A vállalat a fennállása óta már profivá vált a vágyak megvalósításában, hiszen fontos számára, hogy vásárlóinak esztétikus, kényelmes, otthonos környezetet teremtsen. A „DIEGO 30 éve” kampány keretén belül a cég az óvodások és pedagógusaik arcára is szeretne mosolyt csalni, ezért gyermekrajzpályázatot írt ki számukra, amelynek nyerteseit összesen 9 millió forint összértékű ajándékokkal lepik meg. A projekt kiemelt eleme a franchise CSR-stratégiájának.
Egy kép, amiről százezreknek villan be az óvoda illata
Vannak az életben illatok, hangok, amik emlékeket idéznek, és vannak jellegzetes tárgyak, képek, amik korszakokat. Idén 30 évesek lettünk, szeretnénk visszaadni abból a sok jóból, amit a vásárlóinktól kaptunk az elmúlt három évtizedben. A »városi-village« mintájú gyermek játszó-padlószőnyegünk ikonikus: 30 éve közel változatlan formában megtalálható minden óvodában, több generáció nőtt fel úgy, hogy biztosan játszott rajta gyermekként. Az elmúlt 30 évben több mint 240.000 m2-t értékesítettünk belőle. De nemcsak a szőnyeg mintája változatlan, hanem az a segítségnyújtás is, ami kezdetektől fő küldetése cégünknek, ráadásul a franchise CSR-stratégiánk zászlóshajója is”
– fogalmazott Oldroyd Orsolya, a DIEGO kommunikációs menedzsere.
A szépet kínálni és jót tenni örök cél
A DIEGO 30 éves fennállása során mindig is álmokat valósított meg, azonban nemcsak azokét, akik otthonunkat szerették volna esztétikusabbá, komfortosabbá tenni, hanem azokét is, akiknek már egy apró tett is nagyon sokat jelent.
A vállalat korábban adománnyal támogatta a Blum-programot, amelynek égisze alatt az óvodapedagógusok számára szerveznek akkreditált továbbképzéseket, illetve a szülők részére is elérhetővé tesznek tematikus workshopokat; emellett részt vett az ukrajnai háború elől menekülők megsegítésében is. Pénzadománnyal és padlóburkolatok biztosításával járult hozzá a BOK csarnokban megnyílt humanitárius tranzitpont létrejöttéhez.
A példamutatást és a pozitív gondolkodást mindig is fontosnak tartotta a vállalat, nem véletlen, hogy jelenlétük a magyar piacon 3 évtizede töretlen és igen meghatározó. „Azt érezzük, hogy méltó megünneplése az elmúlt 30 évnek, amikor ezekben a megpróbáltatásokkal teli időkben a jövő generációját, ezúttal az ovisokat hívjuk játékra. Minden csöppség máshogy képzeli el saját álomszobáját, de egy biztos: a határtalan képzelőerő és lelkesedés minden kis lakberendező tervéről visszaköszön” – fogalmazott a szakember.
Ilyen kreatív energiákban bízva indul útjára a DIEGO rajzversenye is, amelyre óvodák jelentkezését várják; a legjobb álomszoba-rajzokat beküldő intézményeket pedig közkedvelt DIEGO szőnyegekkel jutalmazzák.
A kicsik mostan színes szőnyegekről álmodnak
Az országos rajzpályázat keretein belül 2022. október 20. és november 30. között lehet beküldeni a megrajzolt álomszobákat a https://rajzverseny.diego.hu/ oldalon. Az első 300 regisztráló óvoda ajándékcsomagot kap, tele izgalmas eszközökkel az alkotáshoz.
A lelkes rokonokra, ismerősökre is szükség lesz, ugyanis a nevezés után indul az online szavazás. A 30 legtöbb szavazatot gyűjtő óvoda három játszószőnyeget kap, hogy a kicsik még otthonosabb környezetben tölthessék a hétköznapjaikat.
A pályázatokat ugyanakkor a közönség mellett egy háromtagú zsűri is értékeli, melynek a DIEGO kommunikációs menedzsere, Oldroyd Orsolya mellett Illés Andrea könyvszerkesztő és Takács Viktória illusztrátor szintén tagja. A grémium által legjobbnak ítélt 3 rajzot beküldő intézményt a cég szuper padlószőnyeggel jutalmazza, és más – egyelőre titkos – meglepetések várnak rájuk.
Kiskorom óta imádok rajzolni. Illusztrátorként a hobbim lett a hivatásom. A gyermekkori közös játékok, a fantázia végtelen szárnyalása rengeteget segítenek, hogy kreatív, boldog felnőtteket neveljünk. Ez a pályázat is ezt hivatott támogatni, és ezért különösen örülök, hogy a zsűri tagja lehetek"
– mondja Takács Viktória illusztrátor.
Szárnyaljon a képzelet! Nincs is más hátra, mint teret adni a gyerekek alkotásainak, feltölteni a kicsik álomszoba-rajzait, és drukkolni a kedvenc óvodánknak!
További információ és játékszabályzat a https://rajzverseny.diego.hu/ oldalon

(x)
Kiderült: három feltétel van, amiből Putyin nem hajlandó engedni – Ezek kellenek a békéhez
Ezek az alappillérei bármilyen megállapodásnak.
Bejelentette Donald Trump: nagyszabású katonai akció indul – Több ország területén támad az amerikai hadsereg
Már nem csak Venezuela a célpont.
Közel 10 milliárd forintot fizettek a legdrágább Fabergé tojásért
Jutalékkal együtt 22,9 millió fontba került.
Kiderült, hány vendégmunkás dolgozhat Magyarországon jövőre
Döntött a nemzetgazdasági miniszter.
Itt az új holdra szállási és mélyűr verseny - Amerika és Kína összecsap
Az új NASA-vezető nagy terveket leplezett le.
Putyin-ellenes lázadó foglalt el egy orosz rádióállomást: felszólalt az ukrajnai háború ellen, Moszkva pusztulásáról beszélt
Szentpéterváron történt az incidens.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.

