Újabb részletek derültek ki a magyarok által támadott EU-s eszközről
Az euróövezeten kívüli, az ERM II árfolyam-mechanizmusban részt vevő tagállamok önkéntes alapon vehetnek részt a költségvetési eszközben. E célból megfelelő intézkedéseket kell kidolgozni a mai javaslattal összhangban - jegyzi meg a Bizottság.
Maga az eszköz a tervek szerint az uniós költségvetés része lesz, és nagyságát a 2021-2027 közötti időszakra szóló következő hosszú távú uniós költségvetésről szóló tárgyalások határozzák meg. A franciák egyébként sok tízmilliárd eurós méretű eszközt szorgalmaznak, míg a németek ennél kisebb méretben gondolkodnak, a Bizottság összesen 22 milliárd eurós eszközre tett javaslatot tavaly. Ez az összeg valójában 25 milliárd eurót jelent akkor, ha az euróhoz csatlakozni kívánó országok ún. technikai támogatási programjait is belevesszük a képbe.
Dilemmát okoz az eszköz létrehozása során, hogy miközben az EU-költségvetésen belüli külön tételként hoznák létre a mini eurózónás költségvetést, amit csak az eurózóna-tagok és önkéntes alapon az ERM II-ben bennlévő országok vehetnék igénybe, aközben mind a 27 EU-tag befizetéseiből finanszíroznák ennek a mini büdzsének a kiadásait. Ez jogos alapot ad arra is, hogy például Magyarország támadja az eszközt, illetve annak belső forráselosztási szerkezetét. Magyarország és más nem eurózóna-tagok könnyebben ráállnának az alkura, ha az allokációs kritériumokat számukra kedvezően fogalmaznák meg:Az eurózónásnak mondott mini-költségvetésből a június eleji jelek szerint Magyarország is kaphatna forrásokat strukturális reformok és beruházások támogatására, noha belátható időn belül nem tervezi az euró bevezetését. Aztán június közepén nem igazán tisztult a kép:Az Európai Tanács a szerdai javaslat értelmében minden évben az eurócsoportban folytatott megbeszéléseket követően stratégiai irányvonalat határoz meg az euróövezet egésze számára a reformokkal és beruházási prioritásokkal kapcsolatban. A későbbiekben továbbá a Tanács az egyes euróövezeti tagállamoknak címzett országspecifikus iránymutatást tartalmazó ajánlást fogad el az eszköz keretében támogatandó reformokról és beruházásokról.
Ez a két lépés teljes mértékben beépül az európai szemeszter keretében előírt folyamatba és iránymutatásba, és összhangban fog állni azokkal. Az eszköz végrehajtása a szemeszter ütemezéséhez igazodik majd. A végrehajtás összhangban áll továbbá más beruházási szakpolitikákkal - például az uniós kohéziós politikai alapokkal, az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközzel és az InvestEU-val - és szinergiákat fog biztosítani azokkal
rögzíti a testület közleménye.Az új keret lehetővé teszi különösen, hogy az euróövezeti tagállamok:
- (az euróövezeti ajánlás részeként) stratégiai irányvonalat állapítsanak meg az euróövezeti reformok és beruházási prioritások tekintetében;
- az országspecifikus ajánlásokkal párhuzamosan elfogadandó országspecifikus iránymutatást biztosítsanak a reform- és beruházási célkitűzésekhez;
- tájékoztatást kapjanak a Bizottságtól arról, hogy az euróövezeti tagállamok milyen intézkedéseket hoztak a korábbi stratégiai irányvonalak nyomán.
A minap elfogadott működési keretek szerint az euróövezeti tagállamok önkéntesen terjeszthetnek elő a reform- és beruházási csomagokra irányuló, megfelelően alátámasztott és koherens javaslatokat, amelyeket a Bizottság átlátható kritériumok alapján értékel. A pénzügyi támogatást részletekben, a megállapított mérföldkövek teljesítésének függvényében bocsátanák rendelkezésre.

Véres tűzfészekbe nyúlt Moszkva, cserébe teljesülhet Putyin egyik legfontosabb álma
Jelentősen növekedne az orosz befolyás.
A profik szerint kitörés jöhet ennél a két olcsó részvénynél!
Nagyon izgalmas a helyzet.
Zelenszkij lezárná a háborút, egy dologhoz mindenképpen ragaszkodik
Befejezték a biztonsági garanciákkal kapcsolatos munkát.
Moszkva bejelentette az orosz-ukrán háború egyik legnagyobb győzelmét, de van ezzel egy kis gond
Közben másutt is érdekes fejleményekről számoltak be.
Itt a nagy visszatérés: hamarosan a keleti hatalom fegyverei áraszthatják el a világot
Egyetlen év alatt hatalmas ugrás történt.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


