Új kiállítás a Capa Központban: válogatás 40 év legjobb magyar sajtófotóiból (x)

A Capa Központ 2014 óta a szakmai partnere és egyik fő támogatója a Magyar Sajtófotó Kiállításnak, és fogadja be kiállítótereibe a magyar dokumentarista fotósok legjobbjainak évente megrendezett seregszemléjét. Most, egy ünnepi kiállítás keretében az elmúlt 40 év legjobb sajtófotóiból válogattak.
A Capa Központban látható kiállítás a fotók mellett külön tárlókban mutatja be az elmúlt négy évtized kiállításaihoz, pályázati megjelenéseihez fűződő emlékeket és a fotóriporteri munka kellékeit.
A kiállítás kurátora és rendezője: Bánkuti András Balogh Rudolf-díjas fotóriporter, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke, a Digitális Fotó Magazin főszerkesztője.
A kiállítás szinopszisában a szervezők kiemelik, hogy semmi nem olyan már, mint 1981-ben volt. Megváltozott a sajtó, Magyarországon megváltozott a politikai berendezkedés; más lett a technika, a jogi környezet, megváltozott a képek nyilvánosságra kerülésének módja és gyakorisága. A legfontosabb azonban nem változott: a fotóriporterek elkötelezettsége. A sajtónak dolgozó fényképész, a fotóriporter, arra törekszik, hogy a valóságot saját interpretációban tálalva, nagy közönség számára nyújtson információt, szórakoztasson vagy provokáljon. Érzelmet akar kelteni, miközben beszámol az előtte történő dolgokról, a maga által megtapasztalt valóságról. A fotóriporterek számára a pályázatokon elért sikerek visszaigazolást nyújtanak, a beküldött anyagokból rendezett kiállítások pedig a közönségnek adják meg az az örömöt, hogy jó képekkel eleveníthessék fel az elmúlt esztendő eseményeit. Csodálhatják, egyetérthetnek, vitatkozhatnak a fotóssal.

Ezzel a kiállítással is ezt a hatást szeretnék elérni a rendezők. A válogatás szubjektív, de abban a tekintetben a teljességre törekszik, hogy a magyar sajtófotó valamennyi műfaját bemutassa, s ezt sok fotóriporter munkáján keresztül tegye meg.
A tárlaton 123 fotográfustól láthatunk képeket, a legnevesebbektől a kevésbé ismertekig, az idősebb generációtól a fiatalokig.
A kiállításon csak olyan képek vannak, amelyet alkotója a Magyar Sajtófotó Pályázatok egyikére valamelyik évben beadott.
A kiállítás május 29-ig látogatható a Capa Központban.
(x)
Rég nem látott fegyvert vett elő Moszkva: ismét a frontra indulnak a félelmetes BMPT Terminatorok
Masszív erősítést kapott az orosz hadsereg.
Váratlan ajándékot kapott Ukrajna: fegyverek tömkelege érkezhet az országba
Forma-1-es mérnök fejlesztette.
Bejelentették a nagy változást: 16 állam bukja a milliárdos támogatásokat
Az okok egyelőre nem ismertek.
Videó: bemutatták a fegyvert, ami felveszi a harcot a katonák legrosszabb rémálmával
Nem is akármilyen eredménnyel.
A kedvenc italod lassan megöl – A kutatók kimondták a döbbenetes igazságot!
De nem is ez a legdurvább.
MÁV: új vasúti nyomvonal épül a kínai óriásgyár miatt, azt viszont nem lehet pontosan tudni, mikor készül el
Addig is pótlóbuszok szállítják az utasokat az alig 10 éve felújított szakaszon.
Az osztalék portfólióm - 2025. szeptember
Aktív hónap volt, vásároltam sokat, új részvényeket és a már meglévők mellé is. Osztalék viszont alig csordogált.VáltozásokUnited Parcel Service, Inc. (UPS) vásárlás 85 dolláron, 7,72%
A baby boomer generáció gazdasági jelentősége
Kulcsszereplők a jövő gazdasági növekedésében.
Agrárgazdaság átadása: a generációváltás és a vagyontervezés kulcsa az agráriumban
Az agrárgazdaság átadása az elmúlt években az agrárium egyik legaktuálisabb kérdésévé vált. A rendszerváltás idején önálló gazdálkodóvá vált generáció mára elérte vagy hamarosan

A mesterséges intelligencia vegánjai
Az MI-veganizmus egy új társadalmi mozgalom, amely etikai, környezeti és jóléti megfontolásokból tudatosan korlátozza a mesterséges intelligencia használatát.
KlimaKover - megoldás a közterek hűtésére?
Energiatakarékos és fenntartható technológia a városi hőhullámok enyhítésére.
Pusztító koktél villámaszályok és hőhullámok
A villámaszályok a klímaváltozás egyik legaggasztóbb jelenségei közé tartoznak, amelyek hatását a szélsőséges hőség drámaian felerősíti.
Üzemanyag-vásárlóerő: időutazás a rendszerváltástól napjainkig
Cikkünkben egy gyors áttekintést adunk arról, hogy az elmúlt három és fél évtizedben egy átlagos magyar havi munkabérből hány liter benzint lehetett vásárolni, milyen trendet figyelhetünk m
Sakkmesterből játéktervező, majd Nobel-díjas tudós: ő az agy a Google AI mögött
Sakkmesterből videójáték-tervező, majd idegtudós és Nobel-díjas: Demis Hassabis a teremtő elme a Google AI mögött. Egyedülállóan sokoldalú és kreatív pályája alatt számos olyan újítá



A 3%-os lakáshitel titkai: mostanra kiderült, mire kell figyelni igazán
A Portfolio Checklistben az Otthon Start tanulságait elemezzük.
Új trend az energiapiacon: így fixálhatóak évekre az alacsony árak
A legnagyobb techgigászok, mint a Google, Amazon, Microsoft állnak a trend élén.
Egy betegség, ami minden magyarnak fáj: évtizedek óta küzdünk vele
Megjelent a Portfolio Checklist keddi adása: fókuszban a fiskális alkoholizmus.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.