Akár havi egymillió forintba is kerülhet egy sportoló számára a sportteljesítményének fokozása (x)
A sportolók sporttáplálkozási felkészítésében eddig finoman szólva is a tejbegríz és a bécsi szelet volt az irány, persze voltak ennél sokkal tudatosabb sportolók is, de a jellemző az az említett "bevált étrend" volt. Tudjuk, ezzel a menüvel nem lehet a csúcsra jutni, és bár egyre több szakember van ezen a területen is, eddig mindenki azt evett, amit szeretett.
- mondta a Portfolio-nak Fábián László olimpiai bajnok, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója.A sportigazgató szerint bár a MOB folyamatosan jelezte a sportszövetségeknek, hogy a táplálkozástudomány egy olyan terület, ahol még komoly lehetőségei lennének a magyar sportnak, de sajnos erre eddig nem volt nyitottság. A 2020-as tokiói olimpiára azonban már a magyar sportolók is legfrissebb tudományos eredményeken alapuló egyénre szabott étrenddel és sporttáplálkozási tanácsadással megtámogatva készülhetnek, miután a MOB együttműködési megállapodást kötött a Scitec Institute Sport- és Táplálkozástudományi Intézettel. "Természetesen a sportolók számára előírt étrendből, táplálékkiegészítőkből semmi nem kötelező, mindenki a maga által választott úton haladhat, de nagyon sok tudományos publikáció igazolja, hogy a helyes táplálkozás komoly tényező a siker felé vezető úton" - tette hozzá a sportigazgató.
Eddig is igyekeztem odafigyelni az étkezésre, többször fordultam dietetikushoz, és ez mások számára is egy elérhető opció volt, de ezentúl ez szervezett keretek között fog folyni, ami sokat számít. Jelenleg a sportolók felmérése zajlik, hogy kinek mire van szüksége. Nemcsak az a fontos, hogy minden pontosan meg legyen tervezve, de az is, hogy az ember rászokjon a megfelelő táplálkozásra
- mondta Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa - bajnok úszó.
"Annyi szénhidrátot kell bevinniük, amennyit megrágni is nehéz"
Sokan nem is gondolnák, de nagymértékben különbözik egy élsportoló étrendje az átlag populációtól, hiszen akár 5-10 ezer kalóriára is szükségük lehet napi szinten a megfelelő teljesítmény eléréséhez.Az élsportolók egész élete extremitás, egy tornásznak, úszónak, kajak-kenusnak napi két-három edzése van, az energiamennyiség, amit eléget, a nyugalmi energiaszükséglet háromszorosa is lehet. Egy hétköznapi, ülőmunkát végző ember épp, hogy próbálja csökkenteni a bevitt szénhidrátot és lehetőség szerint kerülni a cukrokat, amitől elhízik, vagy ami fokozza a cukorbetegség kockázatát, ezzel szemben egy sportolónak olyan mennyiségű szénhidrátot kell bevinni, amit már megrágni is nehéz, ezért szükséges és kényelmesebb sokszor étrendkiegészítő formájában bevinni a plusz energia egy részét
- mondta a Scitec Institute sporttáplálkozási vezetője, Szász Máté.
A sporttáplálkozás David Attenborough-ja
A szakember szerint a sporttáplálkozás tudománya még gyerekcipőben jár, a következő 30 évben a jelenlegi ismeretanyag sokszorozódni fog. "A cégben összegyűlt egy komoly szakmai tudás, és ezt próbáljuk transzformálni olyan formában, ami emészthető a hétköznapi emberek számára is. Nagyon leegyszerűsítve szeretnénk a sporttáplálkozás David Attenborough-jává válni. Az ismeretterjesztőfilmjeiről híres természettudós egy komoly szakember, de a magas szintű tudást úgy tudja átadni, hogy azt minden előképzettség nélkül bárki megérti" - tette hozzá.Bár az intézmény csak sportolókkal foglalkozik, ebbe beletartoznak hobbi szintű, amatőr sortolók is, akik például a margitszigeti futás közben feszegetik határaikat. Szász Máté szerint az amatőr futók általában profi felszereléseket használnak, "mindent mutató pulzusmérő órájuk és profi ruházatuk van, szeretnének a profikhoz hasonlóan eszközöket használni a teljesítményük növelése érdekében, és náluk még a hajlandóság is magasabb is, mert őket nem az edző küldte, hanem maguktól jöttek."
Egy futó, ha megvásárolja a ruházatot, a cipőt, a pulzusmérőt legjobb esetben is 80 ezer forint körül költ, de ha mindenből a legjobbat veszi, viszonylag könnyen eljuthat akár 400 ezer forintig is. Ehhez képest egy alapétrend tervezése 35 ezer forintba kerül, a prémiumszolgáltatás pedig 50 ezer havonta, amely úgy van összeállítva, hogy a sportoló zsírt veszítsen, növelje a szárazizom-tömegét és javítsa a szervezete energiafelhasználó képességét. Mindenki döntse el maga, melyik mennyivel növeli jobban a sportteljesítményt, az viszont biztos, hogy több összetevőn is múlik a maximális siker.

A Scitec Institute-ról A Scitec Institute Sport- és Táplálkozástudományi Intézet a sportteljesítmény és az egészségfejlesztés intézménye, ahol egységesül a tudomány és a komplex életmód-tanácsadás. A Scitec Institute a Magyar Olimpiai Csapat hivatalos sporttáplálkozási tanácsadójaként hozzá kíván járulni az olimpiai eszme ápolásához, a Magyar Olimpiai Bizottság célkitűzéseihez, valamint a nemzetközi olimpiai eseményekre készülő Magyar Olimpiai Csapat eredményes felkészüléséhez. Az Institute-ban az olimpikonok és profi atléták mellett azonban a sportcélokkal rendelkező szabadidő-sportolók is egyaránt teljes körű, személyre szabott felkészítésben részesülnek táplálkozási, illetve sporttanácsadás területén. Az Intézet ezen felül tudományos kutatási eredményeivel a magyar sportélet és egészségtudomány egészéhez is nagyban szeretne hozzájárulni, ezért a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központjával (MTA KIK) stratégiai együttműködésben kezdte meg működését.
További információ az Intézetről és szolgáltatásairól: https://scitec-institute.com/hu(x)
Tűzveszély miatt hívja vissza a Tesla a népszerű otthoni akkumulátorát
Az eszközök túlmelegedhetnek, kigyulladhatnak.
Zuhan a bitcoin, ez már medvepiac
Elemzők szerint a bitcoin kilátásai továbbra is kedvezőtlenek.
Trump visszakozik és ez akár egy beismerés is lehet
Hamarosan aláír egy vámcsökkentési csomagot.
Európa hibrid támadás alatt: összeült öt NATO-hatalom védelmi minisztere
Berlinben tanácskoztak.
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Már minden szerencsejáték?
Egyre inkább azt lehet látni, hogy minden alkalmazás, játék, de még a marketing akciók is valamiféle szerencsejáték elemet tartalmaznak. Coffeezilla videója alapján ma ezt a témát szeretné
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
