K+F-támogatás és piaci hasznosíthatóság - kéz a kézben! (x)

Mennyiben változott a pályázat feltételrendszere a társadalmi egyeztetésen megjelenthez képest?
Három olyan változást emelnék ki, amely jelentősen befolyásolhatja a már kidolgozás alatt álló és a jövőbeni projektek tartalmát. Az első az EBITDA-korlát eltörlése. A korábbi tervezetben a pályázók által igényelt támogatás összege nem lehetett magasabb a vállalkozás EBITDA-értékének kétszeresénél. Tapasztalataink szerint ez gyakran jelentett korlátot a projektnagyság tervezésekor. A második a minimálisan igényelhető támogatás megemelése 50 millió forintról 100 millió forintra. A harmadik fontos változás pedig az elszámolható költségekhez kötődik. A korábbiakkal ellentétben az építési jellegű költségekhez - legyen szó akár felújításról - már nincs lehetőség támogatást igényelni.
Mire érdemes figyelnie egy vállalkozásnak a projektje tervezése során?
Ugyan az EBITDA kikerült a konkrét korlátozó tényezők közül, azonban annak projektnagysághoz való viszonyát továbbra is javasoljuk szem előtt tartani, hiszen ez az értékelési szempontrendszer része lett. A korlát eltörlése és a minimális támogatási összeg megemelése miatt fokozott figyelmet kell fordítani a költségvetés realitásának megőrzésére is. A pályázatok értékelése során egyre inkább előtérbe kerül annak a vizsgálata, hogy a projekt és az egyes költségelemek ne haladják meg azt a szintet, amit a vállalkozások a gazdasági adataik alapján reálisan elbírnak. A támogatás igénybevételének mértékét a saját tőke, az előző év árbevétele és a személyi jellegű ráfordítások továbbra is meghatározzák. Összességében tehát elmondhatjuk, hogy az eredményesen és stabilan működő cégek tudnak legnagyobb mértékben támogatásokat igénybe venni.
Tisztában vannak-e a hazai vállalkozások azzal, hogy hol a határ innováció és K+F között?
Azt tapasztaljuk, hogy nagyon sok hazai kkv végez ma már a mindennapi működése során valamilyen fejlesztési tevékenységet is, de gyakran nem is tud arról, hogy mindez nem csak vállalati innovációnak, hanem K+F-nek is minősülhet. Azért lenne fontos ezzel tisztában lenni, mert ezáltal különböző formájú támogatásokra - akár adókedvezményre - is jogosultak lehetnek.
A hazai kkv-k vesznek igénybe külső segítséget a K+F-tevékenységük során?
A vállalkozások abban az esetben vonnak be külső partnereket, ha az adott K+F-tevékenység bizonyos részéhez nem áll rendelkezésükre belső kompetencia. A kkv-k esetében jellemző azonban, hogy nincsenek tisztában például az egyetemeknél rendelkezésre álló K+F-kapacitásokkal és az igénybe vehető szolgáltatásokkal. Ez azt is mutatja, hogy az egyetemek ilyen irányú "marketingtevékenysége" sokszor nem elégséges. A partnereink körében azt látjuk, hogy egyre nagyobb a törekvés a felsőoktatási intézmények részéről a szolgáltató jellegük, a szabad kapacitásaik piaci alapon való működtetésének erősítése iránt.
Mit javasolnak azon cégek számára, amelyek K+F-pályázaton szeretnének indulni?
Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a pályázat benyújtását megelőzően a projekt gondos és részletes megtervezése. A piaci hasznosíthatóságra fektetett támogatáspolitikai fókusz elengedhetetlenné teszi a piaci igények alapos felmérését. A szakmai elképzelés mellett pedig fontos a megvalósításához szükséges emberi, anyagi és infrastrukturális erőforrások felmérése, melyekhez aztán reális időbeli ütemezést és költségvetést szükséges rendelni. A megvalósítás során hamar felszínre kerülnek a hiányosságok, amelyek korrigálása rendszerint jelentős feladatot jelent. A projekt előkészítésére fordított többlet energia többszörösen megtérül a megvalósítás során, aminek eredményeként a pályázati előírásokkal összhangban összeállított, sikeresen megvalósított projektet tudhatunk magunk mögött, ami aztán hozzájárul a vállalkozás további értéknövekedéséhez és eredménytermelő képességéhez.
www.mkbconsulting.hu

(x)
Elkapkodták a befektetők az MBH Jelzálogbank jelzálogleveleit
2031-ben lejáró papírokat bocsátottak ki nagy kereslet mellett.
Szintet lépett az árháború a világ legnagyobb autópiacán, kivéreztetik a gyengéket
Durva lépésre szánta el magát a BYD.
Nagy a tét: egyre veszélyesebb szereplők támadják a bankokat
Financial IT konferenciánk közönsége mondott véleményt.
Katasztrófa Parajdon: fogad még valaha látogatókat a sóbánya?
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
A NATO lázasan készül egy orosz támadásra: több tízezer katonát állíthat ki Európa vezető hatalma
Németországnak azonban nagy kihívás lenne további hét dandár létrehozása.
Bejelentette a kormány: marad az élelmiszereknél az árréscsökkentés
Augusztus 31-ig biztosan.
Megkongatták a vészharangot a tudósok: olyan csapás vár az emberiségre, amire senki sincs felkészülve
Sokkoló előrejelzések érkeztek.
Halra magyar! 400 milliós pályázat nyílik halfeldolgozók fejlesztésére
Kiemelt lehetőség mikro-, kis- és középvállalkozások, őstermelők, családi gazdálkodók és halfeldolgozással foglalkozó induló cégek számára.
Az áremelkedés szorításában - A délkelet-európai kiskereskedelmi bojkott tanulságai
2025 elején több országban civil bojkottok indultak az elszabaduló élelmiszerárak miatt.
A piacok bosszúja: késik de nem múlik
Más országok hasonló teljesítménnyel egy gyenge B-besorolásra lennének csak jók, valahol a feltörekvő gazdaságok szintjén - erős kijelentés az USA adósságáról, de igaz lehet. A...
The pos
Masszív emelkedés jöhet a kriptopiacon - egy itthon egyedi befektetéssel maximalizálhatjuk a hozamot
Az elmúlt hetekben jelentős emelkedést produkált több kriptodeviza árfolyama is, ami az amerikai dollár gyengülése miatt bekövetkezett likviditásbővülésnek volt köszönhető. Mivel nyáron
Make Europe Stock Great Again
A legtöbben azt hitték - jogosan -, hogy Trump visszatérése új aranykort jelent majd az amúgy is felülteljesítő amerikai piac számára. Hát, ebből eddig nem...
The post Make Europe Stock Great
Lakásom van, vagyonom nincs?
Prominens magyar politikus: úgy látom, a migrációval - mindegy, hogy országhatárokon át, vagy belül - csak a baj van. Prominens közgazdász bárhol a világon: a...
The post Lakásom van, vagyonom
A vételár kalkuláció véglegesítése a cégértékesítések során - tranzakció zárási mechanizmusok
A cégértékesítés egyik legkritikusabb pontja, amely az eladók és vevők döntéseit leginkább befolyásolja, a tranzakciós Vételár meghatározása és annak véglegesítési mechanizmusa. Fontos
10 éves az Összkép Magazin
Rengeteg cikk, sok alapos elemzés, és jó pár szép és erős gondolat a 10 év eredménye. Talán valami többet is létrehoztunk: egy szellemi és lelki megközelítést, ami segít jobban megérteni


- Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
- Drámai időjárás-előrejelzés érkezett: ekkor robbanhat be a pokolian forró nyár Magyarországon
- Közeleg az újabb pusztító háború? – Kiadta a figyelmeztetést a hírszerzés
- Szép csendben építik le az embereket Magyarországon, most omlik össze a nagy béralku
- Megjelent a 100 leggazdagabb magyarról szóló lista, mutatjuk a százmilliárdos vagyonokat
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Katasztrófa Parajdon: fogad még valaha látogatókat a sóbánya?
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
Új világ az állampapíroknál – Hova áramlik a magyarok pénze?
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Száj és körömfájás: már látni a fényt az alagút végén
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen