A Portfolio Vélemény rovatában megjelent elemzésekben több közgazdász is foglalkozott a hazai bérek helyzetével. Virovácz Péter szerint a gyors bérnövekedés időszaka hamarosan véget érhet Magyarországon, hiszen a bérek az alacsony termelékenység-bővülés korlátjába ütköznek. Török Zoltán szerint pedig fontos, hogy a bérnövekedés ütemét a gazdaság általános versenyképességét meghatározó lépésekkel együtt értékeljük. Végezetül Németh György úgy látja, hogy a hazai béreket a termelékenységtől függetlenül a következő években a piaci kényszer fogja tovább emelni.
A várható bérdinamikát illetően véleményem inkább ez utóbbihoz áll közel. Ugyanakkor itt nem szabad megállnunk. Általában is fontos, hogy a bérekről új keretek között gondolkodjunk. E téren az elmúlt évtizedek és különösen a válságot követő időszak fontos tapasztalatokat hoztak, ami alapján bizonyossá vált, hogy a bérek alakulásával immár egy hosszabb távú gazdaságstratégiában is aktívan számolni kell.
Bérek és termelékenység - tyúk vagy tojás
"A béreknek a termelékenységgel összhangban kell alakulniuk.", illetve "A túlzott béremelkedés veszélyezteti a gazdaság versenyképességét és csökkentheti a foglalkoztatást." Két olyan mondat, amit a szakmai közbeszédben az elmúlt évtizedekben itthon is sokat hallhattunk, különösen minimálbér-emelések időszakában. Ehhez képest a tények már önmagukban is kétségeket ébreszthetnek.Az 1970-es évek közepe óta a fejlett világban általánosan megfigyelt jelenség volt, hogy a bértömeg és a GDP arányát mutató ún. bérhányad tartósan és jelentősen csökkent, azaz a munkavállalók egyre kevésbé részesedtek a megtermelt jövedelmekből. Mint azt a válságot követően számos közgazdász bemutatta (a legnagyobb figyelmet Thomas Piketty és Branko Milanovic munkái kaptak), különösen drámai volt a csökkenés az alacsonyabb bérű (medián és az az alatti bérekkel rendelkező) munkavállalók esetében, hozzájárulva a vagyoni különbségek szélesedéséhez. A rendszerváltást követő időszak nagy részében hasonló tendencia a Visegrádi régióban és a hazai adatokban is megfigyelhető volt. Azaz paradox módon, miközben sokan a gazdasági növekedést féltették a bérek gyors, a termelékenység-bővülésétől elszakadó emelkedésétől, addig a valóságban a reálbérek növekedése - több évtizedes időtávon - még a termelékenység-javulásának mértékét sem érte el (1. ábra).
A jelenségre nincsen általánosan elfogadott magyarázat. Kutatások szerint több hatás együttese érvényesülhetett (a témával az MNB 2017. évi Növekedési Jelentésének 1. fejezete is átfogóan foglalkozott).
- Piketty munkái szerint a kapitalizmus törvényszerűsége, hogy állami beavatkozás nélkül a bérhányad folyamatosan csökken, miközben a tőketulajdonosok a megtermelt jövedelmek egyre nagyobb hányada felett rendelkeznek, növelve a vagyoni egyenlőtlenségeket és erodálva a társadalmi középosztályt. A bérhányad csökkenésének legutóbbi időszaka egybeesik a neoliberális gazdaságfilozófia globális térnyerésével, amit a szabad piaci mechanizmusok általános megerősítése jellemzett az állami beavatkozásokkal szemben.
- Ez utóbbi munkapiaci leképződéséhez kapcsolódik a második magyarázat. E szerint az elmúlt évtizedek a világ nagy részében a munkapiaci rugalmasság növelésének jelszava mögött a munkavállalói érdekképviselet meggyengítését, a béralku folyamatának egyoldalú leegyszerűsítését és általános kiszervezéseket hoztak. Végeredményben a munkavállalók gyengülő alkupozíciója megakadályozta, hogy a bérek növekedése lépést tartson a termelékenység bővülésével.
- További kutatások szerint a fejlett gazdaságokban a bérhányad csökkenése mögött a globalizáció és külkereskedelmi nyitottság is komoly magyarázó erővel bírt. A termelőkapacitások egyre nagyobb hányada vándorolt az alacsonyabb bérköltségű feltörekvő országokba, mérsékelve a tőkeexportőr gazdáságokban a foglalkoztatást és a munkapiaci aktivitást.
- Végezetül fontos ide idézni azon eredményeket is, amelyek a technológiai fejlődésben látják a jelenség okát. Eszerint az újabb és újabb technológiai fejlesztések csökkentették a befektetési javak relatív árait (IMF, 2017). Ez a hatás egyrészt növelte a fizikai tőkébe történő beruházásokat és a tőkeintenzitást, másrészt - a magasabb képzettségű munkavállalók javára - a munkapiac egyre erősebb polarizálódását okozta. Ezen elmélettel szemben azért komoly ellenpontot jelenthetnek a válság óta eltelt közel egy évtized globálisan alacsony beruházási rátái.
- A hazai adatokban a tulajdoni szerkezet függvényében is eltéréseket tapasztalhatunk a bérhányadok között. Az egyes ágazatokban a hazai vállalatok tipikusan magasabb, míg a külföldi tulajdonú vállalatok alacsonyabb bérhányaddal működnek. A jelenség mögött okként vélhetően valamennyi, az előbbiekben jelzett tényező hatása megjelenik (2. ábra).
A reálgazdasági hatásokat illetően tanulságosak a hazai minimálbér-emelések tapasztalatai is: a rendelkezésre álló kutatások alapján (pl. Harasztosi-Lindtner, 2015) a foglalkoztatás csökkenése még az arányaiban legnagyobb minimálbér-emelést jelentő 2001-2002-es időszakban is alig érte el a néhány ezer főt, miközben a foglalkoztatottak széles körében jelentős reálkereset növekedést és ezzel dinamikus fogyasztás-bővülést okozott.
Míg a bérhányad csökkenését meghatározó okokat illetően komoly megosztottság mutatkozik, addig a következmények megítélése sokkal egységesebb. Általánosan elfogadott, hogy a folyamat az egyenlőtlenségek éleződéséhez, a társadalmi kohézió csökkenéséhez és végeredményben hosszú távon alacsonyabb gazdasági növekedéshez vezet. Az eurozónára készített becslések szerint 1 százalékponttal alacsonyabb bérhányad 0,3 százalékkal csökkenti az övezet GDP-jét (Onaran és Obst, 2016).
3 további kihívás, amivel a feltörekvő országok szembesülnek
A bérhányad trendszerű csökkenése a fejlett gazdaságokban is komoly gazdasági és társadalmi problémákat okozott, ugyanakkor az alacsonyabb fejlettségű, feltörekvő gazdaságoknak további kihívásokkal is szembe kell nézni:- Az elmúlt évtizedekben nemcsak az áru- és a tőkepiacok, de immár a munkaerő-piac is egyre inkább globálissá vált, ahol ádáz verseny folyik a képzett és mobil munkavállalókért. A folyamatból Magyországon és a Visegrádi régióban idáig leginkább a hazai munkavállalók nyugat-európai munkavállalásának erősödését tapasztaltuk meg. Ugyanakkor digitalizálódó világunkban a magasan képzett munkavállalókért folyó versenybe Németország és a Szilícium-völgy technológiai vállalatai mellett egyre aktívabban szállnak be immár a kínai óriáscégek is. A jelentős bérkülönbségek fennmaradása idővel a képzett munkaerő elvándorlásához és tartós hiányához vezet, ami a feltörekvő gazdaságokban könnyen a felzárkózás gátját is jelentheti.
- Míg a bérek kínálati oldalról a munkaerő, mint termelési tényező költségét jelentik, addig keresleti oldalról a vásárlóerő alapját adják. Utóbbinak különösen fontos szerepe van a főként belső keresletre termelő kis- és középvállalkozások számára és olyan régiókban, ahol az exportpiacokra termelő vállalatok száma alacsonyabb. Az alacsony bérek korlátozhatják a belső fogyasztás bővülését és ezzel a KKV-k növekedési lehetőségeit.
- Az alacsony bérek nemcsak a belső keresletre termelő KKV-knál, hanem az exportáló nagyobb méretű, főleg FDI-ra építő vállalati szegmensben is problémát okozhatnak. Napjainkban az exportértékesítések jelentős része globális termelési láncokon keresztül realizálódik, ahol a termelési folyamatokat országok és gazdasági régiók között optimalizálják. Az alacsony bérek versenyképességére építő gazdaságok feldolgozóiparai - ilyen például a KKE régió jelentős része is - tipikusan az alacsonyabb hozzáadott értékű termelési szegmensekbe épültek be (pl. összeszerelés). A folyamat a működőtőke beruházások beáramlásának időszakában természetesen érezhető növekedési többletet jelent, azonban hosszú távon könnyen az alacsony hozzáadott értékű termelési szegmensek konzerválódásához és a GDP-GNI különbözet egészségtelen kinyílásához vezethet.
Hogyan segítheti az aktív bérpolitika a hosszú távú felzárkózást?
Az említett hatások is jól mutatják, hogy a bérek kezelésének kérdése komoly gazdaságpolitikai dilemma, amelynek megoldása különösen a jelenleg még felzárkózó státuszban lévő gazdaságokban égető kérdés. Ezzel összhangban a válságot követően egyre többen vetik föl a bérek aktívabb kezelését is. A javaslatok kezdetben a tartósan alacsony inflációs, olykor deflációs környezetre adott lehetséges válaszként tekintettek a gyorsabb bérnövekedés lehetőségére, azonban számos kutató a világgazdaság újbóli, tartós dinamizálásának lehetőségét is a bérekben látja. Ez utóbbi gondolatok nem egészen újkeletűek. Keynes elméleteire alapozva többek között a magyar származású Káldor Miklós is foglalkozott a béreknek a hosszabb távú növekedésre gyakorolt hatásaival. Eredményeik a válságot követő általánosan lassú kilábalást és termelékenység-növekedést látva újból aktuálissá váltak. A bérek hosszabb távú hatása az alábbi csatornákon keresztül érvényesülhet:- A válságot követő időszak tanulsága, hogy a gazdasági növekedés és azon belül a termelékenység-bővülés leállása nemcsak autonóm kínálati okokra vezethető vissza (pl. alkalmazott technológiák, munkaszervezés, szabályozás), hanem a keresleti feltételek is jelentős hatással lehetnek rá. A fogyasztási vagy épp a kormányzati kereslet gyengélkedése - mint az a válságot követően sok országban megfigyelhető volt - már rövid távon is az értékesítési és termelékenységi mutatók romlását okozhatják. Tovább mélyíti a problémát, ha a kereslethiányos állapot tartósan fennáll és így a beruházások, az új innovációk elmaradása áttételesen már a hosszú távú növekedési képességeket is erodálja (ez az ún. hiszterézis jelensége). A magasabb bérek a fogyasztás gyorsabb bővülését, míg a kedvezőbb keresleti kilátások a tőkeintenzitás emelkedését és az új innovációk gyorsabb átvételét okozhatnák.
- Ezen hatás különösen fontos lenne az egyébként is munkaerőhiánnyal küzdő gazdaságokban. A foglalkoztatás relatív árának emelkedése, a keresleti környezet javulásával kiegészülve a vállalkozásokat a tőkeintenzitás növelésére és a termelési hatékonyság javítására ösztönözné, gyorsítva az új ipari forradalom vívmányainak átvételét. Természetesen a kihívásokkal nem lesz képes minden vállalkozás azonos sikerrel megküzdeni. Fontos olyan környezet biztosítása, ahol a kevésbé hatékony cégeknél lekötött munkaerő és tőkeállomány a hatékonyabb cégek irányába áramolhat.
- A bérek emelkedése a munkakínálat mennyiségi és minőségi jellemzőire is pozitív hatással van. A magasabb bérek a még inaktívak esetében ösztönzik a munkapiacra történő belépést, miközben a munkapiacon lévők esetében a jobb képzettséggel elérhető többletjövedelem nagyobb teljesítményre ösztönöz, emellett a képzés és a tanulás iránti igényt is emeli.
- Végezetül, tekintve, hogy a jelentős bérkülönbségek a külföldi munkavállalás legfontosabb mozgatórugóját jelentik, így az egyes gazdasági régiókban (pl. Közép-Kelet-Európa) jellemző jelentős bérkülönbségek szűkülése a képzett munkaerő elvándorlásának lassulását, idővel akár visszafordulását is okozhatná.
Az aktív bérpolitikára építő gazdaságpolitikai gyakorlatra működő példát jelenthet a skandináv gazdaságok évtizedek óta sikeres modellje. Az aktív, valamennyi érintett fél bevonásával született bérmegállapodások a bérek emelkedésén keresztül stabil alapot adnak a belső kereslet bővülésének, miközben fokozatosan "kiárazzák" az alacsony hozzáadott-értékű termelési fázisokat. Ez utóbbinak természetesen fontos feltétele, hogy az oktatási és képzési rendszerek fejlesztésével a munkapiacon megjelenő népesség képzettsége is folyamatosan emelkedjen, miközben a vállalatok esetében az innovációs kapacitások is megfelelően szélesednek.
Az aktív bérpolitika pillérei
Általánosan kijelenthető - különösen egy hazánkhoz hasonló, közepesen fejlett gazdaság esetében -, hogy a bérek aktív alakítása a hosszú távú fejlődésre is pozitív hatással lehet. A bérek és a termelékenység növekedése között endogén kapcsolat van, így a hosszabb távú gazdaságstratégiáknak a kínálati feltételek javítása mellett a bérek folyamatos emelésére is törekednie kell. Ez természetesen nem jelentheti a hazai béreknek - mint az néhány szlogenben hibásan elhangzik - azonnali, ausztriai szintre történő emelését, viszont hosszú távon érdemes ezt megcélozni.Az ezt célzó stratégiának a bevezetőben említett strukturális tényezők mellett számos eleme van. A legfontosabb pillérei az alábbiak lehetnek, melyek közül többnek az alapjai már jelenleg is megvannak hazánkban.
- A minimálbér-emelések egyrészt általánosan indikációt adhatnak a gazdaságban szükséges béremelések mértékéről, másrészt az alacsony bérű és jellemzően alacsony alkupozícióval rendelkező munkavállalók esetében biztosíthatják a bérek vásárlóerejének fokozatos növelését.
- A bérmegállapodások rendszerének széles alapokon nyugvó, akár ágazati sajátosságokat is figyelembe vevő kialakítása, amely biztosítja, hogy a reálbérek emelkedése hosszú távon lépést tartson a termelékenység bővülésével.
- Fontos elem lehet a munkát terhelő adók folytatódó csökkentése. Az e téren hozott reformlépések a nettó bérhányadot már 2010 óta emelkedő pályára állították (3. ábra), növelve a munkabérek vásárlóerejét.
- Kulcstényező az oktatási és felnőttképzési rendszer megfelelő hatékonysága. A jól képzett, illetve folyamatosan képezhető munkavállalók egyrészt magasabb termelékenység mellett magasabb béreket kaphatnak, másrészt a munkapiac illeszkedési problémáit is csökkentik, támogatva a teljes foglalkoztatás elérését és fenntartását.
- Végezetül fontos tanulság, hogy csakis a megfelelő méretgazdaságosság mellett működő vállalatok képesek a magasabb béreket kigazdálkodni. Ezért KKV szegmens túlzott "elaprózódottságának" csökkentése is segítheti a bérek további tartós növekedését.
A szerző Virág Barnabás, az MNB ügyvezető igazgatója
