Kinek (nem) való a franchise? (x)
A franchise-rendszert folyamatosan építettük fel és finomítottuk az iparági követelményeknek, az üzleti környezetnek és kitűzött céljainknak megfelelően, olyan sikerrel, hogy a márka 2014-ben elnyerte a Magyar Franchise Szövetség "Az Év Legdinamikusabban Fejlődő Franchise Hálózata" díját, 2015-ben "Az Év Innovatív Franchise Hálózata" díjat, 2016-ban pedig első helyezést értünk el ügyfélélmény kategóriában a Mastercard "Év Kereskedője" versenyében. A 2015-ös tőkebevonással elsősorban a partnereket kiszolgáló központi logisztikát fejlesztettük, és a cég opreratív működését biztosítottuk. Országos hálózatunk jelenleg 48 átvevő egységből, vagyis szaküzletből áll, ezzel az ország legkiterjedtebb bor-kiskereskedelmi lánca vagyunk.

Az átvevők szabadsága - más franchise-okkal összehasonlítva - nagy: saját forgalmuk és nyereségük növelésére a boltok a központtal egyeztetett akciókat, helyi rendezvényeket, kóstolókat szervezhetnek, meghatározott keretek között kiegészítő termékeket tarthatnak, saját üzletpolitikájukat követve sokszor eltérhetnek az ajánlott áraktól, jelentősebb partnereikkel egyedi megállapodásokat köthetnek. A Borháló fő értéke mára a speciális, de rugalmasan az eladási helyre szabható termékkínálat; a 400-450 borból 130 a kötelező törzsválaszték, a többi opcionális, vagyis az üzlet tulajdonosa maga dönti el, melyiket tartja. A brandnek jelenleg 80 kizárólagos terméke van. Ezek egy részének a megalkotásában a vállalkozás lelke, az alapító tulajdonos Kathona Krisztián is részt vett neves partnerborászainkkal együtt, ami mára a márka egyik fő ereje, hiszen ilyenkor a borász szaktudása és a vevői igények ismerete együttesen olyan sikertermékeket szülhet, amelyek a piac egy-egy szegmensére vannak optimalizálva. A nagy kiszerelés pedig a fogyasztónak jelent 40 százalék körüli árelőnyt.

Előnyök
Dolgozni tehát sokat kell, a szinte korlátlan felelősség mellé korlátozott önállóság jár, a franchise működési formának mégis számos előnye van.Az átvevő egy már bevezetett, vevőkörrel rendelkező márka termékeit forgalmazhatja, az átadótól mintákat és tippeket kap az üzleti tervhez, a működéshez, a jó gyakorlatokhoz. A központi beszerzés, a minőségellenőrzés, a logisztikai támogatás konkrét árelőnyt jelent, a marketingköltségek is megoszlanak, a központi informatikai rendszer az átvevők rendelkezésére áll a vevő- és egyéb kapcsolatok kezeléséhez.
A központ saját jól felfogott érdekében is rajta tartja a szemét a hálózat tagjain, így a kezdő vállalkozónak segíthet a rossz döntések elkerülésében, a hullámvölgyek átvészelésében. Az átvevő nincs egyedül, oktatásokon, partnertalálkozókon vehet részt, de azoktól függetlenül is tud kitől tanácsot kérni. Ellesheti a hálózat más tagjainak jó gyakorlatait, és megoszthatja saját ötleteit a többiekkel: nem egy ilyen gondolatból lett széles körben hasznosított, központilag szentesített akció - példa erre az üzletekben osztott kóstolóminta.
Konklúzió
A franchise nem pusztán befektetés (ahol a pénz dolgozik helyetted), hanem folyamatos és kemény munka, sokszor örömteli, néha nyögvenyelős, mindenesetre személyes közreműködésedet és felelősségvállalásodat követeli meg. Ha valaki Borháló franchise-t vesz, megváltja a jegyet "a település borkereskedője" társadalmi státuszhoz. Nem szabad alábecsülni a pszichológiai felkészülést, le kell nyelni hamar a keserű pirulákat, leszámolni a tévhitekkel. Ebben a cikkben olyanok nyilatkoznak, akiknek ez már sikerült.
Ha mindezek ellenére továbbra is csábító a franchise gondolata, érdemes olyan területet választani, ami közel áll hozzád. Ha ez a bor, és borkereskedő szeretnél lenni, logikus választás a Borháló, Magyarország földrajzilag legkiterjedtebb boros hálózata.
Az újévi fogadalmakon túl "Abbahagyom a dohányzást!" "Ledobok tizenöt kilót!" - ezek és a hasonló újévi fogadalmak mindenki számára ismerősek, ahogy a fogadalmak bukása utáni kudarc keserű íze, a jellemgyengeség önvádja is. Pedig van ennél rosszabb: annak az embernek a rossz közérzete, aki kezébe vehetné sorsát, de az első lépést egész élete során nincs mersze megtenni. A Borháló franchise-ban olyanok útját egyengetjük, akikben megvan az elszánás, a lelkiismeretesség és a munkakedv, ugyanakkor az az alkalmazkodóképesség is, ami egy már bevezetett, kötött arculattal rendelkező vállalkozás önálló egységének működtetéséhez szükséges. Cserébe ezek a "félfüggetlen" vállalkozók rengeteg támogatást kapnak, és egyfajta iskolát, ahol lemérhetik, alkalmasak-e a teljes önállóságra a piacon. Büszkék vagyunk azokra, akik segítségünkkel sikerrel indultak el a vállalkozások világában vagy nyitottak új fejezetet az életükben, miközben az alkalmatlanokat, az önmagukat hitegetőket, a délibábot kergetőket idejekorán eltántorítottuk, megkímélve őket a csúfos bukástól. Ha te is fordítanál egyet sorsod kerekén, jelentkezésedet szívesen fogadjuk.
(x)Nagy bevásárlást tartott a Mol, megnégyszerezte a napenergia portfólióját
Fontos bejelentés jött.
Hiánypótló elemzés érkezett: kevés a hely Magyarországon, mégis óriási a megújulóenergia-potenciál
Az EUKI RENewLand projekt eredményei.
Putyint teszi felelőssé egy brit jelentés az idegméreggel megölt nő haláláért
Nem a nő volt a célpont, mégis ő halt meg.
Hozamsokk Japánból: megrendült a globális kötvénypiaci egyensúly
Decemberben minden kiderül.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Óriási metánkibocsátó a mezőgazdaság - pedig ez megakadályozható lenne
A mezőgazdaság a globális metánkibocsátás legnagyobb forrása, amely rövid távon is jelentősen hozzájárul a felmelegedéshez.
Számok
Gyors számítás.
Nem attól lesz valaki jó befektető, hogy régóta gyakorolja
Az, hogy valaki régóta befektető, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy szakértővé is vált. Amikor az ember gördeszkázik vagy szabadrúgást gyakorol, egyből érkezik a visszacsatolás,... The
Otthon Start - mi lesz a befektetési célú lakásvásárlásokkal?
A 3 százalékos Otthon Start hitel átrendezi a lakáspiacot: rövid távon az első lakást keresők aktivitása nő, miközben a befektetői kereslet csökken. Saját, 1000 háztartásos felmérésünk
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .

