
Miket adnak majd át idén?
A tárca közleménye felsorolja, hogy 2020-ban várhatóan az alábbi közlekedési fejlesztéseket adják majd át:
- Megvalósul Eger bekötése az M25 déli, M3-ig tartó szakaszának átadásával
- Kiépül Sopron gyorsforgalmi kapcsolata az M85 Csorna utáni folytatásával
- Az M0 körgyűrűtől Abonyig elkészül az M4, tehermentesítve a 4-es főút főváros közeli szakaszait és a főút menti településeket
- Befejeződik az autópálya Berettyóújfalu-országhatár szakaszának kivitelezése is, ezzel az M43 után a második sztrádakapcsolat jön létre Erdély irányába
- Zalaegerszeg és az M7 közelében is elkészül az M76 egy-egy szakasza
- Idén átadásra kerül a komáromi Duna-hidat, amely 60 kilométeres kerülőtől kíméli meg a teherforgalmat
- Célba ér az M0 déli szakasz korszerűsítésének első üteme is.
A tárca rögzíti, hogy
a mintegy 160 kilométernyi idei útfejlesztések összértéke hozzávetőleg 390 milliárd forint.
Mi a stratégia és a várható eredmények?
A közlemény emlékeztet rá, hogy a kormány a fenntartható gazdasági növekedés alapfeltételeként kezeli a magas szolgáltatási színvonalú közlekedési hálózatok fenntartását, folyamatos bővítését. Azt is rögzíti: az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiai célja, hogy az ország bármely településéről 30 percen belül elérhetővé váljon egy négysávos útszakasz.
2010 óta egyébként összesen mintegy 500 kilométer autópálya vagy autóút épült meg Magyarországon. A többi között megvalósult Salgótarján és Szombathely magas színvonalú összeköttetése, létrejött az első gyorsforgalmi kapcsolat Románia irányába. Az évtized elejétől 2019 végéig több mint 6000 kilométernyi útszakasz felújítása készült el 755 milliárd forintból.
Az Útprogram 2016-os elindításának idején a fent említett 30 perces elvárás a hazai települések kevesebb mint fele, a magyar emberek kevesebb mint háromnegyede esetében teljesült.
A megvalósult és tervezett fejlesztésekkel az idei év végéig ezek az arányok nagymértékben, a települések mintegy kétharmadára, a lakosság esetében pedig 86 százalékra javulnak
– vázolja a tárca közleménye.
Címlapkép forrása: MTI Fotó: Rosta Tibor

Újabb háború gondolatával kacérkodnak az oroszok - Máris kiszámolták, mibe fájna a támadás megindítása
Jó pár rakétát ellőnének.
Elképesztő videó: hullottak a tűpontos FAB-bombák az ukrán városra, elpusztították a kulcsfontosságú hidat
Elzárták a kerületet a külvilágtól.
Videó: olyan támadást hajtott végre Ukrajna, amivel legutóbb is leverte a biztosítékot Washingtonban
Elképzelhető, ezúttal másképp lesz.
Fittyet hány Oroszország egyik legfontosabb partnere az Egyesült Államok fenyegetéseire - Hajlandóak szembenézni Washington haragjával
Vehemensen tagadták a korábbi híreszteléseket.
Szép csendben haladnak az amerikai tengeralattjárók Oroszország irányába - De vajon mekkora tűzerőt képviselnek?
Nagy kérdés, képes lesz ez megrettenteni Oroszországot.
Tojás nagyságú jég hullott Magyarország szomszédjában - Kiadták a narancssárga riasztást több vármegyére is
Dunántúl felett lehetnek hevesebb zivatarok.
Az éj leple alatt csapott le az ukrán hírszerzés: lángokba borították az orosz légibázist
Régóta dédelgetett célpont volt.
Tombol az orosz milblogger: egészen hihetetlen szintet ért el az orosz elitalakulat leépülése
Ejtőernyősök Buhankával.
Így hangolná össze a kormány a különböző lakástámogatásokat
Társadalmi egyeztetése bocsátották azt a jogszabálytervezetet, amelynek elsődleges célja az Otthon Start Program, a CSOK Plusz, a Falusi CSOK és a Babaváró hitel összehangolása annak érdekébe
Az osztalék portfólióm - 2025. július
A Pepsi csomagomat megdupláztam, szerintem jó áron és éppen időben, mielőtt kijött volna a jó negyedéves jelentésével. És kaptam egy csomó osztalékot is, jó hónap volt.VáltozásokPepsiCo
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Top Indexek Expressz certifikát éves 9% fix hozammal
A világpiacok jelenlegi turbulens időszaka kiváló alkalmat kínál a kedvező beszállási pontok kihasználására. Az új Top Indexek certifikátunkkal most a Swiss Market Index, a Nasdaq 100 és
Mi a legerősebb érv a demokrácia ellen?
Járom a TV stúdiókat ebben a három éve tartó, kis magyar kvázi-recesszióban. Mi a baj a magyar gazdasággal? - szól a kérdés. Hol a növekedés?... The post Mi a legerősebb érv a demokrácia e
Afrika technológiai innovációkkal tenne a fenntarthatóságért
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) kidolgozott egy tudományos, technológiai és innovációs (STI) befektetési ütemtervet, hogy az afrikai országok ezek seg
Biztos nem csak szerencsejátékozol befektetés helyett?
A pénzügyi tudatossági körökben köztudott, hogy a szerencsejáték alapvetően a vesztesek játéka. Ennek oka teljesen érthető, még ha a játék szervezője profitmotiváció nélkül is dolgozna
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
