Nyártól gyorsabban érhetünk Budapestről Szolnokra az M4-esen
Az M4-es gyorsforgalmi út fejlesztése a fejlesztési minisztérium megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. beruházásában hazai forrásból valósul meg - olvasható a kivitelező NIF oldalán közzétett közleményben.
Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) rámutatott, hogy a beruházásnak köszönhetően tovább erősödik Szolnok gazdasága. Hozzátette: Szolnokon megtelt a 124 hektáros Piroskai úti ipari park, ezért Szolnoktól Abony felé egy 62,5 hektáros új ipari park épül, jelenleg a közművesítés zajlik, a beruházás a tervek szerint legkésőbb 2020 tavaszán elkészül.
Kiss Boglárka, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) szóvivője elmondta: az M4-es gyorsforgalmi út két ütemben épül a NIF Zrt. beruházásában:
- Az első ütem az M0-tól, azaz Üllőtől Ceglédig tartó 44,4 kilométeres szakasz. Ebből már átadtak 8,2 kilométert tavaly nyáron. Az idén június végéig 4,8 kilométer készül el a ceglédi körforgalomtól Budapest irányába, a hátralevő mintegy 30 kilométeres szakaszt pedig a tervek szerint az idén év végén adják majd át.
- A másik ütem a Cegléd és Abony között épülő 17,6 kilométeres szakasz, amelyből 6 kilométert adnak át június végéig. A ceglédi körforgalom felújítása a nyáron kezdődik, és idén őszre készül el. A második szakasznak a hátralevő mintegy 11 kilométere a tervek szerint 2020 nyárra készül el - tájékoztatott.


A felemelkedő nagyhatalom bejelentette: ez lehet az a vörös vonal, növekszik a feszültség a régi riválissal
Egy kitüntetés miatt borult ki Peking.
Fordulópont az űrháborúban: a vezető európai ország váratlan lépése felboríthatja az erőviszonyokat
Az atomhatalom saját európai űrképességek kialakítása mellett döntött.
Totális fake news terjed a magyar sajtóban a 65 éves nyugdíjkorhatár eltörléséről
Komoly lapok is lehozták a teljesen alaptalan álhírt.
A profik szerint most óriásit robbanhat ez a részvény!
Nagy üzlet készül, sok pénzt lehet keresni.
Lenyomtuk Romániát: Európa legmagasabb kötvényhozama lett a magyar
Érzékenyen reagál a piac.
Ahol az emberi agy már kevés, ott segít a mesterséges intelligencia
Darabos Tamással beszélgettünk.
Óriási pénzösszeg zúdul ma a nyugdíjasokra – de ez még nem a 14. havi nyugdíj
Átlagosan közel 300 ezer forintot kapnak ma a nyugdíjasok.
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Akár több százezer forintot spórolhatsz az életbiztosításon, ha még idén megkötöd
Az életbiztosításoknál kulcsfontosságú az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz a havi díj. Igen ám, de jellemzően nem a tényleges életkor számít, hanem a naptári
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


