FONTOS Besülni látszik a kormány csodafegyvere, de ősszel újratöltöttek
Uniós források

Wifi lesz minden tanteremben

MTI
Az ország 3500 általános és középiskolájának valamennyi tantermébe vezeték nélküli internetet kötnek be, a fejlesztés révén lehetővé válik, hogy a diákok az internetről töltsék le az órán a tananyagot, a dolgozatot, akár a saját okostelefonjukon is - mondta a Magyar Nemzetnek az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára.

 Solymár Károly a lap csütörtöki számában megjelent interjúban elmondta: ötezer iskolában az internet is gyorsabb lesz. Közölte: két országos beruházássorozat is zajlik, az egyik fejlesztésben azt tűzték ki célul, hogy szupergyors internetet használhassanak a diákok; a kisebb iskolákban másodpercenként száz megabites sebességet garantálnak, a nagyobbakban pedig egy gigabitest. A második fejlesztést azért indították el, hogy minden osztályteremben legyen vezeték nélküli internetelérési lehetőség. Ezzel a programmal igen jól haladnak, Budapesten és Pest megyében az iskolák harminc százalékában fejezte be a munkát a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, a legtöbb vidéki iskolában pedig már működik az osztálytermekben a wifi.

"Ilyen horderejű hálózatfejlesztés még nem volt a magyar oktatásban. A beruházások részben uniós társfinanszírozással fedezett összes költsége csaknem harmincmilliárd forintot tesz ki, amihez évente újabb tízmilliárdos tétel társul. Utóbbiból az újonnan létesített, kiépített hálózatok további fejlesztésének költségét fedezzük" - mondta a helyettes államtitkár, aki közölte azt is: a munkákkal a tervek szerint jórészt jövőre végeznek majd.

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
RSM Blog

HR trendek 2025-2026

A magyar munkaerőpiac 2025-ben fordulóponthoz érkezett. A gazdasági bizonytalanság, a technológiai fejlődés és a társadalmi elvárások együtt formálják át a vállalatok működését. Az elk

Holdblog

Azok a marhák...

Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Kasza Elliott-tal

Macy's Inc - kereskedés

Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Sikerklub hazai kkv-nak

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum

2025. szeptember 17.

Portfolio Future of Finance 2025

2025. szeptember 18.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet