Uniós források

Varga Mihály: A fejlettségi szint is számítson az új uniós forráselosztásban

Portfolio
Az Európai Parlamenti választások után is folytatódnak az eurózóna-költségvetési eszköz kialakításáról szóló egyeztetések, mivel a tagállamokat leginkább megosztó több lényegi kérdésről eddig nem sikerült megállapodni - hangsúlyozta Varga Mihály az eurót használó uniós országok pénzügyminisztereinek (Eurogroup) kibővített találkozóját követően. Hazánk ezután is tartja magát ahhoz az állásponthoz, hogy az új eszköz nem vonhat el forrásokat a nem euróövezeti országoktól és nem veszélyeztetheti egyéb költségvetési célok finanszírozását - tette hozzá a magyar tárcavezető. Varga reakciója az alábbi kijelentésekre született:
Az Európai Unió állam- és kormányfőinek június 21-i tanácskozásán született nyilatkozat értelmében az Eurogroup feladata, hogy a gazdasági és monetárius unió (GMU) megerősítését célzó csomag eddig vitatott elemeit tisztázza - tájékoztatott Varga Mihály a PM sajtóközleményén keresztül. Mint mondta: Magyarország ragaszkodik ahhoz, hogy az eurozóna-költségvetési eszköz forrásainak megosztásáról az unió hétéves pénzügyi keretének részeként minden EU-tagállam egyetértésével szülessen döntés. A vitatott kérdések közé tartozik továbbra is, hogy milyen módon veszik figyelembe a relatív fejlettségi szintet és a népességi adatokat - mutatott rá Varga Mihály megemlítve, hogy az arányos és igazságos finanszírozási elvek érvényesülése érdekében a számításokba ez egy főre jutó GDP-adatokat is be kell vonni. A finanszírozás kérdése továbbra is teljesen nyitott, és még több a bizonytalanság, mint a részleteket rögzítő dokumentum elfogadását megelőzően - szögezte le a miniszter.

Magyarország érdekelt az unió pénzügyi stabilitásának erősítésében, ezért euróövezeten kívüli tagállamként is fontos számunkra az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) reformja - emelte ki Varga Mihály. Mint mondta: támogatjuk a bankunió megvalósításának elemét képező közös védőháló kialakítását, illetve az ennek keretén belül megvalósuló egységes betétbiztosítási rendszert.
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Holdblog

A piacok bosszúja: késik de nem múlik

Más országok hasonló teljesítménnyel egy gyenge B-besorolásra lennének csak jók, valahol a feltörekvő gazdaságok szintjén - erős kijelentés az USA adósságáról, de igaz lehet. A... The pos

Holdblog

Make Europe Stock Great Again

A legtöbben azt hitték - jogosan -, hogy Trump visszatérése új aranykort jelent majd az amúgy is felülteljesítő amerikai piac számára. Hát, ebből eddig nem... The post Make Europe Stock Great

Holdblog

Lakásom van, vagyonom nincs?

Prominens magyar politikus: úgy látom, a migrációval - mindegy, hogy országhatárokon át, vagy belül - csak a baj van. Prominens közgazdász bárhol a világon: a... The post Lakásom van, vagyonom

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
Portfolio Property X 2025
2025. május 28.
Portfolio Financial IT 2025
2025. május 27.
Kelet - magyarországi Gazdasági Fórum 2025
2025. június 4.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet