sok szempontból valóban csökkenti, de bizonyos szempontból még növeli is. Ráadásul ez a kockázat teljes mértékben a Tiéd, Neked kell mérlegelned, mekkora rizikót tudsz vállalni a remélt siker érdekében. Azt is gondold át, mit fogsz tenni, ha az üzlet nem sikerül. Ha tartasz az üzleti kockázattól, nem való neked a vállalkozók élete - és erre a franchise sem gyógyír.
5. "Végre megvalósíthatom a saját elképzeléseimet..." - Fatális TÉVEDÉS!
A franchise arról szól, hogy a vevő mindenütt ugyanazt találja, a szerződésedben is az áll majd, hogy átvevőként mindenben precízen követned kell a rendszergazda útmutatásait. Ha eleged van belőle, hogy más utasításait kell követned, eszedbe ne jusson ezt a vállalkozási formát választani!
6. "Nincs stressz" - Sajnos ez is TÉVEDÉS!
Bár így lenne! Ezzel szemben stabil családi háttér, jó egészségi állapot hiányában a stressz egy franchise-vállalkozásban elviselhetetlenül magas. A vállalkozással járó általános feszültségen túl további nyomást gyakorol Rád a rendszergazda, és itt az ügyfelek elvárásai is sokkal magasabbak, mint egy átlagos vállalkozás esetében.
7. "Nem rajtam múlik a siker" - Erről már Te is sejtetted, hogy TÉVEDÉS!
Egy jó munkahely sikeres maradhat úgy is, ha Te nem végzed el maradéktalanul a Rád bízott feladatokat. Saját vállalkozásod eldöcöghet akkor is, ha nem felel meg mindenben a legmagasabb követelményeknek. De egy franchise-üzletben biztosan kudarcra vagy ítélve, ha nem vagy képes kötelezettségeidnek száz százalékig megfelelni.
Kizárólag Rajtad múlik a siker!
Gyógyítható a rákos megbetegedés? Itt a válasz!
Sok mindent előre lehetne látni, de legalábbis korán felismerni.
Már 20 milliárd dollárt ér a cég, amelyik be akarta kebelezni a Google Chrome-ot
Itt az újabb rekord.
Világméretű közegészségügyi problémát azonosítottak a tudósok
A kutatók műholdas megfigyelések alapján dolgoztak ki számítógépes modellt.
Félárbócra eresztik az amerikai zászlókat Charlie Kirk halála miatt
Donald Trump utasítására.
Trump háborút indított a Fed ellen - Jön az összeomlás?
Barry Eichengreen cikke.
Megerősítette a lengyel vezérkari főnök: valaki szólt nekik, hogy jönnek az orosz drónok
A szomszédból jött a figyelmeztetés.
A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh


Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
