Elindult a Felső-tiszai víziturisztikai fejlesztés
A projektet konzorciumi formában valósítja meg a Bejárható Magyarország Sportüzemeltetési Nonprofit Kft. mint konzorciumvezető, és a konzorciumi tagok, közöttük Döge Község Önkormányzata, a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány, a Felső-tiszai Vízitúra Sportegyesület és a Zempléni Zenit Alapítvány. A projekt célja a korábbi fejlesztésekhez kapcsolódva a Felső-Tisza vízi turizmusának fejlesztése. A korábbi évtizedekben hagyománnyá vált tiszai vízitúrázás feltételei javulnak a Tisza-vidék vízi turizmus fejlesztéshez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésével.
A pályázatban Szabolcsveresmarton a hazai forrásból létrehozni tervezett csónakház, csónaktároló és közösségi tér környezetének kert- és területrendezésére kerül sor, és elkészül a megközelíthetőséget biztosító út és a parkoló. Két víziturisztikai megállóhely újul meg Tiszabecs és Rakamaz területén, Tokajban szórakoztató víziturisztikai eszközöket vásárol a konzorcium vezetője.
Ezek mellett garantált programcsomagokat alakítanak ki a projektben résztvevők más, a kiemelt turisztikai térségben elérhető attrakciókkal együttműködve. Példaként említik a Tiszabecstől Tivadarig elnevezésű 3 napos klasszikus Tisza-túrát, vagy a Rétköz természeti értékei - Madármegfigyelő túra SUP deszkán programot, vagy a Hegyalja történelme aktívan - kerékpár és kenutúra a Hegyalján című programot.A projekt várhatóan 2020. szeptember 30-ra fejeződik be, a helyi turisztikai attrakciók megújulásával a térségben működő turizmussal, vendéglátással foglalkozók várhatóan magasabb látogatószámmal, nagyobb kereslettel számolhatnak - közölték. A projektről bővebb információt a www.bjmokk.hu oldalon olvashatnak.

Lebukhatott a kancellár, csak trükkökkel marad pénz az államkasszában
Súlyos vádakat fogalmaztak meg az 1000 milliárd eurós nagy tervvel kapcsolatban.
Hiánypótló útmutató: így tisztítsd a kulacsod, hogy elkerüld a súlyos betegségeket
Penész, baktériumok és mikrobák melegágya lehet.
Egymással kommunikáló szuperrakétákat fejleszt a világ egyik legerősebb országa: szinte lehetetlen lesz ellene védekezni
Egy esetben különösen hatékony lehet.
Szép csendben egy hatalmas törvénycsomagot terjesztett be Lázár János
Változások jöhetnek a közúti ellenőrzésekben, a határátlépésnél, az útdíjrendszerben, a közösségi közlekedésnél és a vasúton is.
Teljes sötétségbe borult egy ország: egyelőre csak találgatnak, mi történt a népszerű turistaparadicsomban
A helyreállítás fokozatosan zajlik.
Erste Bank: derült égből villámcsapásként ért minket az extraprofitadó megduplázása
A tavalyival megegyező nyereséget ért el a hitelintézet.
Merre tart a mesterséges intelligencia boom Magyarországon? Érkeznek a válaszok!
Jön a Portfolio AI & Digital Transformation 2025!
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Akár több százezer forintot spórolhatsz az életbiztosításon, ha még idén megkötöd
Az életbiztosításoknál kulcsfontosságú az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz a havi díj. Igen ám, de jellemzően nem a tényleges életkor számít, hanem a naptári
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.


